Bajnokság
Lukács Döme: Maradunk a megszokott szisztémánál, ami a következő szezonra tökéletes felkészülés lesz
A kecskeméti játékos szerint javítottak a hibáikon, de van még miben fejlődniük.

:
:
A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét csapatában játszó fiatal játékos, Lukács Döme nyilatkozott lapunknak. A 2000-es születésű kosaras tizenötször léphetett pályára az élvonalban, ezalatt 2,6 pontot átlagolt.
Volt egy nyolcmeccses nyeretlenségi sorozatuk, amit végül a Jászberény ellen tudtak megtörni az utolsó fordulóban.
– Véleményem szerint rendkívül keményen készültünk fel az elmúlt időszakban. Nem estünk össze a vereségek következtében, hanem megpróbáltunk javítani a hibáinkon, tüzetesen átnéztük azokat. Ha nem is százszázalékosan, de nagyjából sikerült kiköszörülni a hibáinkat, illetve tudjuk, hogy még miben kell továbbra is fejlődnünk és változtatnunk azon, hogy folytassuk a győzelmek sorozatát.
Egyszerre két fronton kell helytállnia, hiszen az élvonalbeli szereplése mellett az U20-as csapatban is számítanak önre. Milyen teljesíteni két bajnokságban is? Mi a különbség a kettő között?
– Eleinte elég nehéz szituáció volt, mivel az U20-as bajnokságban vezető szerepet kapok és nehéz volt legtöbbször 30-35 játékperc után még a felnőtt csapatban is teljesíteni. Körülbelül az ötödik meccs után megváltozott ez a szisztéma, és a vezetőedzőnkkel, Váradi Kornéllal megbeszéltük, hogy csak a felnőtt mérkőzéseken veszek részt, ennek következtében javultak a mutatóim az élvonalbeli találkozókon.
Mire számít, mit vár a play-out során? Elsőként az Oroszlánnyal fognak megküzdeni mit gondol róluk?
– Szerintem egy nagyon fizikális és jó csapat, agresszívak, jól küzdenek. Rendkívül gyors játékot képviselnek és gyakorlás szempontjából ez a mérkőzés mindenképpen jó lesz. Ha jól értesültem, a vezetőedzőnk nem fog változtatni a csapat rotációján, hiszen most már az U23-as szabály nem él. De ettől függetlenül maradunk a megszokott szisztémánál, ami a következő szezonra tökéletes felkészülés lesz. Továbbra is adott a lehetőség a fejlődésre.
Az alapszakasz után kaptak pihenőt, vagy már egyből elkezdtek készülni a play-outra?
– Ha jól emlékszem egy nap pihenőt kaptunk, utána pedig elkezdtünk készülni ugyanúgy, mintha már hétvégén mérkőzést játszanánk. Ugyanazzal a lendülettel mentünk tovább.
Fotó: ktekosar.hu

Azt nem tudom, hogy Lewis Chester miért kap ilyen kevés lehetőséget.
Ezzel szemben Lukácsot erőltetik….lassú, képzetlen játékos még.
Lewis Chester a játék minden elemében fényévekre előtte jár…..