Bajnokság
Luca Bechi: Elégedett voltam a csapat hozzáállásával
Váradi Kornél külön örül a fiatalok jó szereplésének.

:
:
Egy mérkőzést rendeztek a pénteki játéknapon a férfi élvonalban, ahol a Kecskemét hazai pályán is legyőzte a Zalaegerszeget. Így értékeltek a vezetőedzők a lefújás után:
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Zalakerámia ZTE KK 89-65 (28-27, 19-17, 25-11, 17-10)
Váradi Kornél, Kecskemét: Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez. A mai napon is a csapatszellem, a küzdés hozta meg a sikert számunkra. Volt hite, akarata a fiúknak, és ez erőt ad még akkor is, ha nehéz helyzetből kell visszajönni. Fizikálisan rendben voltunk a problémáink ellenére. Az első félidőben a védekezésünk nem volt a helyén, aztán ezt a szünet utánra rendbe tettük, sok kikényszerített helyzetbe hoztuk az egerszegieket. Támadásban pedig jöttek az extrák. Külön örülök, hogy fiataljaink jól tudtak beszállni, ez fontos a jövőt illetően.
Luca Bechi, Zalaegerszeg: A keddi mérkőzéshez képest sokkal jobban kosárlabdáztunk az első félidőben, elégedett voltam a csapat hozzáállásával. A szünet után gödörbe kerültünk, és nem tudtunk abból kijönni. Egy alapember nem tudott ma játszani, ez a rotációt is szűkítette, és a végén fáradtak voltunk, rossz döntéseket hoztunk, amit a magabiztos kecskemétiek megbüntettek.
Fotó: Bálizs Zsuzsa

Minden tisztelet Kornélnak és a KTE-nek, de nem gondolom, hogy akkora játékerőt képviselnének, hogy az olasznak egy 24 pontos zakó után elégedettnek kellene lenni a csapatával.
Mikor nem lesz elégedett?
Ha 40-el kapnak ki?
Eddig nem váltotta meg a világot a Maestro, sőt..
Nesze semmi fogd meg jól…
Első félidőben kaptunk 47 pontot és elégedett volt a teljesítménnyel? Vagy azzal volt elégedett hogy dobtunk 44 pontot egy gyengén védekező csapatnak?
Abba kapaszkodni hogy Glen miatt csökkent a rotáció és ez vezetett a fölényes KTE sikerhez azért elég erős… Senki ne gondolja komolyan hogy Glennel bármi közünk lett volna a meccshez…
Extra bullshit “fáradtak voltunk” A Kecskemét nem volt az?
Sajnos ennek a keretnek órási érvágás az egyetlen oylan ember hiánya aki képes a palánk alatt valamire. Az előző meccsen ő volt a csapat második legértékesebb játékosa. Teljesen más lett volna a játék képe ha játszik. A többivel egyetértek.