Connect with us
Hirdetés

A palánkon túl

Lóránt Péter ott segít, ahol csak tud

Gyurta Dániellel együtt osztott ételt a rászorulóknak.



:

:

Az Atomerőmű játékosa, Lóránt Péter advent utolsó vasárnapján Magyar Ökomenikus Segélyszervezet keretein belül osztott ételt feleségével a rászorulóknak. A magasember a telepaks.net-nek beszélt erről a kezdeményezésről és arról, hogy hogyan került kapcsolatba a szervezettel:

Régebben vettem fel velük a kapcsolatot, minden felajánlásnak örülnek. Minden évben próbálok segíteni vagy pénzzel, vagy bevásárlással, idén egy licit keretében tudtunk elég szép összeget összeszedni. Egy jó csapatról van szó, le a kalappal előttük, hogy egész évben szervezik a jótékonysági akciókat. Úgy gondolom, ha mindenki hozzá tud adni valamit, az óriási pozitívum. Nagyon sok embernek van szüksége segítségre, sok ember nélkülöz. 

Majd arra is kitért, hogyan sikerült a csepeli szeretetvendégség:

A feleségemmel, Dalmival együtt osztottuk az ételt, úgy két és fél órán keresztül. Ott volt Gyurta Dani a testvérével, de sok más élsportoló és közéleti személyiség is részt vett az eseményen. Úgy láttam, egy kis örömöt, boldogságot tudtunk adni sok nehéz helyzetben lévő embernek.

Fotó: telepaks.net

 

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
BezsePraenoricum Recent comment authors
Bezse
Olvasó

Új arcát ismerjük meg

Praenoricum
Olvasó

Tisztelet érte.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés