Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Lo Elhadji Malick: nagyon jó érzés nyerni

Fekete Ádám azt mondta, ugyanolyan komolyan felkészültek a Jászberényből, mint az összes többi csapatból, a támadójátékukkal volt gond.



:

:

Egyetlen ponttal, 69-68-ra legyőzte a Jászberény idegenben a Kaposvárt a 12. forduló záró eseményén. Így látta a mérkőzést a két vezetőedző:

Fekete Ádám, a Kaposvári KK vezetőedzője: Gratulálok a Jászberénynek. Nehéz ilyenkor, mert nyilván mindenki győzelmet várt. Jó formában voltunk, a két hetes szünet után más ritmusban érkeztünk vissza erről az időszakról, mint ahogy befejeztük. Ugyanolyan komolyan felkészültünk a Jászberényből, mint az összes többi csapatból. A védekezésünkkel többnyire nem is volt olyan nagy probléma, hazai pályán azonban a kapott 69 pontnál illett volna többet dobni. Sajnos támadásban nagyon nagyon sok hibát vétettünk. Bár a támadó lepattanókból készültünk, de úgy gondolom, ez mégis döntő faktor volt. Megmutatta ez a mérkőzés is, hogy ha idegenben megérzi egy csapat a lehetőséget, akkor ebben a magyar bajnokságban onnantól kezdve ki-ki mérkőzés lehet. Nagyon fontos lett volna, hogy az első félidőben úgy játsszunk, hogy ezt ne érezze meg a Jászberény. Úgy kezdtünk, de utána kicsit elkényelmesedtünk. Csináltunk hibákat, amivel folyamatosan meccsben tartottuk őket és a végén az egylabdás meccsből nem jöttünk ki jól.

Lo Elhadji Malick, a Jászberényi KSE vezetőedzője: Nagyon jó érzés nyerni, eléggé nyomasztó volt a helyzet, hogy futunk az eredmény után. Ez a győzelem a fiúk sikere, ezt a meccset a játékosok nyerték meg, ők tették oda magukat. Akartak nyerni. Én csak egyetlen dolgot kértem, hogy védekezzenek. Ne kapjunk 70 pontnál többet. Ezt remekül megcsinálták, nagyon boldog vagyok és gratulálok nekik!

fotó: Gémesi Balázs

10 hozzászólás

10
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
10 Comment authors
Oroszlanyi Banyaszgulyasszabolcs00MKE181ValvanoArtur Doki Recent comment authors
MKE181
Olvasó

a nagy fekete törzsfönök elintézte a kis feketét pedig ő alaposan fel volt készülve!!! csak miből készült?

Valvano
Olvasó

,,Ugyanolyan komolyan felkészültünk a Jászberényből, mint az összes többi csapatból.” Itt a hiba! Köszi, hogy felkészítetted őket Ádám! Ezek szerint továbbra is minden rendben van…

Vilis79
Olvasó

Ez a meccs még el se kezdődött és eldőlt.

gulyasszabolcs00
Olvasó

Ha bundát vízionálsz, el kell keserítselek. 😉Pontosan tudom első kézből mindig, hogy melyik meccs az amit kár lejátszani. Ez nem tartozott közéjük. 🙏

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

A második mondatodra reagálva: ha így lenne, milliárdos lennél.
(Ha ennek köszönhetően tényleg az vagy, akkor elnézést a tamáskodásomért)

24es
Vendég
24es

Emlékszem, mikor anno Pakson nyert a Berény, szintén Elhadji meccselt. Senki nem gondolta, hogy nyerhetnek, és azt az ünneplést, amit ott bemutatott sosem felejtem el! Nagyon tud örülni a faszi 🙂 Az egész csarnok elfelejtette, hogy kikapott a csapat, Elhadji öröme mindent felülírt.

Artur Doki
Olvasó

Máig előttem van…
Leborult a parkettre,csókolgatta,imádkozott…láthatóan annyira boldog volt,hogy azt sem tudta hol van.
Játékosként is bírtam,ez azóta sem változott.
Mindezt ellenfélként mondom.

KPSVRKK
Olvasó

Csak így szimplán: nem igaz.
A csapat felkészületlen volt.
A védekezés sem működött.

Kareem Abdul-Jabbar
Olvasó

Ez nem volt ugyanolyan felkészülés, ahogy Ádám állítja.
Az edző nem tett rendet a fejekben, pedig erre elegendő idő állt rendelkezésre. Tehát az erre irányuló ténykedés maradt ki a felkészülésből.
Tetten érhető volt a “Gumi szindróma”, miszerint egyértelműen nagyon nagy különbségű hazai győzelmet lehetett várni, és aggódnunk is kellett a Jászberény miatt, nehogy méltatlan szituációba kerüljenek a mérkőzésen. A Déri gyerek így alaposan mellé trafált, pedig a BB1 szerint is nagyon rendesen kielemezte mindkét csapat helyzetét.
Itt van a gumimaci
A nevem Gummy Gummy
Én vagyok a gumi cumi, cili cuci gumimaci :))

laja
Olvasó

Nyugodjatok le a GM ott is dolgozik úgy mint mindenhol. Csődbe juttat bennetek is.

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés