Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Ljubicsics azt mondja, több kell az Albától a folytatásban

A szerb irányító szerint megérdemelten nyertek a Szeged ellen, de nem sikerült mindent megvalósítaniuk az edző által kért dolgokból.



:

:

Három győzelemmel és egy vereséggel áll az Alba Fehérvár a szezonban: a kék-fehérek a szolnokiakat, a paksiakat és a szegedieket legyőzték, a pécsiektől másfél hete vereséget szenvedtek Baranyában. Legutóbb a Naturtex-SZTE-Szedeák gárdáját fogadták, és verték 95-83-ra. Ezúttal is a három triplával jelentkező szerb játékmester, Marko Ljubicsics volt a csapat egyik legjobbja.

– A hétvégi győzelemnek örülök, az edző a találkozót megelőzően elmondta, mi kell a sikerhez. Megérdemelten nyertünk, ám nem sikerült mindent megvalósítanunk a szakvezető által kért dolgokból. Tudtuk, ha nyerni akarunk, jobban kell védekeznünk, mint az előző hétvégén, Pécsen tettük. Javult ugyan a teljesítményünk, de a folytatásban még több kell a mérkőzéseken, több erőfeszítés, nagyobb intenzitás szükséges sikerekhez. A szezon elején járunk, úgy gondolom, meccsről meccsre egyre jobbak leszünk – mondta az albakosar.hu-nak Marko Ljubicsics.

fotó: albakosar.hu/Simon Erika

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
Vilis79ldd Recent comment authors
Vilis79
Olvasó

A mezőny legjobb irányítója. Élmény nézni a játékát.

ldd
Olvasó

Markonak igaza van !

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés