Connect with us
Hirdetés

Magyar válogatott

Litvánia ellen megkezdjük a tétmeccsek sorát

Még lehet jegyet kapni a találkozóra.



:

:

Csütörtök este Horvátország ellen lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését is a magyar férfi kosárlabda-válogatott, amely a világbajnoki selejtezőkre és az Európa-bajnokságra is alapozott augusztus folyamán.

Mint ismert, a mieink Georgiát előbb 89-88-ra, majd 78-75-re, egy héttel ezelőtt pedig Szlovákiát 72-67-re verték a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban. A csütörtöki, horvátok elleni vereség után jövő héten megkezdődik a tétmeccsek sora is Sztojan Ivkovics együttese számára, méghozzá a Litvánia elleni világbajnoki selejtezővel.

A mieink a horvátok elleni mérkőzést követően már Szombathelyre tértek haza, ami nem véletlen, hiszen jövő szerdán az Arena Savariában fogadjuk a baltiakat, akiket legutóbb 2018. július 1-jén láttunk vendégül – akkor 73-50-re győztek Valanciunasék a budapesti Tüskecsarnokban.

Reményeink szerint most egy sokkal szorosabb találkozón sikerül borsot törnünk ellenfelünk orra alá, de hogy nem lesz egyszerű dolgunk, az biztos. A litván kosárlabda történetéről, illetve a válogatott jelenlegi keretéről vasárnap írtunk bővebben is. Arról is olvashattatok, hogy mi 3-3-at viszünk a következő csoportkörbe, amelynek ez lesz az első fordulója, míg most következő ellenfelünk 5-1-gyel jutott tovább csoportjából.

Nagyon kemény meccsre lehet számítani, amely nagyszerű felvezetése is lesz egyben a szeptember 1-jén, számunkra Kölnben rajtoló Európa-bajnokságnak – ahol egyébként szintén megmérkőzünk majd a litvánokkal, méghozzá szeptember 6-án, kedden. Mindenesetre addig még bő két hét van, a vb-kvalifikációs sorozat viszont pár nap múlva folytatódik!

Tétmeccsen nagyon rég láthattuk utoljára csapatunkat ilyen erős összetételben – mint ismert, Hanga Ádám legutóbb a 2017-es Európa-bajnokságon szerepelhetett magyar színekben tétmérkőzésen -, így érdemes lesz kilátogatni az Arena Savariába. Ki tudja, mikor láthatjuk itthon megint ilyen felállásban a magyar válogatottat?!

Az augusztus 24-ei, Szombathelyen megrendezendő, Litvánia elleni világbajnoki selejtezőre az alábbi linken még lehet jegyet kapni.

Érdemes mihamarabb megváltani a belépőt, mert már nincs túl sok kiadó hely, helyszíni jegyértékesítés nem lesz, a meccs napján pedig az online még kapható jegyek is drágábbak lesznek.

https://www.eventim.hu/hu/jegyek/magyarorszag-litvania-szombathely-arena-savaria-588822/

A normál belépők ára 4.600 Ft, elővételben viszont mindössze 3.600 Ft.
A kedvezményes jegyek 4.000 Ft-ba kerülnek, míg elővételben 3.000 Ft-ért kaphatóak.

A kerekesszékes nézők számára külön hely került kialakításra, az ide szóló jegyek megvásárlásának módjáról, kérjük, keressék a TEX-et.

Forrás: Hunbasket

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés