Bajnokság
Letették az alapkövet, szenzációs lesz az Alba Fehérvár új otthona – VIDEÓ
Négy szint, egyedi megoldások.
:
:
Az Alba Fehévár hivatalos honlapján számolt be róla, hogy letették az új székesfehérvári sportcsarnok alapkövét, ami 2021-től a kosarasok otthona is lesz.
Az alapkőletételen ott volt Szalay Ferenc az MKOSZ elnöke is.
– Egyszerűen azért kell az új csarnok, mert szükség van rá. A társasági adó rengeteget segít a magyar sportnak, minden szegmensének. A sport stratégiai ágazattá vált hazánkban, ami nagyon fontos, ugyanis egészségesebben él a nemzet, valamint példaképek nőnek ki, akikre a fiatalok felnézhetnek. Először öt, aztán hat csapatsportág kapott TAO-támogatást, később egyéb sportágakat is kiemelten kezdett kezelni a kormányzat. 2010 előtt nagyon rossz állapotban voltak a létesítmények, sok szülő azért nem engedte sportolni a gyerekét, mert egyszerűen nem voltak meg az alapvető feltételek. Ezúttal 125 milliárd forint jut fejlesztésekre, ezek sorába kerül a fehérvári csarnok is, amely a kosarasok és kézisek méltó otthona lesz. A társasági adóból országosan 30 százalék megy létesítményfejlesztésre, 70 százalék pedig az élő sportra fordítódik. Az új aréna az egyetemi háttérrel különösen jelentős, bizonyítja, hogy az élsport és a tanulás igen is megfér egymás mellett. Az egyetemi végzettség nagyban megkönnyíti a sport utáni időszakot. Sok sikert kívánok a rövidesen megvalósuló beruházáshoz.
A jelenlegi Alba Regia Sportcsarnok építésében is komoly szerepet vállalt az MKOSZ. Ezt az új létesítmény kapcsán is megteszi. Örülünk, hogy a nemzetközi porondon jól szereplő csapat kinövi a csarnokát, valamint örülünk annak is, hogy ezúttal is segíthetünk
– mondta az elnök az albakosar.hu beszámolója szerint.
Röviden a legfontosabb tudnivalók:
- Az új sportcsarnok a kosarasok mellett az Alba Fehérvár KC női kézilabdacsapatának az otthona is lesz
- A sportcsarnok négyszintes lesz. A szurkolókat mélygarázs várja, a legfelső szinten pedig konferenciatermek kapnak helyet.
- Nyolc öltöző és két szabványméretű pálya áll a csapatok rendelkezésére.
- A kosármeccsekre 3032 néző fér be.
Videós összefoglaló az eseményről:

És csapat mikor lesz?
Mostanában egyre lejjebb meg lejjebb végez az alba hiába a sztárigazolások.
MTE!!
Majd országunk leggazdagabb fociklubja megveszi kilóra ezeket és
újra indulhatnak , na nem Videoton, hanem Mol Vidi KC néven.
Hisz ott a pénz nem akadály. Azt csinálnak, amit akarnak.
Például undorító, etikátlan módon ellopni játékosokat.
De hát mit lehet ezektől várni???!!!
Tisztesség???!!! Ugyan!!!
Korrektség??? Ugyan!!!
A
Amíg ilyen LILA kurvák ilyen pozícióban lehetnek????……????
A magyar sport sok jóra nem számíthat!!!
Kicsit elkalandoztam, de ……….!!!!!
Nem kell őket félteni!
MINEK??? KINEK??? MIÉRT???
nb2re? lukszus…