Connect with us
Hirdetés

Légiósok

Sikeres szezonon van túl Mócsán, jövőre még marad az USA-ban

Azt követően akár Magyarország is szóba jöhet.



:

:

Harmadik szezonján van túl Mócsán Bálint az Amerikai Egyetemi Kosárlabda Bajokságban (NCAA) szereplő Idaho State Bengals csapatában. A játékos úgy érzi, hogy jó szezont futott, sokat tudott az idei évadban is fejlődni.

– Úgy gondolom, hogy összességében sikeres szezont tudhatok magam mögött – mondta Mócsán Bálint a BB1.hu-nak. – Persze, mint minden évben, idén is voltak hullámvölgyek. Csapatkapitányként az egyik alapembere voltam a gárdának. Mind az edzők, mind a társak bíztak bennem, ami még nagyobb önbizalmat adott, és ezt sikerült kihasználnom a pályán. Ez a szezon is hasonló volt, mint a korábbi, de az idő előrehaladtával egyre nagyobb tapasztalattal és több önbizalommal játszottam. Tudtam, hogy mit várnak el tőlem, ezt pedig igyekeztem minél jobban kivitelezni. Szerencsére több poszton is lehetőséget kaptam idén, ami szintén segített abban, hogy fejlesszem magam és hatékonyabbá tudjam tenni a játékomat.

Az egyetemet biztosan befejezi a 21 éves hátvéd, majd azt követően gondolkozik csak el azon, hogy hazatér-e Magyarországba, vagy egy másik bajnokságban folytatja a pályafutását. De addig még sok munka vár rá.

– Ez volt a harmadik évem az egyetemen, még egy hátra van, amit itt fogok tölteni. Komoly munka kezdődött el most a nyáron, egy teljesen új edző stábbal. Új dolgokat tanulunk, és mindenki extra erővel dolgozik. Minden játékos – köztük én is – bizonyítani akar az új edzőnek, megmutatni azt, hogy mire képes. Július elejéig itt leszek, addig napi 2-3 edzésem lesz. Szűk öt hetet tölthetek otthon, amibe belefér némi pihenés. Már szervezzük az otthoni edzéseket is. A konditermi edzéseket édesapámmal fogom végezni, míg a labdásokat remélhetőleg Bácsalmási Gáborral. Mivel még egy évet kint töltök, így kizárólag a következő szezonra koncentrálok. A játék több elemében még fejlődnöm kell, hogy aztán a későbbiekben elérjem a céljaimat. Azt, hogy azt követően mi fog történni, még nem tudom. Sok függ attól, hogy milyen szezonom lesz. Bármilyen csapat számításba jöhet, természetesen magyar is. Úgy gondolom, hogy a legfőbb szempont az lesz, minél több időt tudjak a pályán tölteni – zárta szavait a játékos.

fotó: isubengals.com

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés