
:
:
A Hepp Kupa-győztes, bajnoki ezüstérmes HOYA-Pannon Egyetem Veszprém férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzőjével, Mérész Csabával készített interjút a veszpremkosar.hu.
Augusztus elsejével – soraiban kizárólag magyar játékosokkal – elkezdte felkészülését az NB I/B Piros csoportjában szereplő, feljutásra esélyes csapat.
“Idén légiósok szóba sem kerültek. A játékosok igazolásáért felelős kollégámmal, Csorvási Leventével maximálisan egyetértettünk abban, hogy végre sikerült egy olyan „magyar magot” kialakítanunk, amely abszolút megfelel az egyesület elvárásának. Az alapszakasz ideje alatt pedig látjuk majd, mire lesz így képes a csapat, de őszintén megvallva, szerintem egy nagyon jó kis táraságot sikerült összeraknunk
– nyilatkozta az edző.
Az edző minden eddiginél keményebb alapozást ígér.
Fotó: www.veszpremkosar.hu

A veszprémi fanatikus, ultrák már megérdemelnék, hogy a csapatuk jusson fel az A-ba.
Akkor csak a Dögről beszélhetünk.:)
Viccet félretéve ha nem 5+2-vel játszák a meccseiket, illetve Madár Bandit sem addig hajtják, míg szerencsétlen a seggén veszi a levegőt, akkor lehet esély. Itt az ideje rotálni. Ha még nem jöttek volna rá.:)