Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Légiós körkép: Váradi Benedek ezüst-, Golomán György bronzérmet szerzett Litvániában

Összefoglaló.



:

:

Az ACB Ligában három mérkőzést játszottak le az elődöntőkből. A Real Madrid rögtön az első találkozón elvesztette pályaelőnyét a Joventut Badalonával szemben (83-93), utána viszont hazai pályán (90-73) és idegenben (73-83) is győzni tudott, így egyetlen győzelemre került a finálétól. Hanga Ádám az első meccsen 11 pontot, illetve 2-2 lepattanót és gólpasszt jegyzett, a második találkozón 6 pont, 2 lepattanót, valamint 1-1 szerzett labda és blokk került a neve mellé, míg a harmadik mérkőzésen 5 pontig jutott. A negyedik meccset ma este 21 órakor rendezik, Badalonában – írja az MKOSZ honlapja.

A 7Bet-Lietkabelis egy borzasztóan érdekes párharcot játszott a CBettel. Az első két találkozón az idegenbeli csapat nyert, majd a Lietkabelis másodjára is elvesztette pályaelőnyét (63-82), amit a negyedik meccsen újra visszaszerzett (55-75), az ötödik találkozón pedig behúzta a bronzérmet a sorozat egyetlen hazai sikerével (84-72). Golomán György elsőre 3 lepattanót, 2 szerzett labdát és 1 blokkot rakott a közösbe, a második találkozón 14 pontot, 3 lepattanót, 2 blokkot és 1 szerzett labdát ért el, a harmadik összecsapáson pedig 7 lepattanót, illetve 2-2 gólpasszal és blokkal járult hozzá csapata sikeréhez.

A döntőt is lejátszották Litvániában, és ez sokkal inkább a megszokottaknak megfelelően zajlott. 1-1 után a Zalgiris megnyerte a harmadik meccset otthon (95-80), a Rytas életben maradt saját közönsége előtt (69-68), a mindent eldöntő ötödik ütközetet pedig a Zalgiris megnyerte Kaunasban (97-87), így Rytas ezüstéremmel zárt. Váradi Benedek a harmadik összecsapás során 5 perc alatt 3 pontot és 1 lepattanót tudott hozzátenni, a negyedik és az ötödik mérkőzésen pedig nem került pályára.

A német fináléban Kovács Adriánék 1-1-re állnak két meccs után a ratiopharm Ulmmal szemben – rögtön elsőre elvesztették pályaelőnyüket (73-79), a második mérkőzést viszont simán hozták (104-75).

9 hozzászólás

9
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
6 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
YoWassupFamJohnyxStockaloneVulcanoMendez Recent comment authors
Johnyx
Olvasó

Szerintem az idei szezont igazán eredményessé tették a légiósaink:

Hanga Ádám – Euroliga
Váradi Beni – Litván ezüst (2.) LKL-Liga
Golomán Gyuri- Litván bronz (3.) LKL-Liga

Gratulálok nekik!
Ahogy mondani szokták, öregbítették a magyar kosárlabda hírnevét!

Vulcano
Olvasó

Szép munka fiúk!?⚫??
A robogóssal meg ne foglalkozzatok.
Szegénynek még fáj a sagge a tegnapi Diong látogatás óta.

Motoros
Olvasó

Nagyon rákkattantál erre a Segg témára,mesélj, nem 1 elfolytott vágy ez a részedről?
????

Stockalone
Olvasó

Mi folyt el ott?
Látom, nem nagyon tűntél fel nyelvtan órán…

Motoros
Olvasó

Gratulálok Benőnek, a múlt kötelez?
????

Mendez
Olvasó

Gratulálok Golománnak, szokás szerint a körmendi egy Falcos hátát nézi.
?????

Motoros
Olvasó

Nyugi, a Körmendiek nem ratyik, ne reménykedj????

YoWassupFam
Olvasó

Ne hari, nem szoktam ezekben részt venni de ez a “körmendi egy Falcos hátát nézi” elég 2élű és nem túl szerencsés?

Motoros
Olvasó

Kb. ????
Szegény cserepes azt hiszi, mimdenki olyan mint ő ????

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés