Kosárlabda
Légiós és magyar játékosok aláírását is bejelentette a DEAC
Négy kosarassal egyeztek meg a közös folytatásról.
:
:
A szakmai stáb kinevezését követően négy, az előző idényben is Debrecenben pattogtató játékosával állapodott meg a folytatásról a DEAC kosárlabdacsapata. A 2024-25-ös szezonban Mócsán Bálint, Djordje Drenovac, Garamvölgyi Ákos és Neuwirth Bence is a Debreceni Egyetem együttesét erősíti – írja a DEAC honlapja.
Mócsán az előttünk lévő szezonra is érvényes szerződéssel rendelkezett, de a klub vezetése és a szakmai stáb is elégedett a csapatkapitány munkájával, így újabb két évvel hosszabbította meg kontraktusát, melynek köszönhetően a válogatott bedobó a következő három kiírásban is a DEAC játékosa lesz. A 2019-20-as idényben a csapathoz csatlakozó Drenovac is a közös folytatás mellett döntött, lejáró szerződését egy évvel hosszabbította meg, így sorozatban a hatodik (!) szezonban is fehér-feketében láthatjuk majd a szerb klasszist. A vezetőségnek két debreceni születésű, saját nevelésű játékosával is sikerült megállapodnia, melynek értelmében Garamvölgyi Ákos és Neuwirth Bence is a DEAC játékosa lesz a soron következő két kiírásban.


Hát Pethő Ákosnak örülök deee hát ezek félnek zsákba macskát hozni? Am én is el hoztam volna már Szecskót vagy Krasovect mikor elérhető volt.. Remélem most jobb légiós kontingenst hoznak mert borzalmas volt a kémia a csapatban.. HAJRÁ DEAC????????
Az Olajnál most jelentették be, hogy Vidin marad. Ide is egy hasonló kaliberű edző kellene. Hiába erősítenek így.
Pongó mikor lesz hivatalos?
Egyszerüen nem értem Becsky-éket.Pénz van nekik dögivel,sok jó játékost igazolnak,köztük az Olajtól Pongó Mátét,viszont egy jó edzőre nem futja.Mert Mandics szerintem nem jó edző,többször bizonyította.
A Deac olyan mint az ország. Papíron sokkal előrébb kéne tartani de a valóság pofán csapja az embert.
Ez nagyon igaz. Csak meg kell nézni az ország vezetőit. Ott (is?) az az elsődleges, hogy ők hol tartanak…
Mert hol akartok tartani? Ahol a svédek, ahol a legmagasabb az Eu-ban a fegyveres bűnelkövetés hála a mingránsoknak? Vagy Skócia, ahol 4 éves kortól lehet nemet váltani és nincs beleszólása a szülőnek? Vagy Németország, ahol az oviban kötelező buzeránsokkal ismerkedni a gyerekeknek? Vagy megint a németek, ahol a középsikolában tanuló gyerekek több, mint 50%-a otthon nem németül beszél? Az elmeteg őrület még nem ért ide hozzánk, de ti jó táptalaj lennétek.
nem normálisan keresni nem két helyen gürizni a megélhetés miatt ha más véleményem van valamiről akkaor én egy magyarellenes roohadt hazaáruló komcsi vagyok normálisat enni nem szart ne lopják el az országot a zsírdisznó vezetők normális oktatást,egészségügyet,demomráciát,de ha neked ez jó ami itt van ahoz grat
Ember Te normális vagy? Honnan a rákból veszed ezeket a baromságokat? Rendszeresen járok Skóciába ,szó sincs ilyenről amiket leírtál. Mit hazudozol itt összevissza? Másrészt ez a magyar ffi kosárlabdáról kapcsolatos fórum. Mit politizálsz itt?
Na a megafon is megerkezett a forumra…
De nem kellene. Elég káros más fórumokon az agymosás.
Azon gondolkodom, hogy ez az ejjha vajon csak valami narancs bértroll, vagy tényleg komolyan gondolja ezt a sok balf@szságot?!
ejjha! Igaz, sajnos az EU bűnei is megvannak, ha valaki nem csukja be a szemét, amit meg ugye a másik oldal tagad le. Migránsok beárasztása (tény) – közben a szegényebb EU országok népét leszarják, pl. olcsóbb EU-n kívüli termékek ÁFA nélkül rendelésének eltörlése (hamarosan már VÁM mentesség sem lesz), ez is csak nekünk rossz. A feminista, meg nembeli izés marhaságok egy kis része is igaz, stb. stb. Ugyanolyan agresszíven, ellenszenvesen erőltetik a saját marhaságaikat. Csak sajnos ettől még az ellenoldal fejtegetései is igazak, már évek óta eurónknak kellene lennie és akkor talán nem lenne egyre rosszabb és nem röhögne körbe… Olvass tovább »