Bajnokság
Legendáit is köszöntötte a ZTE a szurkolói délutánon
Kámán Tamás triplái még mindig aranyat érnek.

:
:
Vasárnap délután került sor az I. ZETE FESZT-re, ahol a szurkolók találkozhattak a klub bajnokaival, s ahol jó hangulatú, kötetlen családi-szurkolói délután keretein belül emlékezhettek a dicső múltra.
A rendezvény utánpótlástornával indult, ahol 13 csapat részvételével, körmérkőzéseken dőltek el a helyezések. Ezzel párhuzamosan a szurkolóknak lehetőségük volt a négy bajnokcsapat és a jelenlegi keret fotóira aláírásokat gyűjteni, fotózkodni és nosztalgiázni a régi időkről. A délután egyik kiemelkedő eseménye volt a klub legendáinak köszöntése, akikkel a jelenlegi keret tagjai sorfalat állva pacsiztak.
Ám mielőtt pályára léptek volna a legendák, a közelmúlt sikereiről is megemlékeztek: a legutóbbi szezonban ezüstérmet szerző, U14-es korosztályos csapatot és edzőiket, Németh Csabát és Halász Gergelyt köszöntötték. Ezt követően vastaps kíséretében, egyesével szólították a klub húsz ikonját: mind a négy bajnokcsapatból akadtak játékosok, a trénerek közül jelen volt két sikeredző, Farkas Sándor és Patonay Imre, s nem maradhatott el dr. Szalai Zoltán csapatorvos, valamint Boronyák Róbert masszőr sem. Valamennyiüknek kedveskedett egy kis ajándékkal a klub.
Ezt követően került sor a rendhagyó dobóversenyre, ahol egy perc alatt kellett párban minél több pontot szerezni. A párok egyike egy egykori, vagy jelenlegi ZTE-játékos, míg a másika egy lelkes szurkoló volt. Szoros küzdelmeket hozott a verseny, melyben végül Kámán Tamás és a fiatal kosaraspalánta, Tarkó Dorina duója diadalmaskodott; a méltán közönségkedvenc, „Kámi” legendás triplái még mindig aranyat értek.
A B-közép szurkolói nagyon ízletes babgulyással készültek, ami nagy sikert aratott a legendák és a szurkolók körében egyaránt, ám szívesen fogyasztott belőle a csapat új trénere, Teo Cizmic is.
A program során alkalmuk nyílt a szurkolóknak a klub történetével, legendáival kapcsolatos tudásukat is tesztelni, a környezettudatosság jegyében pedig környezetvédelmi totót is kitölthettek. A kvízek kitöltői között a jó hangulatú délután zárásaként ZTE-sapkákat sorsoltak ki.
Fotók és szöveg: Bálizs Zsuzsa


Tisztelet a legendáknak! Kámán Tamásnak nemcsak a triplái, hanem a szakértelme,tapasztalata is aranyat érne a klubnál…Stárics már megbukott ezt taglalni sem kell, várunk a helyére Kámi!!! Te lennél erre az egyik legalkalmasabb! Térj vissza a kosárlabda világába ott a helyed!
Putesz egy rendkívül komoly szakmai és emberi értékekkel bír mindenhol az országban!Jött látott és mindent megnyert 2008-2010ig.Szépen csendben!Nem csinált podcastet nem mondott nagy dolgokat tette a dolgát!Szerettük, mert a mondanivalója eredményekben mutatkozott meg!Kívánom Puskás Artúr is hasonló eredményeket tegyen le az asztalra!Hajrá ZTE
Na arra várhatsz! Már a gyerekeit sem tudja behordani a pályára mert megnőttek. Igazi lókötő…
Tudtommal mindkét fia kosarazik, csak nem a Zetében.
Nálunk Körmenden vajon mikor kap a dicső múltból bárki is elismerést?:) Putesz?! Zegen megoldják….Gratulálok az illetékeseknek ehhez is…..
Nálad szilverhelyen miért kellene neki elismerés??
Putesz körmendi! ?
gratulálgass sárga ?
Jó ecsém….. Te úgy vagy körmendi, ahogyan az ózdi lomosok.
Én, aki nem körmendi vagyok, mégis emlékszem, hogy 2016-ban az MTE 40 éves NB I-es jubileumán köszöntötték Puteszt, meg a többi régi kosarast.
Furcsa, hogy te “körmendiként” nem emlékszel erre. 🙂 😀
https://www.nyugat.hu/cikk/kormend_40_eve_nb1ben
Gratulálok!
??
Valamikor eljön annak is az ideje Zalaegerszegen, amikor rájönnek, hogy a klub legendáinak és (utánpótlás) edzőinek nem egy polcon van a helye.
Dicsőség a mi hőseinknek!Stárics mentes jövőt a klubnak!