Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Lazics szerint még két-három győzelem kell a felsőházhoz

Pihenten, amikor hetente egy mérkőzést kell játszani, bárkire veszélyesek lehetnek, de három nap alatt három mérkőzés a nem éppen fiatal csapatának sok.



:

:

Három hetes szünet után pénteken két mérkőzéssel folytatódik a pontvadászat az NB I A-csoportos férfi kosárlabda bajnokságban. A 20. fordulót a Jászberény kecskeméti vendégszereplése nyitja. A csapat vezetőedzőjével, Nikola Laziccsal a jkse.hu oldal készített interjút a szezon hátralévő részéről és a Magyar Kupa szereplésről.

Utóbbi sorozatban már klubtörténelmet írtak Pantelicsék azzal, hogy a negyedik helyet szerezték meg Győrben. De vajon Lazics elégedett-e ezzel az eredménnyel?

– Ha arra gondolok, hogy a szezon előtt az volt a célunk, hogy az első tízben végezzünk az alapszakasz végén, azaz kerüljük el az alsóházat, akkor már az is nagy sikernek számított, hogy ott lehettünk a kupa nyolcas döntőjében. Az pedig, hogy a harmadik helyről kerültünk a legjobb nyolcba egészen kiváló eredménynek számított. Ezt senki sem remélte. Győrben az első napon nagyon jó mérkőzésen vertük meg a Körmendet. Jól játszottunk és visszavágtunk a vasiaknak a bajnoki vereségekért. Másnap a Falco ellen viszont nem volt esélyünk. A szombathelyiek átrohantak rajtunk. Nem jó ritmusban játszottunk, s a játék minden elemében jobb volt az ellenfelünk. A kisdöntőben pedig már két alaposan megviselt együttes találkozott. Fizikailag és mentálisan a debrecenieknek sikerült jobban a regeneráció, s megérdemelten győztek le bennünket.

Egy rossz szavam sem lehet a játékosokra, ők mindent megpróbáltak, de ez ebben az erőltetett rendszerben ennyire volt elég. Pihenten, amikor hetente egy mérkőzést kell játszani, bárkire veszélyesek lehetünk, de három nap alatt három mérkőzés a mi – nem éppen fiatal – csapatunknak sok. Ezzel együtt elégedett vagyok és büszke erre a negyedik helyre.

A JKSE az utolsó hét alapszakasz-mérkőzéséből ötöt idegenben játszik.

– Nem hiszem, hogy bárki azt várta volna tőlünk, hogy 19 forduló után 13 győzelemmel a harmadik helyen állunk majd. Ez eddig szenzációs szezon, de a neheze még hátra van. A legjobb forgatókönyv az, ha az első ötben zárjuk az alapszakaszt, s akkor bármi is történjen a folytatásban, egy nagyon jó szezon lehet mögöttünk. A felsőházban és a rájátszásban is nyugodtan játszhatunk. Amennyiben a középházban (6-10. hely) kell folytatnunk, akkor nagyon nehéz és kemény mérkőzések várnak ránk, hiszen ellenfeleink mind a rájátszásba szeretnének majd jutni. Szerencsére arra nagyon kicsi az esély, hogy minden összeesküdjön ellenünk és az alsó házba kerüljünk. Erre gondolnunk sem szabad.

Szerintem 2-3 győzelem kell ahhoz, hogy felsőházban maradjunk. Mindenki úgy számol, hogy a Serco-TF ellen idegenben és a Szeged ellen hazai pályán kötelező a győzelem, de az sem lesz könnyű.

A Kecskemét, a Sopron, a Kaposvár és a Szombathely ellen idegenben, illetve a Szolnok ellen hazai pályán pedig nem mi leszünk az esélyesek. A Szolnok szerintem kiemelkedik a mezőnyből, de a Körmend és a Falco is nagyon erős. Az Alba, az Atomerőmű és a Kaposvár is sokkal jobb annál, mint ahol most a tabellán állnak, s akkor még ott van a Zalaegerszeg, a Kecskemét, a DEAC, a Pécs és a Sopron is. Ne gondolja senki, hogy a Szegedet le lehet írni, s a budapestiek is egyre jobban és eredményesebben játszanak. Azaz, senki ellen nem lehet biztosra menni, s mindenki ellen van esély a sikerre. Nagyon kiegyenlített a mezőny, éppen ezért a hátralévő hét fordulóban minden győzelemnek óriási értéke lesz.

Fotó: Gémesi Balázs

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
redmillerpurpleKoopsbasketballfangulyasszabolcs00 Recent comment authors
redmiller
Olvasó

Lazics józanul gondolkodik, látja a korlátaikat! Ettől függetlenül le a kalappal előtte és a csapata előtt!

purple
Vendég
purple

Ha fáradtak voltak a fiúk, miért csak minusz 20nál kértél időt? Valami nem stimmel ennél a meccsnél Nikola. A szerbek betliztek, az amcsik hajtottak. Szegények nem lettek beavatva..

Koops
Olvasó

Csak nehogy abból a 3 győzelem 1-2 legyen! 😅
Pantelics állandó sírásai miatt már kezdhetnének valamit… amit megenged a bírók felé reklamációt vicc már…
Colman és Pitts játéka meg nagyon szép csak így tovább nekik!

gulyasszabolcs00
Olvasó

Akármi is lesz, ez már nekünk szép szezon! De miért ne lehetne még szebb?! Merjünk nagyot álmodni, húzzunk be még pár meglepit, Nikola! Jót tenne a bajnokságnak, ha egy kis csapat is bele tudna kotnyeleskedni a “nagyok” dolgába, akár csak egy-két meccs erejéig. Egyébként szerintem erősen kinéz egy Berény-Zete meccs a 4 közé jutásért, a felsőházban eldőlhet kié a pályaelőny. A két meglepetés csapat közül az egyik jó eséllyel elődöntőt játszhat. Persze ennyire még ne rohanjunk előre… Az Olaj valóban kimagaslik, már-már közhelynek számít ezt lassan leírni. Simán övék kell hogy legyen a bajnokság is. Remélem nem is botlanak. Egy… Olvass tovább »

basketballfan
Olvasó

Karnevál, gála, ünnep, play off 5 minőségi légióssal, minőségi külföldi szakemberekkel!
Ne etessük már egymást, ugyan miért lennétek ti kiscsapat?!

gulyasszabolcs00
Olvasó

Mondjuk mert a költségvetésünk semmivel sem nagyobb, mint volt a tavalyi 12.helynél… Vagy szerinted a 33 éves Rakic, esetleg a 40-hez konvergáló Pantelic élen jár a bajnokságban a fizetéseket tekintve? Vagy Nikola zsebre vágja az Alekszics- Okorn-Zollner-Dzunics szintű fizut? Vagy a magyarjaink veszik fel a versenyt a Voja-Perl-Lóránt trióval? Nem. De ez így is van rendjén! (De itt be is fejeztem, hogy más zsebében turkáljak, hisz Napóleon szerint mindenki saját kezében hordozza a Marshall-botját, értsd: bárkiből lehet profi sportoló, edző. ) Esetleg a múltunk, a sikereink, a 3500 fős arénánk vagy a hatalmas szurkoló táborunk alapján veszel minket egy kalap… Olvass tovább »

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés