Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Lazics a pénzről, és a légiósok megtartásáról is beszélt

Megpróbál összerakni egy újabb ütőképes csapatot Jászberényben.



:

:

Szerdán bejelentette a Jászberényi KSE, hogy a következő szezonban is Nikola Lazics irányítja a csapatot. A tréner vezetésével sikeres szezont tudhat maga mögött a jászberényi csapat, ami könnyen még sikeresebb is lehetett volna, ha elkerülik őket a sérülések. Több kulcsember kiesése miatt végül be kellett érniük az ötödik hellyel. Lazics szerint ezt az eredményt sem lesz egyszerű megismételni jövőre.

– Könnyű volt meghoznom a döntésemet, szívesen maradok – mondta Nikola Lazics, a Jászberényi KSE vezetőedzője a BB1.hu-nak. – Az utolsó két évemet itt töltöttem, jól érzem magam én is és a családom is. Ismerek mindenkit, a várost is megszerettem. Megyünk tovább a megkezdett úton, és megpróbálunk újra összerakni egy sikeres csapatot. Ez nem lesz könnyű feladat, mert nincsen akkora költségvetésünk, mint a nagy csapatoknak. Biztos, hogy többet kell nyújtanunk majd, mint idén. Ha belegondolunk abba, hogy például sem az Alba, sem az Atomerőmű nem teljesített annak megfelelően, ahogyan várták, a következő szezon még nehezebb lesz. Először látnunk kell, hogy mennyi pénzből tudunk gazdálkodni, majd megpróbálni ennek megfelelően összerakni a csapatot. A játékosoknak el kell dönteniük, hogy ki szeretne menni és ki akar maradni. Mi pedig közben majd figyeljük a piaci alakulásokat. Figyelembe kell vennünk az új szabályt is, miszerint egy magyar játékosnak a pályán kell lennie ősztől. Ez azoknak a csapatoknak kedvez, akik válogatott játékosokat tudnak szerződtetni. Nekünk ez nem fér bele. Természetesen a légiósainkat is szívesen megtartanánk, de jelenleg ez még nem téma. Jó szezont produkáltak, emiatt megpróbálnak jobb szerződéshez jutni, mi pedig ezeket a feltételeket nem tudjuk biztosítani számukra.

Fotó: Gémesi Balázs/Jászberényi KSE Facebook

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés