Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Lapszemle: nagy a helyezkedés a folytatást illetően

Az Origo felvázolta a lehetséges forgatókönyveket.

  •   



:

:

Másodközlés, az eredeti cikket az Origo készítette!

A koronavírus-járvány a hazai és nemzetközi sportéletet is teljesen szétzilálta. Jelenleg több más sportággal együtt a magyar férfi (és női) kosárlabda-bajnokság is szünetel. Az MKOSZ a csapatokkal egyetértésben úgy döntött, hogy az előzetes tervekkel ellentétben már a múlt hétvégi fordulót sem rendezi meg, a bajnokság sorsáról pedig a keddi elnökségi ülésen határoznak. Biztonsági okok miatt Skype-on tanácskoznak a résztvevő felek. Itt az is eldőlhet, hogy a Falco, amely jelenleg a férfi NB I listavezetője, bajnok lesz-e? Körmenden erről hallani sem akarnak – a két csapat szurkolótábora pedig egymásnak is esett – egyelőre csak a virtuális térben.

Így áll most a helyzet

A 21. fordulót egyébként elővigyázatosságból már zárt kapuk mögött játszották le a csapatok, ez minden esetben a saját döntésük volt, ugyanis hat nappal ezelőtt még a nézők bemehettek volna a csarnokokba.
Jelenleg huszonegy körön vannak túl a férfiak az élvonalban – a Kaposvár és a Szeged huszonkettőn, mert ők előbbre hozták az egymás elleni mérkőzésüket. A versenykiírás szerint az alapszakaszból még öt forduló van hátra, ezt követné a középszakasz (az 1-5., a 6-10. és a 11-14. helyezettek oda-visszavágós alapon játszanának egymással), majd a rájátszás. Az előzetes tervek szerint, ha a maximálisra, vagyis ötmérkőzésesre nyúlna a döntő, akkor július elején lett volna vége a 2019/20-as szezonnak.

Erre azonban jelen állás szerint kevés az esély. Közben vessünk egy pillantást a női szakágra is, ahol szétesőben van a bajnokság, miután a klubok amerikai légiósai két perc alatt léptek le és utaztak haza – a jelenlegi helyzetben ezt tökéletesen érthető.

Ott a Sopron megnyerte az alapszakaszt, nem lenne meglepetés, ha a szövetség őket hirdetné ki bajnoknak.

A DEAC és Tóth Ádám is egyre jobb formában van –Fotó: DEAC Facebook

Így folytatódhatnak a dolgok?

Ami a folytatást illeti, több opció is lehetséges. Az egyik, hogy szerdán folytatódik a bajnokság, ez esetben zárt kapuk mögött, hiszen a kormányrendelet nem engedélyezi a nézők előtti játékot. Erre látjuk most a legkisebb esélyt.
A másik, hogy az illetékesek kivárnak és félbeszakítják a szezont.

Ebben az esetben felmerülne a bajnokság rendszerének átszervezése is, ugyanis éppen februárban volt egy közel egy hónapos leállás a válogatott Eb-selejtezői miatt, így szinte kizárt, hogy egy újabb nagyobb szünet után be lehetne sűríteni az alapszakasz-hajrát, a középszakaszt és a rájátszást is. És akkor az április elejére kiírt Magyar Kupa nyolcas döntőjéről még nem is beszéltünk. A harmadik megoldás, hogy hivatalosan is lezárják a 2019/20-as idényt. Akárhogy is lesz, nehéz döntés előtt áll az MKOSZ elnöksége. Utóbbi esetében ugyanis el kell dönteni azt is, lesz-e bajnok és kieső, illetve kik indulhatnak ősztől a nemzetközi kupában. Már ha addigra helyreáll a rend.

Ez van most Európában

Tekintsünk most ki Európára. A kontinensen leállítottak minden bajnokságot (beleértve az ULEB Euroligát és EuroCupot, illetve a FIBA Bajnokok Ligáját és Europe Kupát is.) Többségében egyelőre csak szüneteltetik a bajnokságokat, de több helyen már végérvényesen pont került az évad végére. Ilyen Szlovákia, ahol nem hirdettek győztest. Ukrajnában (Dnyipro), Litvániában (Zalgiris Kaunas), Belgiumban (FILOU Oostende), Svédországban (Boras Basket) és Bosznia-Hercegovinában viszont idő előtt bajnokot avattak, mindenhol az éppen aktuális listavezető kapta az aranyérmet.

A Falco végig vezette a bajnokságot

Ha nálunk is átveszik az európai mintát – egyébként a magyar jégkorong ligában is így tettek –,
akkor a címvédő Falco-Vulcano Energia KC Szombathely megszerzi (vagy ha úgy tetszik, „megkapja”) fennállása harmadik bajnoki trófeáját.

Az eset pikantériája, hogy első kettő aranyát a nagy rivális Körmend ellen szerezte (2008-ban és 2019-ben), mindkétszer Körmenden, a szombathelyiek legnagyobb örömére, a piros-feketék legnagyobb bánatára.

A keretük alapján a közvélemény egyértelmű favoritként könyvelte el a sárga-feketéket a szezon előtt. Ennek megfelelően az első fordulótól az utolsóig (jelen esetben a huszonegyedikig) az élen is álltak a tabellán, magabiztosan mentek végig a mezőnyön. Tették ráadásul mindezt úgy, hogy két fronton harcoltak, nem is akárhogy: magyar sporttörténeti csúcsokat döngettek a Bajnokok Ligájában.

Ehhez azonban – mármint a Falco újabb bajnoki címéhez – vélhetően a körmendieknek is lenne egy-két szavuk.

Ők ugyanis azt mondják, hogy élesedni a helyzet a két vasi csapat között, a Rába-partiak már csak egy győzelemre álltak a Falcótól a tabellán, ráadásul szerdán éppen Vasi El Clásico következne az Aréna Savariában. Az első derbit december 14-én 83-70-re meg is nyerte a Körmend. Ez volt a címvédő első veresége a magyar bajnokságban (ezt követően még Oroszlányban és Sopronban botlott Gasper Okorn együttese). Az utóbbi időben a körmendi szurkolók és a játékosok szemében is felcsillant a remény, hogy 17 év után újra bajnok lehet az MTE, márpedig ők ezért megharcolnának a pályán, és csalódottak lennének, ha a járvány miatt erre idén nem lenne esélyük. A Falco edzője, Gasper Okorn elhagyta az országot, a szombathelyi légiósok a nézők nélküli meccseknek nem látják értelmét.

Megszólaltak a főszereplők

Mindkét oldalon megszólaltak az üggyel kapcsolatban a főszereplők. Szombathelyen Váradi Benedek csapatkapitány szerint ők azt javasolnák, hogy néhány hét múlva értékeljék újra a helyzetet, és ha megoldható, akkor folytassák a bajnokságot, lehetőleg nézők előtt (később a klub összes légiósa egyöntetűen azt nyilatkozta, hogy szurkolók nélkül nem szabad játszaniuk.) Gasper Okorn vezetőedző vasárnap úgy döntött, hogy Bécsbe utazik a családjához, és ott várja meg az MKOSZ keddi határozatát.

Körmenden viszont egyértelmű a helyzet: ők mindenképpen folytatnák a bajnokságot.
Hajba Ádám ügyvezető még pénteken kiadott egy közleményt, amiben azt írta, ők még szombaton is játszottak volna, amennyiben erre engedélyt kaptak volna, hiszen álláspontjuk szerint zárt kapuk mögött a bajnokság biztonsággal folytatható.

Bár senkinek sem jó, hogy a szurkolók nem lehetnek bent a találkozókon, de a bajnokság idő előtti befejezése még rosszabb megoldás volna, és számos komoly problémát okozhatna. Nem tartanánk jó megoldásnak a bajnokság végleges, csonka befejezését, mert ez a klubokra komoly terheket róna és a csapatoknak a szezonban eddig elvégzett munkáját is leértékelné

– állt a hétvégi, hivatalos kommünikében.

Vasárnap pedig Matthias Zollner, a körmendiek német edzője is véleményt formált. Ő azt mondta, a jelenlegi helyzetben az első és legfontosabb, hogy mindenki egészséges legyen, hiszen a földkerekségen szinte mindenkit érint ez a vírus és most minden más másodlagos. Az edző kivár, de készen áll arra, hogy folytassák, ha ez a helyzet véget ér.

Most nem látja értelmét annak, hogy edzéseket tartsanak, hiszen a játékosok is ugyanolyan emberek, mint bárki más.
Ők is most leginkább a családjukra gondolnak, velük törődnek. A magyar játékosok itthon, együtt a családjukkal, a külföldi kosarasok pedig az otthon maradottakkal igyekeznek minél szorosabb kapcsolatot tartani.

A szurkolók persze vitatkoznak

Persze a szócsatából a szurkolók sem maradhattak ki, a szájkarate azonnal beindult a különböző fórumokon.
A szombathelyiek egy része nyilván szeretné, ha bajnokká avatnák a Falcót, azt mondják, az eddig eltelt fordulók alapján ez járna nekik, és cinikusan azzal vigasztalják a rivális körmendi tábort, hogy törődjenek bele a döntésbe, mert eddig nem jöttek ki jól a Falco-Körmend/Körmend-Falco döntőkből, így legalább nem kell harmadszor is látniuk, ahogy levágják a csarnokukban a hálót.

A körmendi szimpatizánsok egy része úgy véli, a Falcónak a lehető legjobbkor jött a szünet, mert az MTE éppen kezdte átvenni az irányítást a bajnokságban.

Sőt, olyan is akadt, aki már azt is kiszámolta, ha lejátszották volna a hétvégi fordulót, egy szombathelyi vereséggel Szolnokon, illetve egy körmendi győzelemmel a sereghajtó Jászberény otthonában már helyet is cserélt volna egymással a két együttes, de ha ez valamilyen okból kifolyólag mégsem történt volna meg, akkor szerdán zárt kapuk mögött mindenképpen bevették volna az Aréna Savariát.

Itt tartunk tehát most, de kedd délutánra sokkal okosabbak leszünk.

Azt pedig a BB1.hu teszi hozzá, hogy a végső helyek elosztásához minden bizonnyal a DEAC-nak, a Paksnak, vagy éppen a Szolnoki Olajbányásznák is lett volna egy-két szava.

  •   
59 hozzászólás

59
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
18 Comment threads
41 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
25 Comment authors
pontazMotorossargaparnaelkaplakKicsi KimMivanmivan Recent comment authors
sargaparnaelkaplak
Olvasó

Valaki sargaparnarol valami infót aki tud írjon. Név, bármi.

pontaz
Vendég
pontaz

Hogyne,az egyik “kedves” szerkesztő az…

Motoros
Olvasó

s(z)tárcsevicske a főzugfirkász,
Silverhelyi szenzációhajhász,
A tökfilkó szócsöve ő nem vitás,
Pulitzer-díjas főhajszobrász🐒🐒🐒🐒
🏆🏆🏆🏆🏆🏆🏆

Motoros🏍🏍🏍🏍

Kicsi Kim
Olvasó

Mi leszünk, mi leszünk ,mi leszünk a Bajnokok 💛🖤
Bl+Bajnokság szereplés szerintem megérdemelt !!!
💛🖤🥇

crazybasket
Olvasó

+1! A tabella fix ez az egy ami valódi és valós eredményeket tükröz, minden más a HA kategória és nincs létjogosultsága!

Downtown
Vendég
Downtown

zsuzsika te vagy az?

Mivanmivan
Olvasó

Le kell fújni a bajnokságot, itthon és külföldön is ezt teszik nagyon sok sportágban. Nem kell itt senkinek sem fújnia a másikra, jelenleg a tabella elmond mindent. A rájátszás más kávéház lenne, de most most van, és nem később. Nekem sem szimpatikus a falco, de idén ők a legjobbak.

Amúgy meg ez egy hatásvadász cikk. Az feltűnt már valakinek, hogy a lájkok száma erősen manipulált? Rányomok egy like-ra, egyből kettőt ugrik a számláló… 😀

B0nyi
Olvasó

Ha lehetne, en folytatnam a bajnoksagot kesobb, de mar nem az eredeti kiiras szerint. Ha nem lehet, akkor zarjuk le itt, de ne legyen bajnok. A bajnoki cimet kivivni kell, nem megkapni. A kupat iden meg hagyjuk is.

WSreborn
Olvasó

Én egyet biztosra mondok sokan bizonyára elfelejtették, hogy tavaly ilyenkor ki vezetette a tabellát, és mi lett a vége…….
Akkor is egyértelműen dominált valaki március elejéig…..
Ha tavaly alakul ki ilyen szitu akkor mi vagyunk ilyen alapon a bajnokok, és mennyire más lenne minden….
Ha nekem nem hisztek kérdezzétek Déri Csabát

JR.Benitez
Olvasó

Ebben teljesen igazad van!!! Én meg mindig hozzáteszem hogy volt olyan is hogy nekünk 1 pillanat alatt ment gallyra az évünk egy tragédia miatt….. Csak a korrektség kedvéért!

drszepkaroly
Olvasó

Ez így van! De ezt ki vitatta?? Senki.
Tavaly nem szakadt félbe, most igen. És ezt most ki vitatja? körmendiek…

SárgaPárna
Olvasó

Nem értik, ne erőlködj.
A körmendi klub egy hete hisztizik minden nyilvános, és nem nyilvános fórumon, hogy folytatni akarja a bajnokságot.
Majd miután kiderült, hogy a kutya nincs velük ebben a kérdésben, megérkezik red-black01 egy sírós üzenettel, hogy jön a világ vége….
Nevetséges.

Downtown
Vendég
Downtown

te jellemtelen pöcs!

a karma erjen utol, ezt kivanom!

probalod a Falco szurkolokhoz benyalni magad, holott ugyanugy utalnak teged, mint mi 😂😂😂

sose jartal Falco meccsen se….

sargaparnaelkaplak
Olvasó

Sziasztok. Elegem lett. Már egy jó ideje olvasom hozzászólásaidat, most telt be a pohár. LEGYENSZÍVES aki tudja mi a neve Sarparnanak írja meg!! Vagy bár milyen információt tud róla az írjon !!!! Ígérem soha többet nem fog irogatni!!

red-black01
Olvasó

starcsevics ádámnak. kisbetűvel. Álmodban két macska voltál és játszottál egymással? Kurvára nincs időm, nem is értem minek jöttem ide, talán csak a megszokás, vagy egy kicsi fújás ebben az őrületben. s.á.! Ez az általad írt cikk nem origos “kedves” s.á, nem origo hanem te. A teljes keresztmetszete az eddigi ténykedésednek. Milyen körmendi és szombathelyi szurkolók estek egymásnak? Itt? Azok közül a töredéke igazi. Arra meg kurvára ne hivatkozzál hogy milyen kommentek vannak itt lejjebb, ezt te generáltad szándékosan! Az eddigi hsz-ekből összevágtál egy általános álláspontot és megszórtad csúsztatott hivatkozásokkal? Csak a Falco és a Körmend létezik szerinted? Nem elemzem végig… Olvass tovább »

JR.Benitez
Olvasó

Várj meg hamarosan megyek én is

SárgaPárna
Olvasó

Miért nem igaz amit írt, hogy kétszer vágtunk hálót? 🙂 🙂
A cikk egyetlen állítását sem cáfolod.
Te is nagyon vigyázz magadra! És nagyon boldog vagyok, hogy egy újabb hülye körmendi fejezte be itt a PR-dumát.

Downtown
Vendég
Downtown

te jellemtelen pöcs!

ha egy kormendi se lesz itt, akkor kinek ugatsz?

ha megleszel, akkor majd magyarazkodhatsz, hogy KORMENDI letedre mit muvelsz itt!

sargaparnaelkaplak
Olvasó

Sziasztok. Elegem lett. Már egy jó ideje olvasom hozzászólásaidat, most telt be a pohár. LEGYENSZÍVES aki tudja mi a neve Sarparnanak írja meg!! Vagy bár milyen információt tud róla az írjon !!!! Ígérem soha többet nem fog irogatni!!

derryl
Olvasó

Red csatlakozom, aztán dugja fel magának az uborkaszezonnal együtt bbjét!

JR.Benitez
Olvasó

Még mielőtt bárki osztja az észt minden irányból, valamit halkan megjegyeznék. Állítólag hangsúlyozom állítólag lesz olyan kérdés ma klubok felé hogy meddig tudják szezont anyagilag finanszirozni. Meddig lehet esetleg kitolni. Ugye most fizetni kell, de pl jegybevétel zéró. Ezt is mérlegelni kell. Ha pl 2 csapat határon működik akkor ők rácsesznek? Vagy szomszédék akik most költöttek csapatra pluszban? Lehet hogy hiába? Itt nem lehet olyan döntést hozni ami igazságos szerintem. Érmek, kieső stb. Persze lehet azt mondani tetszett volna eddig megmutatni kedves csapatok. De ez azért nem ennyire egyszerű. Pakson Jani elvileg felépül, Sopron remekel, Kapos gyengusz stb… Mi lett… Olvass tovább »

Laaaaaciiiikaaaa
Olvasó

Legyen vége a bajnokságnak!!nincs bajnok, nincs kieső, nincsenek helyezettek és nincs konfliktus sem ebből!!!októberben újra kezdődhet minden elölről!!!Erről a témáról ennyi, minden más részlet a klubok feladata!!!
Rossz az élet sport nélkül, de lesz ez jobb is!!!!kitartást mindenkinek!!!!

Borden
Olvasó

Aljas, sunyi, sárgák! Legelőször ti mondtátok vissza a hétvégi fordulót, tudva, hogy előznénk. GYÁVÁK! Ha nem kellett volna meccs eszetekbe sem jut! Mit akartok ti ezek után aranyat? Mindegy mi lesz ma, szívből gyűlöllek benneteket, és hála istennek a kosárlabda társadalom 99 százaléka is így van ezzel. Menjetek a pics@ba mind, bb1estől, Starcseviccsel az élen!
NB1-es, dobogóért harcoló Haladást Vas megyébe, és KÖRMENDI KOSÁRLABDÁT!
Aztán helyreáll a világ rendje.

JR.Benitez
Olvasó

Kedves Borden. Elkerülte a figyelmedet vmi mert a gyűlölettől nem látsz. Igen mi jekentettük ne elsőnek hogy nem utazunk. De az nem zavar hogy előtte már reggel megállapodtak a csapatkapitányok hogy nem akarnak játszani. Ja és azt se mi kezdeményeztük hanem Lóránt Péter. Kérlek válaszolj ezt képes vagy e felfogni. Köszönöm.

Borden
Olvasó

Nyilván láttam, olvastam a Lórántot, de nem, nem vagyok képes. Sajnálom! Feleslegesek vagytok a magyar kosárlabda térképén. Egy frusztrált, gyűlölködő, irigy, közpénzzel kitömött kirakat csapat vagytok. Nulla tradícióval. Ennyi.

JR.Benitez
Olvasó

Irigy? Gyűlölködő? Visszaolvasod te mit írtál? Nulla tradíció? Ezt már párszor leirtam ha nem haragszol olvass vissza 30 évvel ezelőtti dolgokra több csapat lebontásában is. Meg fogsz lepődni. Kérlek ne égesd tovább az általam tisztelt társaidat, mert sajnos könnyen úgy járhatnak hogy általánositva lesznek, ahogy azt az előbb te is tetted. Köszönöm.

Downtown
Vendég
Downtown

ne utálj mindenkit, vannak kozottuk rendes,es korrekt forumozok is.

SárgaPárna
Olvasó

Álmodj királyláááány, ahogy a mesében oly szépen!
A második számú vasi csapat lettetek, és maradtok is.
A hozzászólásodnak örülök, mert mindenki láthatja, hogy mit gondoltok ti, hogy ezek vagytok ti… 🙂 🙂

Downtown
Vendég
Downtown

parnika, teged nem lehet utolerni….. 😂😂😂

te vagy az alja 😂😂😂

apropo, ezt a dalt enekled munka kozben? 😂😂😂

Borden
Olvasó

Nem vagyunk egy szinten és minden erőfeszítésem ellenére sem bírok lealacsonyodni hozzád, így ne haragudj, de inkább nem reagálok. Ezen kívül erre sem, eztán meg főleg. De orvosi eset vagy az halál biztos.

JR.Benitez
Olvasó

Ha ezt nekem irtad akkor komolyan nem tudom mire vélni 😂. 2 lehetőség van. Vagy azt sem tudod ki vagyok. Vagy gyakorlatilag olyat tudsz rólam amit szinte senki rajtam kívül. És ezt komolyan írtam. Az első vicces volna, a második esetben viszont hatalmasat csalódtam benned!

sargaparnaelkaplak
Olvasó

Sziasztok. Elegem lett. Már egy jó ideje olvasom hozzászólásaidat, most telt be a pohár. LEGYENSZÍVES aki tudja mi a neve Sarparnanak írja meg!! Vagy bár milyen információt tud róla az írjon !!!! Ígérem soha többet nem fog irogatni!!

Neked meg csak annyit üzennék hogy megtalállak te utolsó féreg!

ldd
Olvasó

Kedves Borden!
Csak az érdekelne… a 99%-ot hogyan számoltad ki?
Manapság több matematikus is dolgozik a járvány lefolyásának matematikai medellezésével…
Te is közülük való vagy?…akkor gratulálok!

Beniben
Olvasó

Egy értelmes megoldás létezik jelen helyzetben:
Be kell fejezni az idei sorozatot, teljesen mindegy milyen kimenetellel, ez a kérdés nem releváns most!

seanmaguire
Olvasó

Nyilván a Falko állt a legközelebb a bajnoki címhez, így ha győztest kell hirdetni, őket illeti az arany.

Minden más csak fikció és a mi lett volna ha kategória. A pályán úgysem tudtuk volna megállítani őket… ez a magyar csapatoknál jóval komolyabb ellenfeleknek sem sikerült.

Ezen remegni elég beteges. Legyenek bajnokok, megérdemlik. Menjünk tovább, vannak most fontosabb dolgok is.

JR.Benitez
Olvasó

Bárhogy dönt MKOSZ nekünk szurkolóknak azt kell elfogadnunk. Akár halasztani vagy befejezni akarják, itt úgyis a vírus dönt. Minden jel szerint 2 hónapon belül itt nem lesz jobb a helyzet sajnos. Persze reméljük a legjobbakat mert mindannyiunk egészsége a legfontosabb!!!!

Downtown
Vendég
Downtown

az mkosz nem a donteserol hires. lasd elmult 1het esemenyei…

ugy fognak donteni szerintem, ahogy a csapatok majd megegyeznek.

Downtown
Vendég
Downtown

AZ INTERNETEN ESTEK EGYMÁSNAK A KÖRMEND ÉS A FALCO SZURKOLÓI

STARCSEVICS ÁDÁM 2020.03.17. 08:32

ezt a cikket starcsevics ur írta az Origora, milyen masodkozles? 😂😂😂

milyen Origo irta? Te irtad az Origonak 😂😂😂😂

SárgaPárna
Olvasó

Már csak az a kérdés, hogy miért nem a körmendi sztárújságírót kérte fel az Origo. 🙂 🙂 🙂

Downtown
Vendég
Downtown

ha meg is kéri, valoszinu nem osztja meg a Kormend honlapjan úgy mint az Origo altal irt megirt cikk 😂😂😂

Kozben meg nagybetukkel ott a neve 😂😂

Istenem,de gáááz, 😂😂😂😂

hirtelen parnika itt lesz, es vedi a kisgazdit? 😂😂 vagy…? 😂😂

SárgaPárna
Olvasó

Senkit nem védek, Ádámot látásból ismerem, de nektek semmi nem jó, amit nem körmendi ír, Körmend nyer, stb… 🙂

Downtown
Vendég
Downtown

ne magyarazkodj párnika, mert ezzel buktatod le magadat…..

nyertunk eleget, nem kell az ilyen tamogatas 😂

Downtown
Vendég
Downtown

lapszemle 😂😂😂😂
masodkozles 😂😂😂😂

nyomd a minuszt 😂😂😂😂

vasipasi
Olvasó

Nekem teljesen mindegy, hogy ki írta és hova…
Tök korrektül össze van foglalva benne a jelenlegi helyzet!

derryl
Olvasó

Down ez komoly? Én nem olvasom azt a szarkupacot, de ez durva, hogy még a nevét sem meri felvállalni, igaz oda értelmes újságíró nem ír! Köszi, hogy megosztottad!

Downtown
Vendég
Downtown

persze 😀

nyisd meg az origo cikkét. Onnan masoltam ki a fejlecet 😂😂😂

nem én nagybetuzgettem 😀

tudod,nem gaz ha ir egy cikket oda, csak akkor ne mentegesse magat, hogy az Origo irta 😂😂

szegenyem, mar ugyis a lefujt mozambiki 2.ligat is ideirja, csak a szeretett Falcojat fujjak le bajnoknak 😂😂😂😂

dono
Olvasó

Egy dologban biztos vagyok. Egy esetleges szombati olaj győzelem(ami benne volt a pakliban) esetén most mindkét tábor máshogy állna ehhez a kérdéshez.

Downtown
Vendég
Downtown

ez igy van 😀

crazybasket
Olvasó

Esetleg ha több győzelme lenne a körmendnek, esetleg ha otthon nyert volna a Pécs ellen, esetleg ha tavaly nyertetek volna a döntőben pályaelőnyről….esetleg!:) a HA nem játszik és csak illúzió! Szerintem meg nyertünk volna Szolnokon ti pedig kikaptatok volna szombaton!:) Ezt hagyjuk is vicc ez a mi lett volna HA vagy esetleg talán….egy fix pont van az pedig a tabella! Ez van el kell fogadni!

drszepkaroly
Olvasó

A Falco a bajnok. A világ második legerősebb bajnokságában, Spanyolországban is arra készülnek, hogy az élen állót hirdetik bajnoknak.

Nyilván ezt körmenden nem fogadják el. Pedig az erkölcsi papírérem még mindig az övék.

Ha ők állnának az élen, nyilván nem lenne semmilyen kérdés. De nem ők állnak, így viszont van.

Downtown
Vendég
Downtown

te sem biztos, hogy ilyen magabiztosan osztanad itt az észt, ha mogottunk lennetek a tabellan 😀

erdekes hogy nem azt írod, hogy jatszunk, hanem lezarnad.

nem bizol a csapatodban? 😂

Kormendikent mondom: ha mi allnank ott, akkor is a lejatszasra szavaznek.Mert bizok a csapatomban! (mas kerdes, hogy mikor…)

…meg jo lenne meccsre menni! 😀 (majd egyszer…)

drszepkaroly
Olvasó

Te tényleg azt hiszed, hogy két hálóvágás után lemondanék a harmadikról?

Te tényleg azt hiszed, hogy lenne bármi esélyetek? Én csak téged akarlak megkímélni egy újabb traumától. 🙂

Bozic
Olvasó

En is szeretnem, ha folytatodna ez az egesz, de kurva elet, hogy nem fog.
Tovabbra is tartom, ha vege a szezonnak, akkor csak a kupaindulasokrol dontsenek.

Redbid
Olvasó

Kérlek nézd el neki, hogy csak ennyi esze van!
Persze ahhoz van, hogy a naffilcót a világ második legerősebb bajnokságához méregesse 🙂
Ez is oan kisarcú mint a többi. (akinek nem inge …)
Egyébként nem, hogy nem biztos, hanem ismerve őket, egészen biztos, hogy el lenne bújva ahogy azt szokták ezek ilyen esetekben!

derryl
Olvasó

Tudom most Szombathelyen fingják a passzát szelet, neked meg egy rúd szarral nem lehetne feljebb ütni az orrod, de:

Igy látatlanba leírom, ha a Körmend állna az élen, ők akkor is azt mondanák, folytatódjék a küzdelem, max középszakasz nélkül! Tudod, ott van hagyomány, tisztesség, a kosárlabda becsülete, és végül sportszerűség! Nem kajakból akarnak megoldani mindent! És a filkósokon kívül mindenki arra szavazna, hogy forogjon a kerék!

SárgaPárna
Olvasó

Hagyomány: erkölcsi aranyérmek osztogatása, a remek kommunikáció?

balldontlie
Olvasó

Senkivel sem lenne fair most bajnokot avatni, ahogy az sem lett volna az,ha pár forduló és esetleges helycsere esetén történik ez meg. Csak egy előre meghatározott formában lejátszott sorozat végén hirdessünk bajnokot, legyen az egy csak rájátszás, vagy folytatva középszakasz nélkül,de ne úgy, hogy kettévágjuk a dolgot és pillanatnyi helyezés alapján. Nem csak bajnok és kieső van, minden csapat valamilyen cél megfogalmazása mellett állt neki az idénynek, nekik sem lenne jó ezt semmissé tenni. Ha nincs esély a folytatásra, inkább ne legyen végeredmény, szerintem mindenki megértené jelenleg. Jövőre legyen egy jó kis vasi döntő inkább megint!

vasipasi
Olvasó

Én azt gondolom, hogy azért van MKOSZ-nek egy elnöksége, hogy eldöntsön egy ilyen kérdést. Őket a klubok választották meg, teljesen legitim módon hozhatnak döntést.
Nincsenek könnyű helyzetben, mert nem hiszem, hogy a DEAC mondjuk belenyugszik abba, hogy nem indulhat nemzetközi kupában, de ez talán az Olajra is igaz lehet.
Én, ha jól értelmeztem, továbbra is azt tartom, hogy a FIBA szabályzata egyértelmű: ha hirdetnek bajnokot, ha nem, a nemzetközi szereplést érő pozíciók attól függnek, hol állt a csapat a lezárás pillanatában, és ezt nem bírálhatja felül az MKOSZ.
Szerintem a halasztás lesz az első döntés.

MAFCdrukker
Olvasó

Nincs bátorságuk most eredményt hirdetni, nem is lenne jó döntés. Várjunk, és ha júniusban látjuk, hogy ez biztosan nem fog menni, legyen végleges a mostani eredmény

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés