Bajnokok Ligája
Lake BL-rekordot állított fel
Ő az első játékos, aki kevesebb mint tizenhat perc alatt ötször blokkolt.

:
:
A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely megszerezte első idegenbeli győzelmét a Bajnokok Ligája csoportkörében, miután 89-80-ra nyerni tudott a PAOK Szaloniki otthonában.
A sárga-feketék játékosai közül De’Quon Lake-nek külön is emlékezetes marad a keddi este, ugyanis 15 perc, 9 másodperc alatt hibátlan dobásmutatóval jutott el 8 pontig, leszedett 5 lepattanót, és ami még ennél is nagyobb szó, 5 alkalommal blokkolta az ellenfél dobásait.
A FIBA Bajnokok Ligája hivatalos honlapján külön kiemelte, hogy a 22 éves, 208 centis játékos ezzel rekordot döntött, hiszen korábban még soha senki nem tudott kevesebb mint 16 perc alatt 5 “sapkát” kiosztani.
Lake egyébként a korábbi nyolc mérkőzésen összesen blokkolt ötször.
fotó: fiba.com

Ez egyszeri és megismételhetetlen…
egy ilyen óriási siker után vissza kéne vonultatni a mezét….vagy inkább magát Lake-et.
Még mindig fáj hogy Lake-et kapott a hajó?
Bravó Láke!
Nagyon szép, de rohadjak meg, ha akár az NBA stat dömpingjében hallottam, vagy olvastam hasonlóról! Arról miért nem emlékezik meg a harsona, hogy Csulaci hány perc alatt mennyit köpött, vagy könyökölt?
A 49 pontos Besiktas meccs is BL rekord, arról nem szól a Hall of Fáma? ???
118 kapott ponttal egy laza – 49 a negyedik számú kupában….. Ja bocs nem ide…. Amúgy inkább a cikk olyan oldalának van értelme hogy nyáron is mondtuk már vele jövőre is számolunk. Elégedett lennék ha maradna nyáron első számú ötösnek.
Bocsi nem kekeckedni akarok, de akkor ti hányadik kupában sem voltatok sehol? Veled soha nem akarok tengelyt akasztani, ezt csak úgy szőrmentén megkérdeztem. Ez az első év, mióta a nemzetköziben indultatok, hogy valami látszik a horizonton, eddig első kör kuka! Most, hogy zászlóshajó lettetek, egyből felültetek a trambulinra. Ne érts félre, semmi bajom, hogy ott vagytok a továbbjutás küszöbén, de az elődöknek annyi respect jár, nélkülük a magyar bajnok még mindig a csokiban indulna. Na innentől tovább oszthatjátok az észt, döngethetitek a melleteket, valóban ti vagytok a spiccen! ( és a kiskakas tovább rugdalódzik a szemétdomb tetején).
Tudom, és igazad van. Én akkor szurkoltam Nektek, mint minden Magyar csapatnak. Bocsi hogy így reagáltam le. Elfelejtettem odairni hogy ez csak ricsifiúnak szól. Mint írtam sokszor ő nem Olaj drukker, saját csapatával gyakorlatilag nem foglalkozik. Ő nem utál, ő gyűlöl. Az meg ciki. Amúgy meg mi is nyertünk komoly csapat ellen idegenben már több mint 20 éve is csak az nem menő mert mi akkor még sehol sem voltunk elviekben….
Ok!
Meg arról se, hogyan jöttetek vissza Szombathelyen -36-ról -18-ra az ificsapat ellen full légióssorral 😉
Mondjuk ki tavaly ezt szenzációsan eljátszotta Okorn második meccsen. Nem akart 30 ponttal nyerni. Cserébe Voja 38 percet nyomott feleslegesen. Még olyan full tartalékosan se hozta fel Dragan fiatalokat inkább hagyta +35 percezni azt a pár embert, további sérüléseket kockáztatva. Ha vkit agyon gyepálsz szeptembertől, az áprilisra vagy megsérül vagy hulla lesz. Érdemes nyomon követni hónapról hónapra a játszott perceket.
Az élet igazolta is Alekszics filozófiáját…
Ezzel talán már a Hall of Frame-be is bekerül majd