- HIRDETÉS -spot_imgspot_img

Kyan Anderson olyan csapatban akarta folytatni, amellyel a bajnoki címért küzdhet

A Falco új légiósa a Bundesliga egyik legjobbja volt az előző idényben.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely csapatában folytatja a pályafutását a 180 centiméter magas irányító, Kyan Anderson. Az előző idényben a Bundesligában szereplő BG Goettingen csapatában 15.8 pontot, 1.5 lepattanót, 5 gólpasszt és 1.1 labdaszerzést átlagoló kosaras a nemzetisport.hu-nak adott interjút, amelyben többek között azt is elmondta, hogy miért a 2019-es magyar bajnokot választotta.

– Amikor Németországban lefújták az idényt, megkérdezte az ügynököm, mit szeretnék, mert igen sokan keresnek. Azt feleltem, jó lenne olyan csapatnál folytatni, amellyel a bajnoki címért küzdhetünk, és amelyik nemzetközi kupában is indul. Ám ennél is fontosabb volt, hogy engem akarjanak, rám legyen szükségük, ne a második vagy harmadik opció legyek, akit azért keresnek meg, mert az első vagy második választottat nem sikerült szerződtetni. A tökéletes megoldást kerestem.

A légiós egyéni céljai között korábban az NBA szerepelt, de azt már elengedte, és így újra tudja élvezni a játékot.

– Amikor elkezdtem játszani, az NBA-re voltam rákattanva, ahogyan milliók Amerikában. Az egyetemi évek alatt és után is úgy éreztem, ott a helyem. Aztán nem sikerült bekerülnöm, és szinte minden este ezen kattogott az agyam, megevett, szétfeszített belülről a gondolat, miért nem sikerült. Ez ráment a játékomra is, mert nem tudtam kontrollálni a gondolataimat. Tudtam, ezt el kell engednem, végül így is lett, és azóta újra élvezem a játékot. Szeretném a legtöbbet kihozni a lehetőségeimből. Ha ez most a lehető legjobb BL-szereplés a Falcóval, akkor azt. Ha később az Euroliga egy sztárcsapattal, akkor azt.

Fotó: falcokc.com

24 HOZZÁSZÓLÁS

    • Ő már kb. ezerszer itthagyta a bb1-et, meg úgy érezte, hogy ő különb az ittenieknél és ennek hangot is adott, de mégsem bírja hosszú ideig valamiért és csak visszatalál mindig sajnos ide, de ez csak őt minősíti és hogy milyen jelentéktelen a szava!🤣 Ilyenkor menstruál vajon? Érdekes eset!

AJÁNLÓ

NÉPSZERŰ CIKKEK