Connect with us
Hirdetés

Magyar válogatott

Küzdjetek az olimpiáért!

Székely Norbert hisz abban, hogy jó utolsó meccsünk lesz.



:

:

Székely Norbert szövetségi kapitány hangsúlyozta, hisz abban, hogy a magyar válogatott jó utolsó mérkőzést játszik a belgák ellen szombaton a szerb-lett rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság alsóházi rájátszásában, melynek győztese kijut az olimpiai selejtezőtornára.

– Nem nagyon tudok mást mondani mint tegnap belga kollégám, Philip Mestdagh, a csütörtök este még lehet a csalódottságé, de a mai nap már az utolsó meccsünkre való felkészülés jegyében telik – mondta a szakvezető az MTI-nek a pénteki tréning után a Beograd Arenában. – Tegnap este már elkezdtük a videózást, elterveztük a hátralévő edzéseket, és persze megnéztük a leendő ellenfél negyeddöntőjét – sorolta a szakvezető a britekkel szemben 62-59-re elvesztett negyeddöntő másnapján.

– A sportban talán kicsit könnyebb a negatív dolgokat feldolgozni, mert két napra rá már esély nyílik kijavítani, és hiszek abban, hogy jó utolsó meccsünk lesz holnap” – fejtette ki a kapitány, majd rátért arra, hogy a túloldalon van néhány kivételes képességű játékos, közülük is kiemelkedik Emma Meesseman, aki áprilisban tagja volt az Euroliga-címét Sopronban megvédő orosz Jekatyerinburgnak.

– Ő a világ egyik legjobb játékosa, aki amellett, hogy remek kosárlabdázó, egyensúlyban is van fizikailag és lelkileg egyaránt. A meccs egyik kulcskérdése lesz, hogy vele mit tudunk kezdeni. A belga csapat kifejezetten stílusos és szép kosárlabdát játszik, de nekünk az ő testükön keresztül vezethet az út az olimpiai selejtezőbe – tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy az Eb előtt a csoportból való továbbjutás volt a cél, csütörtökön viszont már az elődöntő is elérhető közelségbe került, Székely Norbert azt mondta:

A sport mindig újabb esélyeket ad, ez a szép benne. Megpróbálunk élni vele holnap.”

A magyar és a legutóbb Eb-bronzérmes belga válogatott a pénteki szünnapot követően szombaton 12.30 órakor csap össze az olimpiai selejtezőtornáért kiírt alsóházi rájátszásban – írja az MTI.

Az Eb-ről az első hat helyezett – azaz az elődöntősök mellett az alsóházi rájátszás két győztese – vehet részt a jövő februárban sorra kerülő, 16 csapatos kvalifikációs tornán. Ennek során négy kvartettben küzdenek majd a csapatok, és mindegyikből az első három jut ki a tokiói játékokra. Érdekes, hogy a selejtezőtornán a tavaly világbajnok Egyesült Államok és a házigazda Japán is szerepel, noha ők már automatikusan kvótához jutottak, így a számukra nincs tétje a kvalifikációnak.

Kiemelt fotó: MTI

 

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
BezseSopronKCfan Recent comment authors
Bezse
Olvasó

Húúúú megint van egy darab extra az ellenfélnél :-)) . Ez nem fexik nekünk . Hány pontot fog dobni ? Harmincat ?

SopronKCfan
Olvasó

Lányok… Felejtsük el mi volt tegnapelőtt. Foglalkozzunk a mával… Sokkal, de sokkal fontosabb. Küzdeni egész meccsen! Az a meccs az élet. Meglesz! “Küzdve küzdj, bízva bízzál”
Hajrá Magyarország!

Bezse
Olvasó

Inkább kosárlabdázzanak azok a leányok !

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés