Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Kuttor Gergő: Az a célom, hogy jobb, sikeresebb legyek, mint voltam

Az mögöttünk hagyott idényt a Salgótarjánnál töltő játékos előző klubjára, a Nyíregyházára is kitért.



:

:

Egyénileg nagyot ugrott Kuttor Gergő teljesítménye az előző évadhoz képest, hiszen míg a 2001-es születésű játékos a Nyíregyháza feljutása évében 13 találkozón átlagosan 4 és fél percet töltött a pályán a Piros csoportban, addig az idei szezonban már a Salgótarján kosárlabdázójaként meccsenként közel 28 percet játszott és 11 VAL-t átlagolt. Interjú.

A 9. helyen végzett a Salgótarján a Piros csoportban, csapatszinten hogyan értékelné a szezont?

– Úgy gondolom, hogy az eleje egy kissé nehézkes volt, hiszen senki nem ismerte a másikat, nehezen szoktunk össze, de az idény végére sikerült összecsiszolódni, ami meg is látszott, több meccset is nyertünk zsinórban. Ha az elején gyorsabban ment volna az összeszokás, akkor szerintem a rájátszás is meg lehetett volna.

Tavaly még a Nyíregyházát segítette feljutáshoz, ahonnan a nyáron eligazolt, viszont sokkal nagyobb szerepet kapott az új csapatában.

– Igen, ez mind köszönhető a fiatalszabálynak, illetve a klub és az edző bizalmának. Az idény elejétől eltekintve meg vagyok magammal elégedve, úgy gondolom, hogy sokat fejlődtem mind a tavalyi szezonhoz, mind pedig az őszi fordulókhoz képest. Ezt nem csak én látom így, hiszen sok pozitív visszajelzést kaptam a szurkolóktól, az edzőktől és magától a Salgótarjántól is.

Mennyiben segíti a fiatalszabály a játékosokat, mik a pozitívumai?

– Megmondom őszintén, hogy szerintem ez a szabály nagyon hasznos, hiszen a fiatalok meg tudják mutatni, hogy mire képesek. Ezáltal bizalmat is tudnak nyerni maguknak, hogy később is lehet rájuk számítani, helyet tudnak kiharcolni maguknak a magyar kosárlabdán belül.

Mire kell odafigyelni egy fiatalnak, ha jól szeretné kihasználni ezt a lehetőséget?

– Elsősorban a fiatalok azért vannak a pályán, hogy segítsék az idősebb játékosokat védekezésben, illetve a lepattanózásban és a csapatjátékban. Szerintem nem a pontdobás a cél, hanem az, hogy a csapatot segítsék a háttérből.

Mik a tervei a következő szezonra, illetve azon túl?

– Jelenleg csak az előttünk álló idényre próbálok koncentrálni, nyilván az a célom, hogy jobb, sikeresebb legyek, mint voltam. Ezért mindent meg is fogok tenni, amit csak tudok.

Azt már lehet tudni, hogy melyik együttesben kezdi meg a következő idényt?

– Ha minden igaz, akkor számít rám a Salgótarján, de még nincs semmi konkrétum.

Figyelemmel követte előző klubja, a Nyíregyháza szereplését az élvonalban?

– Igen, természetesen. Tudtam, hogy bent fognak maradni, mert egy profi csapatról van szó, amelyet rutinos játékosok alkotnak. Gratulálok nekik a remek szerepléshez!

Hogyan készül nyáron a következő szezonra?

– Személy szerint ez nálam úgy szokott kinézni, hogy amint vége az idénynek, pihenek egy kicsit, majd egy-két hét után elkezdek futni és kondizni. A szezon előtt egy hónappal pedig már labdás edzéseket is végzek.

Fotó: hunbasket.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés