
:
:
Kucsera Dániel számára edzésekkel telt a nyár, mindössze két hét nyaralás fért bele a szoros programjába, de ebben az időszakban is folyamatosan végzett állóképességi feladatokat, hogy ne veszítsen a formájából.
A következő idény számára is kiemelt fontossággal bír a fiatalszabály miatt, és ahogy ő fogalmazott, most kell élnie a lehetőséggel, és megalapoznia a jövőjét az élvonalban.
Egy hetet Németországban voltam a családommal rokonlátogatáson, majd a Balatonon is eltöltöttünk egy hetet, de ezalatt is edzettem, egyáltalán nem álltam le. Jelenleg Hernádon, szülővárosomban készülök, amíg nem kezdődnek meg augusztus 10-én a közös edzések a csapattal. Szerencsére a helyi iskola tornatermét is tudom használni, ez nagy segítség számomra. Ott labdás feladatokat végzek, otthon és s szabadban pedig kondizok leginkább
– mondta a KTE honlapjának.
A fiatalszabály őt is érinti, így érdekes lehet számára a következő idény.
Nagy felelősség ez minden 23 évnél fiatalabb kosárlabdázó számára, és most kell élnünk a lehetőséggel, bizonyítani, hogy az élvonalban van a helyünk. Számomra nem kérdés, hogy a maximumot akarom nyújtani a tréningeken és a pályán is. Úgy gondolom, hogy ez a szezon vízválasztó lehet sokak pályafutásában. Én személy szerint rendkívül motiváltan várom a kihívásokat, és nem csak az első félidőben szeretnék játékperceket kapni
– mondta.

Roppant ellentmondásos a szabály megítélése , de ők egyértelműen a nagy nyertesei. Csak rajtuk múlik , hogy sikerül -e élni vele. Kucsera 3 éve mutatkozott be az A csoportban, 21 éves , 200 cm, közel 100 kg. Jól dob távolról , mindene megvan ahhoz, hogy sikerüljön az áttörés . Egyetlen dolog kérdés számomra: van-e elég önbizalma , győztes típusú játékos -e, vagy szép lassan eltűnik , mint Mészáros Máté . Nagyon szurkolok neki is es az összes többi u23-nak, hogy minél többeknek jojjon össze ! Hajra Kecskemet !