Bajnokság
KTE-Duna Aszfalt – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Forray Gábor szerint minden sorozat véget ér egyszer.
KTE-Duna Aszfalt - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Bajnokság, 4. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, vasárnap, 18:00
V.: Benczur T., Praksch P., Balogh Gy. (Fekete L.)
KTE: Wittmann - Thomas - Djeraszimovics - Djuraszovics - Karahodzsics.
Falco: Hooker - Curry - Benke - Krivacsevics - Lake.
A még mindig veretlen Szombathely látogat az idén hazai pályán több nagyvadat is ejtő, a tabellán jelenleg ötödik Kecskeméthez a 4. fordulóban elmaradt mérkőzés pótlásán. A vasiak a honi bajnokságban már 21 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre, ráadásul ha most nyernek, akkor elsőként kvalifikálhatják magukat a debreceni kupadöntőre, de Forray Gábor szerint a KTE mindent ki fog adni magából holnap, hogy megszakítsa a jó szériát.
Forray Gábor, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője: Ugyanúgy készültünk, mint minden csapat ellen. Az, hogy egyébként a negyedik fordulóban találkoztunk volna, az teljesen mindegy, mert nálam a “ha” nem létezik. Először is szeretnék gratulálni Gasper Okornnak és a Falco menedzsmentjének, hogy ebben az évben talán még a tavalyinál is erősebb csapatot sikerült összerakni és le a kalappal, hogy a nemzetközi kupában is tisztességesen helytállnak. Rendkívül sok, jó korban lévő magyarra épül a Szombathely, ami külön öröm a magyar kosárlabdának és a jövőt nézve nagyon jó. Ezáltal a többi csapatnak nagyon fel van adva a lecke, mert jelen állás szerint úgy néz ki, hogy a sárga-feketék teljesen más szintet képviselnek. Nagy erősségük, hogy mint minden csapatnak, nekik is vannak hullámvölgyeik, hiszen nem mindig brillíroznak, de a védekezésük konstans és olyan szinten mondható stabilnak, hogy ha éppen a támadóoldalon nem jönnek össze a dobásaik, akkor is van egy állandó pontjuk, ami meghatározza a játékukat és így akkor is behúzzák a mérkőzéseket, ha esetleg nem annyira frissek, koncentráltak. Ehhez nyilván kell az is, hogy gyakorlatilag van majdnem kis túlzással 10-11 egyforma játékosuk és teljesen mindegy, hogy milyen kezdőt jelöl ki az edző, mindenki együtt tud működni mindenkivel. Egyértelműen ők a mérkőzés esélyesei, már a huszonkettedik zsinórban megnyert meccsükre hajtanak. Nem is emlékszem, hogy az elmúlt években volt-e ilyen sorozat. De az igazság az, hogy nemcsak a sportot nézve, hanem akár a történelmet is, akkor láthatjuk, hogy mindennek egyszer vége szakad. Nagyon szeretnénk, ha a Falco parádés szériája éppen most érne véget és ezért mindent meg fogunk tenni és a szezon legnagyobb meglepetését akarjuk véghezvinni. Ehhez persze nagyon sok mindennek össze kell jönni, de miért ne?! Ha mindent kiadunk magunkból, maximálisan küzdünk, maximálisan odatesszük magunkat, harcolunk és ami bennünk lesz holnap este kiadjuk, akkor én már büszke leszek a játékosaimra. Az a célunk, hogy ne legyen hiányérzetünk. Ha a jobb csapattól kikap az ember, de mindent kiad magából, akkor nincs más hátra, mint emelt fővel gratulálunk nekik. Azt nem szeretném, hogy nyuszi módjára kosarazzunk és eljátsszuk az áldozati bárány szerepét. Remélem, hogy sok néző fog kijönni a Messzi István Sportcsarnokba, mivel láthatnak egy európai szintű csapatot, ami a nemzetközi kupában is helytáll. Azt gondolom, hogy a közönség a KTE mellé állt, egyre többen látogatnak ki, díjazzák azt, hogy a fiúk állandóan a maximumot próbálják kiadni magukból.
Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: A Kecskemét az Albát és a Körmendet is legyőzte hazai pályán, ami intő jel számunkra. Úgy készültünk, mint a többi találkozóra, de észben kell tartanunk, hogy tisztelnünk kell az ellenfelünket. Ha nyerni szeretnénk, akkor minden fegyverünket használnunk kell, agresszíven kell védekeznünk és a saját ritmusunkban kosárlabdáznunk. Ha ránk tudják erőltetni a játékukat, akkor mi is bajba kerülhetünk, mint a többi csapat is tette itt. Reddic a legutolsó két edzésen kisebb sérüléssel bajlódott, meglátjuk, hogy tud-e játszani holnap, mindenki más készen áll. Fontos tudni, hogy ellenfelünk egy nagyon tapasztalt játékosokból álló együttes, a Wittmann-Djeraszimovics-Karahodzsics trió már régóta játszik Magyarországon, és még csatlakozik hozzájuk Thomas és Djuraszovics, akik szintén remek képességekkel vannak megáldva. Pontosan tudjuk, hogy mit kell csinálnunk, de ezt meg is kell valósítanunk a pályán.
[totalpoll id=”36763″]
Nagyon úgy néz ki, hogy 1-es lesz ebből a meccsből 😉 😀
Jó lenne, de a realistás más…
Óriásit kellene küzdenünk, játszanunk és a Falconak se ártana rossz napot kifogni…
Szóval baromi kicsi esélyünk van…
Hajrá Falco! Folytassuk a nyerő szériát!
Folytassuk!Föleg az isztambuli 49 pontosat ???
Zozónak van már Kecsóról hűtőmágnese?
Sikerült egy hét alatt leszállni a szopórollerről?
Mi ha kikapunk azt nemzetközibe tesszük. Nem a Szolnok vagyunk aki már nem egy zakót kapott idén! Na azt élveztem. Potocnik mesterrel meglesz a 8-ba kerülés? Nagyon remélem hogy nem. Más csapatok sokkal jobban megérdemlik mint az Olaj. Hajrá Falco te meg keseregj bohóc és élvezkedj a nemzetközin meg Zozón. Ez csak a te szegénységi bizonyítványod! (persze normális Szolnok szurkolóknak nem szól!)
“Más csapatok sokkal jobban megérdemlik mint az Olaj.”Nagyon remélem ,hogy nem kerül 8-ba a Szolnok. Ez tényleg nem szól a szolnoki szurkolóknak. Szánalmasan vergődsz itt állandóan. Hajrá Kecskemét!!
Mit képzelsz te magadról, nem a Falconak szurkolsz, mikor az ellenfél csapata tele van külföldiekkel?? Hazaáruló!!!
Mert amit Ricsike csinál hétről hétre ezek szerint az lett a normális. Én kérek elnézést!