Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

KTE-Duna Aszfalt – Alba Fehérvár

“Isten hozta Cabezast Magyarországon, kíváncsiak vagyunk, tud-e még kosarazni.”

KTE-Duna Aszfalt - Alba Fehérvár

Bajnokság, 16. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, péntek, 18:00
V.: Cziffra Cs., Praksch P., Rácz Zs. (Balogh L.)

KTE: Wittmann - Green - Djeraszimovics - Dramicsanin - Karahodzsics.

Alba Fehérvár: Zeno - Freeman - Keller - Lóránt - Heath.

Pénteken a Kecskemét-Alba találkozóval indul a 16. forduló a férfi élvonalban. A kilencedik a tizenegyediket fogadja, de annyira sűrű a mezőny, hogy adott esetben holnap este a lila-fehérek akár a felsőházat érő ötödik helyre is ugorhatnak, de akár még helyet is cserélhet egymással a két gárda…

A mérkőzés kuriózuma, hogy Carlos Cabezas személyében világ- és Európa-bajnok spanyol kosaras léphet pályára a Messzi István Sportcsarnokban.

Forray Gábor, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője: Az Alba jelen pillanatban a tabellán ugyan mögöttünk van, de ez egyáltalán nem reális és nem is téveszt meg minket. A szezonkezdéshez képest gyökeres változásokon mentek keresztül, hiszen edzőt és légiósokat is cseréltek, legutóbb például egy világ- és Európa-bajnok spanyol játékost szerződtettek, ez is azt bizonyítja, hogy nagyon komolyan veszik, hogy a rangjukhoz méltóan szerepeljenek.

Minden bizonnyal ott lesznek a végelszámolásánál is az elején, nem az alsó régióban, mint ahol most vannak.

Iszonyatosan nehéz meccsre számítok, de nekünk hazai pályán mindegy, hogy ki az ellenfél, minden körülmények között győzelemre törünk. A mi malmunkra hajthatja a vizet a hazai pálya előnye, bár az Alba van olyan erős csapat, hogy bárhol nyerni tudjon, a FIBA-kupában nemrég Izraelben is sikerült neki. Kutyakemény mérkőzés lesz, remélem, hogy sokan eljönnek Fehérvárról is, hiszen közel van egymáshoz a két város, illetve bízom a mi szurkolóink segítségében, akik most már rendre megtöltik az arénát. Ha a sormintát nézzük, akkor szoros meccs lesz, hazai győzelmet szeretnék, boldog lennék és el is fogadnám, ha ez sikerülne. Mindenképpen ez a célunk.

Jesus Ramirez, az Alba Fehérvár vezetőedzője: Szeretnénk tovább javulni, tovább építkezni, remélem, hogy idegenben is sikerül jó teljesítményt nyújtani, szeretnénk a saját játékunkat játszani. Az első perctől kezdve az utolsóig koncentrálunk kell, nagy hangsúly lesz a kezdésen, nem szabad, hogy lendületet kapjon az első negyedben az ellenfél. Nagyjából hasonló meccset várok, mint amilyen volt Zalaegerszegen, vagy éppen Pécsen. A Kecskemét is egy tapasztalt együttes, játékosai régóta együtt vannak, jól ismerik egymást. Fő erősségük a védekezés, nekünk is kellően agresszívnek kell lennünk, hogy fel tudjuk venni velük a harcot. Ki kell kapcsolnunk a hazaiak légiósait, akik elég meghatározó teljesítményre képesek. Nagyon nehéz találkozót várok, de ez nem újdonság, minden idegenbeli fellépés az. Valószínűleg nagy taktikai csata lesz, mi is készültünk pár dologgal, de ennél többet egyelőre nem szeretnék elárulni. Jelen állás szerint mindenki egészséges, mindenkire számíthatok, Cabezas papírjai is rendben vannak, így ő is debütálhat.

[totalpoll id=”3147″]

A szakértő:

A mérkőzés esélyeit Déri Csaba, a Dombóvár, a Nyíregyháza, a Körmend, a Falco és a BC Mures korábbi vezetőedzője, az MBK Ruzomberok és a BC Sepsi női csapataival bajnoki és kupaezüstöt nyerő szakember latolgatta a BB1.hu-nak:

– A Kecskemétnek és az Albának is lehet egy nagyon szép második féléve, mert a lehetőségei adottak hozzá. Mindkét csapatot a középházba várom, szerintem a 6-7-8. hely valamelyikére fognak odaérni. Mindkettőre igaz, hogy pályahátrányból is nagyon veszélyes ellenfél lesz a play offban a négybe jutáshoz.

Megnéztem a sorsolásukat, a KTE-nek hét hazai és négy vendég meccse van. Otthon ellenfelük lesz még az Alba, az MTE és Falco is. Nagyon nem szeretem a sztereotípiákat velük kapcsolatban, pedig sokan elmondják, hogy ellenőrzött, kontrollált, szerb kosárlabdát játszanak. Ezzel szemben rendre 80-90 pontokat dobnak, minden modern elem, ami az európai trendekben divat, az megvan a játékukban. Nagyon szép kosárlabdát játszanak, korrekt védekezéssel és támadójátékkal, egyszerűen fel vannak építve. Egyedül az atlétika hiányzik az állományukból. A nyáron mezőnyposztra érkezett hozzájuk Dimics, Mészáros és Green, tehát a nyolcemberes rotációjuk három helyen változott. Mészáros nekem eleinte furcsa is volt, hogy milyen nehezen állt vissza Sopron után a kecskeméti szisztémára.

Még érzek tartalékot a csapatukban. Dramicsaninnak és Wittmannak szép szezonja van, ők megoldják, amire szerződtették őket, Molnár és Mészáros az utóbbi időben szintén ellátják a feladatukat. Nagyon komoly tartalékot látok Djeraszimovicsban, ugyanis idén nem azt hozza, amit az utóbbi években. Ötvenegy kísérletből mindössze kilenc hárompontosa volt jó, ami nem méltó hozzá, illetve egyelőre 66 %-os a büntetőzése. Green nagyon jól játszik, abszolút alapember, de az egyetemi statisztikái alapján benne is több van. Karahodzsicstól, főleg támadásban várok aktívabb játékot. Dimicset indokoltan igazolták le, de

mintha nem érezné, hogy milyen felelőssége van egy légiósnak. Ha magyar lenne, egy szót nem szólna senki.

Az edzőjüket kinevelték, Forray Gábort a fiatal magyar generációból kimondottan olyannak tartom, aki sokkal komolyabb csapatnál is bármilyen feladatra alkalmas lenne. Egyébként egy precízen, szorosan gazdálkodó klubnak tartom őket, ahol rend van.

Tavaly, amit a KTE elért, az egyszeri csoda volt, értse meg mindenki. A realitás számukra a középház, azon belül pedig, ha bejutnak a nyolcba és play offot játszanak, az egy nagyon korrekt teljesítmény, így értékelje mindenki az ő szerepüket.

Az Albának hat hazai meccse van és öt idegenbeli, én úgy veszem, hogy az összes hazait meg fogja nyerni, ha pedig az öt idegenbeliből hármat hoz, akkor nagy biztonsággal tízben van, de ha csak kettőt, akkor is. Nem élet-halál kérdés tehát neki ez a holnapi meccs, teher nélkül, nyugodtan tud játszani, mert az ötből kettőt meg fog nyerni, ugyanis nagyon erős csapata van. Sikerszéria előtt állnak, tovább fognak jutni a FIBA-kupából is, most már nem fognak vereséget szenvedni.

Azért azt be kell látni, hogy a Levszki és a Balkan egyszerűen play outért játszana Magyarországon, annyira gyenge csapatok…

Nekem etalon volt az Alba 2016/17-es bajnokcsapata, játékosállományra, stílusra, tudásra, mindenre. Ehhez képest ez az őszi Alba egy nagyon elhibázott csapat volt. Nyáron az edzőnek szabad kezet adtak, a magyar anyaguk viszont óriásit gyengült. Markovicstól megváltak, elveszítették Kovács Ákost, aki hétről hétre bizonyít Pakson, és a legfontosabb, hogy elveszítették Keller Ákost, akit, mivel nincs Magyarországon játékospiac, tulajdonképpen lehetetlen volt pótolni. Hoztak öt légióst, de más volt a kiválasztás, mint amit hosszú éveken keresztül megszoktunk, amikor a nagyon erős magyar mag mellé igazolták a külföldiket. Idén ötből három nem jött be: Cartwright, Bullock és Boykins mellényúlás volt, Heath és Freeeman viszont nálam telitalálatnak tűnik. Ehhez jött hozzá, hogy Tóth Péter ugyan visszatért, de a sérülése után nem ugyanaz a játékos, mint aki korábban volt. Lórántnak a bajnokcsapatban 44 %-os hárompontos dobása és 20.3-as VAL-átlaga volt, idén 16 %-ra visszaesett a triplamutatója, a VAL-ja pedig 13.7-re. Miatta nem kell aggódni, mert ő egy vezérbika, aki előbb-utóbb utol fogja érni magát.

A vezetőség edzőváltást határozott el, és amiért minden dicséret megilleti őket, az az, hogy a nyári hibákat próbálják helyre hozni. Leigazolták Zenót, akit jól ismerek, jó játékosnak tűnik, illetve most hozták Cabezast, aki szenzációs pályafutást tudhat magáénak, minden tiszteletet megérdemel, de ő már fénykorában is klasszikus alázatos csapatember volt, akit minden csapat szeret, de légiósnak nem ilyet szoktak igazolni, hanem inkább egy scoring pointguardot. Vele kapcsolatban három dolog lehet: ha nem tudja hozni, amit régen tudott és saját maga paródiája lesz, akkor az Albának pótolnia kell őt a piacról – nyilván figyelik is a kínálatot. Ez heteken belül kiderül, ez viszonylag egyszerű megoldás lenne. Ha jó lesz, és megközelíti azt, amit korábban tudott, vezér tud lenni, az is egyszerű szituáció. A legveszélyesebb viszont, ha egyszer jó, egyszer nem, közepes teljesítményt nyújtva nem tudják eldönteni, hogy megtartsák-e vagy sem. Ez a legrosszabb klubvezetői és edzői szempontból. Kíváncsi vagyok rá, hogy mit fog teljesíteni. Rendkívül érdekes sztori lesz ez a következő hetekben. Mindenesetre

Isten hozta Cabezast Magyarországon, kíváncsiak vagyunk, tud-e még kosarazni.

Nagyon nagy név, a magyar bajnokság respektjét növeli, arra most mindenki felkapta a nevét, hogy egy ekkora nevet sikerült igazolni.

Ha még Bullockot kicserélik egy jobb játékosra, én el tudom képzelni, hogy az Alba elkezdjen egy sikersorozatot. Bejutnak a tízbe, majd megszerzik a 6-7-8. hely egyikét, és azt is el tudom képzelni, hogy onnét a negyeddöntőben kiverik az ellenfelüket, és az elődöntő után esetleg éremmel zárjanak. Nagyon fontos lenne az első három hely megszerzése nekik a FIBA-kupa miatt. Ugyanis a későbbiek miatt komoly magyart megszerezni nemzetközi szereplés nélkül szinte lehetetlen, illetve a légióspiacon is komoly alapnak számít az átigazolásnál egy ilyen opció.

Röviden, tömören: sikerre vannak ítélve. Ez azonban innentől már borotvaélen táncolás is, de ezt meg kell tudniuk oldani.

Óriási hibának tartanám, ha valaki egy percig is leírná ezt az Albát, de jelen állás szerint még nem érzem elégnek őket arra, hogy holnap nyerjenek. Szerintem a fehérváriak még nem tudtak összeállni, még alakulófélben lévő csapatuk van. Az új edző keze munkája már látszik, összetettebb kosárlabdára törekszik, mint korábban, de ehhez idő kell. A játékosoknak is, mert kulcspozícióba most érkezett hozzájuk Cabezas, még együtt kell nekik játszaniuk, hogy nagy biztonsággal tudjanak nyerni. Szoros meccsen hazai győzelmet jósolok.

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
Kalok KevinKreMaestro.44seanmaguireMandulaZvezda Recent comment authors
Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Most vagy soha!Gyerünk Gyerünk Fehérvár!

seanmaguire
Olvasó

Persze még csak január van, de ha az Alba Kecskeméten sem tud nyerni, ne nagyon legyenek (v)érmes reményei. A kupa ugye már elúszott…

KreMaestro.44
Olvasó

Ha nyerünk, a KTE egymás elleni eredményei miatt fellépünk a középházba. Ha kikapunk, meccshátrányunk lesz a Top10-hez képest. Nincs mese, ma csak a győzelem elfogadható. Hajrá Alba!

Zvezda
Olvasó

Alba fog nyerni.

derryl
Olvasó

Szerintem behúzza az Alba, ott lesznek a végelszámolásnál, ebben biztos vagyok.

Mandula
Olvasó

Bízom az Albában,hogy szoros meccsen nyerni fog.

drszepkaroly
Olvasó

Annyiban azért vitába szállnék a mágussal, hogy szerintem igenis nagy téttel bír ez a meccs az Albának, hiszen ők már nem igazán hibázhatnak, ha tényleg ott akarnak lenni legalább a középházban.

De amúgy én is hazait tippelek.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés