Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Krasovec: nagy győzelem ez nekünk

Alekszics büszke a játékosaira, Flevarakisz szerint jobban küzdött a Sopron. Edzői nyilatkozatok.



:

:

Rengeteg meglepetést hozott a férfi élvonal 18. fordulója, amelyben kikapott többek között a Falco, a Körmend, a Paks és az Alba is, ráadásul ebből három hazai pályán. Így látták az edzők a történteket:

Egis Körmend – Pécsi VSK-Veolia 79-80 (23-15, 24-25, 21-20, 11-20)

Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője: Először is szeretnék elnézést kérni a technikai hibáért, mindez a pillanat hevében történt, elnézést kérek érte. Másodszor gratulálok a Pécsnek, ahogy edzőkollégám is mondta, keményen játszottak, különösen mentálisan voltak erősek. Mi nagyrészt vezettünk három negyeden át, de a végén ők keményebbek voltak, megnyomták és találtak plusz energiát. Hosszú támadásokat vezettek és megbüntették a mi védekezésünket. Sajnos nem dobtuk jól a hármasokat, ez is a jó védekezés következménye, nem vagyok elégedett a támadójátékunkkal, mert túl sokat tartottuk a labdát és utána túl sokat egy-egyeztünk, de a Pécs megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, még egyszer gratulálok nekik!

Dragan Alekszics, a Pécsi VSK-Veolia vezetőedzője: Büszke vagyok a játékosaimra. Tudjuk, hogy milyen nehéz itt nyerni. Az előző mérkőzéseken a Körmend kitűnően játszott, talán a legjobban a szezon kezdete óta, nagyon magabiztosan kosaraztak, remek dobóteljesítménnyel. Mi egy dologra összpontosítottunk, hogy megakadályozzuk a gyors ellentámadásaikat, lerohanásaikat és hogy ne engedjünk nekik támadó lepattanókat. Próbáltunk keményen játszani és ez sikerült is. Ahogy láthattuk, nagyon sok büntetőt dobtak, de végig koncentráltan játszottunk, attól függetlenül, hogy voltak hiányzóink és egy kiállításunk is. De még egyszer gratulálok a játékosaimnak, és a Körmendnek is ahhoz, amit a szezonban mutattak.


Jászberényi KSE – Naturtex-SZTE-Szedeák 81-75 (24-19, 24-17, 13-14, 20-25)

Miljan Csurovics, a Jászberényi KSE vezetőedzője: Gratulálok a Szegednek, hiszen rövidebb paddal is végig meccsben tudtak maradni. Nekünk is voltak hibáink, melyek javításán a továbbiakban is sokat kell még dolgoznunk, ennek ellenére is sikerült azonban megnyernünk a mérkőzést. Azt mondtam a srácoknak, hogy a győzelem az egyik legfantasztikusabb érzés, ezért élvezzék ki az ízét. A végjáték nehéz volt, de végül sikerült megszereznünk ezt a régóta várt győzelmet.

Szrecsko Szekulovics, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője: Gratulálok a Jászberénynek, hiszen jó ritmusban és sok energiával játszottak. Mi a hiányzó játékosaink miatt kisebb rotációval tudtunk csak futni az eredmény után, és bár a végére felzárkóztunk, fordítani nem sikerült. Az eredmény ugyan egálközeli lett, de a Jászberény ezúttal sokkal jobb volt nálunk.


OSE Lions – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 87-84 (27-23, 23-22, 17-13, 20-26)

Sebastjan Krasovec, az OSE Lions vezetőedzője: Először is gratulálok a csapatomnak és külön Washingtonnak ezért az utolsó dobásért, na és persze szurkolóknak, mindkét csapat részéről. Fenomenális hangulat volt a meccsen, mindig hihetetlen élmény a csarnokban lenni. Ez a győzelem számunkra nagyon fontos volt. Nem számítottunk erre egy ilyen rossz széria után, amiben voltunk. Kihasználtuk azt, hogy nagyon sok mérkőzést játszanak ebben a szezonban, az előző hetekben a továbbjutásért küzdöttek a BL-ben, főleg mentálisan nagyon fáradtak lehetnek. Mi is várjuk a szünetet és csak fele annyi meccsünk van, mint nekik, így csak képzelhetem milyen fáradtak. Messze álljon tőlünk, hogy azt mondjuk jobb csapat vagyunk nálunk, ez egy egylabdás meccs volt, amiből mi jöttünk ki jobban. Nagy győzelem nekünk, de még sokat kell dolgoznunk, fontos találkozónk lesz jövő héten.

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Először is gratulálok a hazai csapatnak! Teljesen megérdemelték a győzelmet. Kontrollálták a mérkőzést az első félidőben, a másodikban már felvettük a harcot velük. Jó hozzáállással és energiával, magas szinten játszottak. Az atmoszféra remek volt, köszönjük mindkét csapat szurkolóinak. Nincs mentség részünkről, hibáztunk. Sem támadásban, sem védekezésben nem voltunk elég jók. Az első félidő volt a kulcsa a vereségnek, 50 pontot kaptunk. Engedtük őket játszani, pontokat szerezni. Tanulnunk kell ebből a mérkőzésből. Próbáltunk változtatni a második félidőben sok dolgot, egyenlítettünk is. A találkozót nem az utolsó másodperces kosárral, hanem már sokkal hamarabb vesztettük el. Még egyszer gratulálok az Oroszlánynak, az egész eddigi teljesítményükhöz! Sok szerencsét a továbbiakban.


Alba Fehérvár – KTE-Duna Aszfalt 80-90 (27-17, 17-19, 19-25, 17-29)

Arik Shivek, az Alba Fehérvár vezetőedzője: Az első félidőben meg voltam elégedve a védekezésünkkel, mert jól működött, és nem véletlenül vezettünk a szünetben nyolc ponttal. A második félidőben viszont ez a védekezés egyáltalán nem úgy funkcionált, mint korábban. Még nekem is ismerkednem kell a magyar bajnoksággal, bízom a játékosaimban, tudom azt, hogy milyen keményen dolgoznak egész héten, és képes a csapat arra, hogy kárpótolja a szurkolókat ezért a vereségért.

Forray Gábor, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője: Elképesztően nagyot küzdöttek a játékosaim! Az első negyedben egy kicsit megijedtünk, hogy bejöttünk az oroszlán barlangjába, de a szünetben megbeszéltük, hogy nincsen félnivalónk, ha azt végre tudjuk hajtani, amit elterveztük egész héten, akkor lehet keresnivalónk. Éretten, okosan és nyugodtan kosárlabdáztunk, az Alba nagyon sok energiát beletett a meccsbe, de a kritikus pillanatokban mi döntöttünk jobban, és a kulcsszituációkból mi jöttünk ki jobban.


Sopron KC – Kaposvári KK, kétszeres hosszabbítás után, 101-96 (20-25, 22-20, 12-18, 19-10, 14-14, 14-9)

Kosztasz Flevarakisz, a Sopron KC vezetőedzője: Sok ilyen mérkőzést játszottunk mostanában, és ezek egyik csapat számára sem könnyűek. Azon múlt, hogy ki küzdött jobban a sikerért. Fejben dőlt el. Különös mérkőzés volt, a legfontosabb az volt, hogy jól tudtunk reagálni olyan helyzetekre, amelyekre előzetesen nem készültünk, mint Carter első félidőben összegyűjtött négy hibája. Gratulálok mindkét csapatnak és a szurkolóknak, kitettek magukért. Van még egy meccsünk a szünet előtt, és ha ott is jó eredmény születik, a következő körben is összekerülhetünk a Kaposvárral.

Sztojan Ivkovics, a Kaposvári KK szakmai igazgatója: Gratulálok mindkét csapatnak, nagyon jó mérkőzés volt. A centereink korán fault gondokba keveredtek, ezért alacsony szerkezetre kellett váltanunk, ehhez pedig nem vagyunk hozzászokva.


Atomerőmű SE – DEAC 74-75 (22-15, 20-20, 15-23, 17-17)

Braniszlav Dzunics, az Atomerőmű SE vezetőedzője: Gratulálok a Debrecennek, megérdemelten nyertek. Egylabdás meccs lett, ahol az utolsó támadást nem tudtuk befejezni, valahogy úgy érzem, hogy ebben az utolsó támadásunkban volt a második félidei teljesítményünk. Elsősorban a elöl nagyon szervezetlenül játszottunk, sok labdát adtunk el, amikből az ellenfél könnyű kosarakat dobott, ez volt a kulcsa ennek a meccsnek. Van min dolgoznunk.

Kovács Adrián, a DEAC vezetőedzője: Gratulálok a csapatomnak. Kifejezetten jó mérkőzést játszottunk, tudtuk, hogy brutálisan erős támadópotenciál van a hazaiakban. A második félidőben rengeteg olyan szituáció volt, amikor domináltunk védekezésben, ebből kontrolláltabb támadásokat tudtunk vezetni. Gratuláció és elismerés illeti a csapatomat, megyünk tovább.

fotó: OSE Lions Facebook

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
MarillionLightbringerOroszlanyi Banyaszmoldi56Madison Recent comment authors
Marillion
Olvasó

Néztem a fényképet a falco játékosok arcát a vereség után…..megpróbálok finoman fogalmazni….nem láttam rajtuk hogy ezt a meccset is illett lett volna bajnokhoz mérten lehozni a kutyafáját….inkább olyan nem törődöm arcok mint fáradt arcok….

Lightbringer
Olvasó

Krasovec nagyon korrekten, szerényen nyilatkozik.

Madison
Olvasó

Érdekes, én egyáltalán nem lepődtem meg az eredményeken, talán csak a Kecskemét sikere volt meglepő számomra, a többire azért lehetett számítani ebben a bajnokságban, ezért is jó!

atibácsi
Olvasó

Aki tegnap egynél több kosármeccset tett a tippmix-ébe, tuti bukott! Aki csak magyar kosármeccsekkel nyert, az zseni!

moldi56
Olvasó

Nem csoda,hiszen az első 5 mind kikapott,sajnos mi is köztük voltunk.Ritka egy hétvége volt.

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

15k-s téten voltam, 574k lehetséges nyereménnyel. A Berény tette kukába a szelvényt. 😀

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés