Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Közösen folytatják, Szrecsko Szekulovics marad a PVSK-Panthers edzője az élvonalban is

A MAFC elleni döntőt megnyerve jutottak fel az élvonalba.



:

:

Az újonc PVSK-Panthers Facebook-közleményben jelentette be, hogy Szrecsko Szekulovics marad a PVSK-Panthers edzője az élvonalban is. A szerb szakember 2022 december óta irányítja csapatot.

Nekem a PVSK több mint egy munkahely, nagyon boldog vagyok, hogy együtt folytathatjuk az építkezést. Amikor tavaly kikaptunk a döntőben, meg voltam róla győződve, hogy elköszönnek tőlem. Mondanom sem kell, mennyire meglepett, amikor a vezetők marasztaltak. Meglepett, és elképesztően jólesett. Nagyon jóleső érzés most, hogy azt a bizalmat talán sikerült meghálálnom valamennyire. A mögöttünk hagyott év nagyon nehéz volt, de a PVSK-nál mindenki rengeteget dolgozott a szezon során, hogy meglegyen a feljutás. Nem csak a csapat, hanem a vezetők, és mindenki a klub körül. Ez egy közös siker volt

nyilatkozta Szekulovics.

A tréner aztán persze gyorsan hozzátette, hogy ezt villámgyorsan el is kell felejteni, mert ha lehet még nehezebb év áll a csapat előtt.

– Nemsokára új szezon jön, ahol újoncként nyilván azt lesz a legfőbb cél, hogy bennmaradjunk – szögezte le Szekulovics. – Sokat kell dolgoznunk, építkezni kell, de nagyon bizakodó vagyok. Arról nem is beszélve, hogy az A csoportban a hazai pályánk nagyon nagy erősségünk lehet majd. Én korábban ellenfélként is sokszor megfordultam a Lauberben, és már akkor is nagyon jó volt a PVSK szurkolótábora. Amit azonban most a rájátszásban, pláne a döntőben tapasztaltam, egészen elképesztő volt. Nem lehetünk elég hálásak Pécs kosárlabda-szerető PVSK-drukkereinek. Ez az új szezonban is nagyon sokat fog nekünk jelenteni.

Szekulovics korábban bajnoki címet nyert a Falcóval, de dolgozott Székesfehérváron, Pakson, Jászberényben és Szegeden is.

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
higgadjlelddMexx92Papp Bence GáborLassa Recent comment authors
ldd
Olvasó

és Kaposváron is…Szili az Ő felfedezettje…

higgadjle
Olvasó

Kevered Zoránnal..

ldd
Olvasó

Nézz utána…

Mexx92
Olvasó

A feljutás siker kovácsa marad! Remek hír! Nagyon várjuk már, hogy kik fogják jövőre alkotni a csapatunkat! Hajrá Vasút gyerünk!

Papp Bence Gábor
Olvasó

Szrecskót én egy nagyon jó szakembernek tartom, bár nem esett jól, mikor elviharzott innen Szegedről.

Üdv újra az élvonalban, PVSK!

Lassa
Olvasó

Várunk Szocsó a Falco ellen is!

A vastaps garantált!

Koops
Olvasó

Első pozitív hír legalább!
Várjuk a többit is nagyon már!
Hajrá Vasút!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés