Connect with us
Hirdetés

MKOSZ

Közleményt adott ki az Etikai Bizottság

Pénteken rajtol a bajnokság.



:

:

Az Etikai Bizottság felhívása a 2022/23-as bajnoki szezonra

Az MKOSZ Etikai Bizottsága 2012. évi megalakulása óta következetesen figyelemmel kíséri a kosárlabda sportágban az erkölcsi és etikai normák érvényesülését, illetve az ettől eltérő viselkedést. Az egy évtized alatt gyűjtött tapasztalatok alapján megállapítható, hogy a játéktéren és azon kívül is többnyire érvényesül a fair play szellemisége. A bizottság azonban sajnálattal szembesült azzal is, hogy számos esetben sérült a sportszerűség elve. Ez utóbbi megállapítást támasztja alá az évek során hozott fegyelmi határozatok és etikai vizsgálatok sora.

A kosárlabda sportág, a játék magában hordozza az örömszerzés élményét is, amely csak sportszerű keretek között valósulhat meg maradéktalanul. Azonban időnként előfordulnak a játékosok, edzők által elkövetett sportszerűtlenség miatti kiállítások, a nézőtéren szurkolás közben több esetben felhangzanak a trágár kórusok ráadásul az elmúlt bajnokságban nézőtéri verekedés is napirenden volt. Sokat ártanak a sportágnak a nyomtatott és az internetes sajtóban, illetve a különböző közösségi oldalakon fellelhető az etikai normákat is megsértő nyilatkozatok. Ezek a médiában olvasható sportszerűtlen megnyilvánulások, uszítások, hergelések nem ronthatják tovább a kosárlabdázás légkörét, mert rossz hatással vannak a mérkőzések hangulatára, veszélyt jelentenek a rend fenntartására, ezáltal nagymértékben ártanak a sportág megítélésének. A szólásszabadság, a véleménynyilvánítás joga mindenkit megillet, de ez csak a tiszta erkölcs figyelembevételével valósulhat meg.

Az ember cselekedeteiben, döntéseiben meghatározó szerepet játszik a személyiség. Azok a személyek, akik vétenek a sportszerű magaratás ellen, nem veszik figyelembe a sportág iránti alázatot, nem rendelkeznek megfelelő önkontrollal és nincs birtokukban az önértékelésre való törekvés sem.

Különösen károsak a fiatalok, a gyermekek személyiségfejlődésére az utánpótlás mérkőzéseken néhány edző és az elfogult szülők részéről tapasztalható ártalmas megnyilvánulások. Az Ifjúságvédelmi Szabályzatban (MKOSZ Etikai Kódex, 2016) meghatározott sportszakembereknek kötelességük betartani az ifjúság nevelésére és védelmére vonatkozó előírásokat. A szülőkkel közösen feladatuk sportszerű viselkedési mintát adni az utánpótlás korosztálynak. Ezzel lehet megalapozni a jövő kosárlabda generációjában a játék és az ellenfél tiszteletét, illetve a fair play szellemiségének betartását. „Mindig emlékezz rá, hogy felnőtt vagy, viselkedj annak megfelelően. Sokkal bonyolultabb egy gyereknek megbirkózni egy fékezhetetlen szülővel (ez vagy te), mint egy szülőnek megbirkózni egy megfékezhetetlen gyerekkel” (Joe Haefner szülőknek szóló alapelvei).

Az MKOSZ elkötelezett a sportszerű játék, a sportszerű szurkolás a fair play szellemiségének megvalósulásában. Ennek érdekében felkér minden a sportágban érintett személyt, hogy a 2022/23-as szezonban az MKOSZ Etikai Kódexben megfogalmazott etikai normákon alapuló viselkedést részesítsék előnyben. Meggyőződésünk, hogy ennek a szemléletnek a megvalósulása elősegíti a sportág eredményességét is. A koronavírussal összefüggő járványhelyzet, a szomszédunkban dúló háború az ezekből adódó bizonytalanság és feszültség is része a mindennapjainknak, mégis el kell fogadni, hogy „… a fair play által képviselt etikai elvek nem önkéntes választáson alapulnak, hanem szerves alkotórészei a sport minden területének.” (MKOSZ Etikai Kódex, 2016). Kérjük ennek szíves tudomásul vételét, betartását és betartatását!

Ezúton szeretnénk megköszönni azoknak a sporttársaknak az együttműködését, akik eddig is az Etikai Bizottság által hirdetett szemléletet képviselték és kérjük, hogy továbbra is segítsék a sportban rejlő és semmivel nem pótolható személyiségfejlesztő hatások érvényesülését.

Zalaegerszeg, 2022. szeptember 10.

MKOSZ Etikai Bizottság:

Dr. Laluska Pál (Etikai Bizottság tag)
Dr. Villányi Antal (Etikai Bizottság elnök)
Téczely Tamás (Etikai Bizottság tag)

11 hozzászólás

11
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
7 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
10 Comment authors
neszojjabeleHeindrichTomba01Harry BellMivanmivan Recent comment authors
Heindrich
Olvasó

A sportág népszerűbb lenne ha bárki közvetíthetne meccset megfelelő jogdíjakért. A jelenlegi szolgáltató erősen kifogásolható minőségű… Más: a szurkolók soha nem szidnak senkit ok nélkül 😀

neszojjabele
Olvasó

A csapatoknak most is van lehetőssége közvetítteni a meccset, csak nyilván fizetni kellene a szpíkert mint régen a várositévék idején. Csak nem akarnak vagy tudnak a zsebükbe nyúlni.
Más: ja, a szurkolók akik nem elfogultak és ismerik a szabályokat meg a szabályok alkalmazását nem szidnak senkit még ok nélkül se 😀

Tomba01
Olvasó

“A szólásszabadság, a véleménynyilvánítás joga mindenkit megillet, de ez csak a tiszta erkölcs figyelembevételével valósulhat meg.”…akkor kedves BB1 miért nem lehet kommentálni a válogatottról és különössen a szövetségi kapitányról megjelenő “írásokat”??? Igérem nem káromkodnék a hozzászólásomban…istibizi

Mivanmivan
Olvasó

A bb1 is nyugodtan csatlakozhatna hozzá, és pl moderációval meg sem jeleníthetne bizonyos fórumos hozzászólásokat. Ha már kosár portál, beterthatná ő is a kosár etikát!

ejjha
Olvasó

Ezt hívják kettős mércének. A bb1-nek ez látogatottság, amit mutat kifelé reklámért cserébe. Tehát nekik szabad a legalját is engedni. Itt nem számít az etika.

Tom84
Olvasó

A bíróknak meg a csalást, és a szurkolók hergelését kellene befejezniük.

Alulu
Olvasó

Inkább a szar mindigfossal foglalkozzatok ennyit, hogy aki nem tud mindig idegenbe elutazni pl több száz km-re a csapatával az is normális minőségben tudja nézni a szeretett sportágat.

bbzte
Olvasó

Ahelyett hogy a sportág népszerűsítésével foglalkoznátok, mindig tudjátok úgy keverni a lapokat, hogy a szurkoló a másik irányba menjen (vagy otthon maradjon)
Biztos szép írás (nem olvastam végig, és nem is fogom), de lennének ennél fontosabb teendők….persze azok többsége bizonyos gazdasági érdekekkel szembe menne ugye….

Harry Bell
Olvasó

Nem árt néha végigolvasni dolgokat. Azzal pl. én is egyetértek, hogy utánpótlás meccseken a szülők fékezzék magukat, mert ők mutatnak példát a gyerekeiknek.

KKKfanta
Olvasó

Majd ha a tisztelt MKOSZ ugyan ilyen aktivitással figyeli, bírálja s hasonló szankciókkal bünteti a bírói tevékenységet is, valamint a mindigos közvetítést is! Akkor abban az esetben lehet róla szó!
Pacsi

ejjha
Olvasó

Nekem is ezek jutottak eszembe. Évek óta hülyének nézik a mindigo előfizetőket. Az nem gond.

Ja és, kiragadok egy részletet és átírom:

Az ember cselekedeteiben, döntéseiben meghatározó szerepet játszik a személyiség. Azok a BÍRÓK, akik vétenek a sportszerű magaratás ellen, nem veszik figyelembe a sportág iránti alázatot, nem rendelkeznek megfelelő önkontrollal és nincs birtokukban az önértékelésre való törekvés sem.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés