Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Kovács Péter: megértem a negatív visszhangokat

Nincs vészhelyzet az Olajbányásznál, a válogatott játékos csapatkapitányként igyekszik segíteni a problémákon.



:

:

A nyáron teljesen átalakuló Szolnoki Olajbányász KK együttese jelenleg négy győzelemmel és három vereséggel áll a bajnokságban, amivel a 7. helyet foglalja el a tabellán. A szurkolók jobb kezdést reméltek, nemrég pedig a klub vezetősége is közleményt adott ki, miszerint magyarázatot várnak a szakmai stábtól a hektikus játékra.

Az együttes csapatkapitánya, Kovács Péter a BB1.hu-nak elismerte, a játékosok is sikeresebb rajtot terveztek.

– Megértem a negatív visszhangokat, hiszen három elég gyenge mérkőzést játszottunk, ahol komolyan elmaradt a csapat attól a teljesítménytől, amit nyújtani képes. Azt nem mondanám, hogy vészhelyzet van, de nyilván ennél több kell, mint amit mutattunk. Már csak azért is, hogy a Magyar Kupán részt vehessünk, illetve bekerüljünk a rájátszásba. Ilyen vereségek nem fordulhatnak elő.

Kulcsjátékosok távoztak a nyáron a Tiszaligetből, szinte teljesen átalakult a keret, az újjáalakuló csapat pedig még keresi önmagát.

– Úgy gondolom, hogy nem is pusztán azzal van a legnagyobb baj, hogy jelenleg hetedikek vagyunk, vagy azzal, hogy kikaptunk, hanem azzal, ahogyan kikaptunk. Az Oroszlány elleni meccs előtt már három mérkőzésen egész jó ütembe került a gárda, jó ritmusban játszottunk és most megint egy borzasztóan gyenge teljesítményt nyújtottunk. Inkább ezzel volt a probléma, nem magával a vereséggel – mondta a BB1-nek Kovács, majd kitért arra is, hogy mint csapatkapitány, miben tudja segíteni a társakat. – Csapatkapitányként egy ilyen vereség után nagyon nehéz mit mondani az öltözőben. Nyilván az a fontos, hogy ilyenkor akármennyire is kemény, ne essünk össze és próbáljunk meg arra koncentrálni, hogy először is találjuk meg a hiba okát. Ezt az edzői stáb ki fogja elemezni. Nekünk, játékosoknak is át kell gondolni a történteket, illetve fókuszálni a következő mérkőzésekre, arra, hogy olyan kosárlabdát mutassunk, amit az oroszlányi meccs előtt.

Fotó: olajofficial.hu

13 hozzászólás

13
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
8 Comment threads
5 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
8 Comment authors
RolexModus operandiHeindrichGézukaderryl Recent comment authors
moldi56
Olvasó

Bocsássatok meg! Természetesen Csősz Tamásra gondoltam én is.Mégegyszer bocsánat!

Rolex
Olvasó

Moldi b…meg…
Azt se tudod,hogy ki az ügyvezető a klubnál?
?
Remélem a játékosok nevét azért fel tudod sorolni.
?

Modus operandi
Olvasó

“az edzői stáb ki fogja elemezni”

Azt sajnos várhatjuk! Egy picit is erősebb vagy feltűzelt (lásd OSE) és már le is mossák a jelenlegi Olajt! Edzőcsere, majd ha az új edző úgy látja játékoscsere. A csapat nem olyan rossz, mint a játék képe mutatja. Ez edző kérdés!

CSAK AZ OLAJ!

Heindrich
Olvasó

Center KELL Morant vagy Krstic helyett. Ennyi

laja
Olvasó

A center valóban kell ebben egyetértünk. Én még Krsticcsel várnék mivel ő nem is center, hanem Alekszics rossz helyen játszatja. Azért ő már volt szerb válogatott is. Persze ez a teljesítmény tőle is nagyon kevés. Itt a legnagyobb gond az edző,Morant és a roppant gyenge magyar mag. Még ettől is nagyobb baj,hogy a vezetők nem látják ezt mert semmit sem lépnek.

Heindrich
Olvasó

Morant elég súlytalan, Krstic Juhos sérülése miatt játszik ott ahol. Kell egy Andric szintű center és ha cserébe elküldünk egy légióst akkor a többi is észbe kap. A megoldást sokan látják, remélem dolgozik a vezetőség a háttérben!

derryl
Olvasó

Peti, majd írjátok meg azért a fb-on, hogy miben találta magát balféknek az edzői stáb! Gondolom, egy teljesen elfogulatlan, objektív értékelés lesz, egyben biztos vagyok: minden marad a régiben. De azért a szart ne akarják lenyomni a torkunkon!

Nanate
Olvasó

Én meg a viccet értem, csak nem szeretem! Szedjétek össze gyorsan magatokat, és mivel ezt a szezont mi szurkolók is elengedtük ÉPÍTSÉTEK BE A FIATALOKAT! Csak ennyit kérünk, a többi most nem érdekel minket! Ja és ne essünk ki! Hajrá Olaj!

moldi56
Olvasó

“Az edzői stáb ki fogja elemezni a hiba okát”.

A hiba oka asz edzői stáb.Ilyen egyszerű.

laja
Olvasó

Ezek szerint jó magyarázatot adott Alekszics a vezetőknek, akik ilyen játék után sem léptek semmit. Nem arra az útra kell visszatalálni Peti ami az oroszlányi meccs előtt volt mert az is egy nagy nulla teljesítmény volt. Neked és az egész magyar magnak plusz Morantnak és Kriszticsnek is 100%-ot kellene javulni. Persze tudjuk ami nem megy ott nem lehet javulni sem. Ez a vezetőség is egy nagy kamu. Szeretném tudni melyiküknek tetszett az eddigi teljesítmény ,hogy semmit sem tesznek? Hajrá,harc a nyolcba kerülésért.

moldi56
Olvasó

Rouge említette,hogy Csák Tamás hátán gyújtóst lehet aprítani,annyira türelmes ember.Ő is egy bennfentes,hiszek neki.

Gézuka
Olvasó

Ki az a Csák Tamás?

derryl
Olvasó

Szezon, fazon! Csák, Csősz, nem mindegy?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés