
:
:
A bajnoki ezüstérmes csapatkapitánya egy évvel meghosszabbította lejáró szerződését, így a tavalyi magyar magot szinte teljes egészében sikerült egyben tartania a vezetőségnek.
— Péter 2015-ben igazolt a Szolnoki Olajbányászhoz, azóta oszlopos tagja keretünknek — mondta az Olajofficial.hu-nak Csősz Tamás, a klub ügyvezető igazgatója. — Nem volt kérdéses, hogy szeretnénk vele együtt dolgozni a jövőben, hiszen a teljesítményével teljes mértékben elégedettek voltunk. A csapat, a klub és szurkolók felé mutatott elhivatottságára nagy szükségünk van, ezért is örömteli, hogy az előttünk álló szezonban minket erősít majd.
— Boldog vagyok, hogy továbbra is az Olaj kötelékében tudhatom magam. Számomra magától értetődő volt, hogy a Tisza partján szeretnék maradni — felelte kérdésünkre Kovács Péter. — Nagyon jól érzem magam Szolnokon, azt gondolom, hogy ez a csapat jövőre is komoly játékerőt képvisel majd a bajnokságban, ráadásul azt remélem, immáron a szezon elejétől a fantasztikus szurkolóink előtt kosarazhatunk.

Na akkor egy jó irányító Obi Kelley vagy Perry szintű ? és egy jól egy egyező amerikai, és meg is vagyunk, és szuper meccseket fogunk játszani! Hajrá olaj ❤?
lehet túl öreg vagyok hogy megértsem miért kap valaki 19 dislikot ha csak álmodozik jó irányítóról ,és nem bánt senkit ?… de lehet a fent nevezet 3 játékos túl sok borsot tört mások orra alá,és 2 tüsszentés között dislájkolnak xD
szó mi szó,szerették az aranyat gyűjteni 😛
Ne foglalkozzál a dislájkolókkal, ha már nem Olaj-szurker, a többség alapból nyomja a negatívat. De igaz ez más cikkek más csapataira is. Ennyi és nem több 🙂
Öszinte leszek hozzád : 46 évesen gondolhatod mennyire “foglalkoztat” 🙂
inkább poént csinálok belőle. amugy szomorú de Józsipapa és WSreborn is elhuzott tölem,nyomj egy Dislájokt,még beérhetem öket ! .)
Érthetetlen számomra,hogy ezen a hozzászóláson mit lehet mínuszolni!!
azert is …..
Hajrá OLAJ !!!!
Mindenki tudja, hogy kik nyomják a dislike-okat, tehát ne lepődjetek meg ők ennyit tudnak. Annyi eszük van hogy tőlük egy gondolatolvasó is csak félárat kérne…
Nyomtam neked egy dislikot ,de csak azért hogy ne maradj le az én “gyűjteményem” mögött,aki többett kap az nyer ! xD
Az biztos, hogy az alapozást már teljes kerettel kezdjük…, addig meglesz mindkettő
Mikor kezdődik az alapozás?
Augusztus 9-10. korul!
Várható volt, mondjuk én inkább kíváncsi lennék a maradék két légiós kilétére!
Bocs, lemaradtam, Badzimon kívül ki van már fixen légíósotok ?
Másik 2 délszláv. Cakarun, Subotic
Köszi , közben rákerestem . Kár, hogy nem Warner maradt Badzim helyett 🙂
Nektek lehet kár, de nekünk a lehető legjobb!
Inkább így mondanám hogy a tripla maradt az eszetlen meg nem!?
Szegény Warnek, a rájátszásba végkép nem rajta ment el,ott volt a legjobb,ott pont Subotics esett picit össze . jó persze láttunk jobbat tudom…
Igen, a rájátszásra nagyon összekapta magát, viszont az azt megelőző szakaszban inkább ártott, mint használt. Sajnos agyatlan légiós, nála sokkal jobbakat lehet bőven találni, szerintem ugyanennyi pénzért, vagy akár még kevesebbért is…