
:
:
A 2003-as születésű erőcsatár újabb 1+1 évre kötelezte el magát a fehér-fekete együtteshez.
Mócsán Bálint és Djordje Drenovac után szerdán újabb fontos játékosával állapodott meg a DEAC vezetősége a közös folytatásról: az U20-as, valamint az U23-as alakulat egyik alappillére, a felnőtt élvonalban is rendszeresen lehetőséghez jutó Kovács Ákos 1+1 évre írt alá a Debreceni Egyetem gárdájához.
Bíztam benne, hogy a vezetőség továbbra számít a munkámra, mivel én itt képzeltem el a folytatást, remekül érzem magam Debrecenben. Nagyon örülök annak, hogy megszületett a megállapodás, bizakodva várom a negyedik idényemet a DEAC-nál. Bár a következő évi felnőtt keret még kiforróban van, úgy vélem, hogy Andjelko Mandics személye már önmagában garantálja, hogy egy harcos mentalitású, sikeréhes társaság áll majd össze. Őszintén remélem, hogy szép szezon áll előttünk; ami engem illet, ezért minden tőlem telhetőt meg is fogok tenni –összegezte gondolatait Kovács Ákos.

Kenez csaba de o mar alairt
Ha jól tippelem, az unokatesó lesz a következő bejelentés.
Ki az unokatestvére?
Kenéz Csaba
Köszi