Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Kovács Adriánék klubtörténeti sikert értek el, megelőzték a Bayernt is

Szerződést is hosszabbítottak a magyar szakemberrel.



:

:

Klubtörténeti sikert ért el a korábban a DEAC csapatát irányító 28 éves Kovács Adriánnal a fedélzeten a Telekom Baskets Bonn csapata, amely korábban még sohasem nyert huszonhat mérkőzést az alapszakaszban. A jó teljesítménynek meg is lett a gyümölcse, ugyanis az együttes – többek között az Euroliga-szereplő Bayern Münchent is megelőzve – a második helyen zárta a német élvonal alapszakaszát, így készülhet a három győzelemig tartó Hamburg elleni negyeddöntőre. A magyar szakember a Nemzeti Sportnak nyilatkozott a remek szereplést illetően.

Örülünk a helyezésnek, ráadásul a klub korábban sohasem nyert huszonhat mérkőzést az alapszakaszban . A következő ellenfelünk a Hamburg, gőzerővel készülünk rá. Nagy tett, hogy megelőztük a Bayern Münchent, amely az Alba Berlinhez hasonlóan Euroliga-szereplő, de azért voltunk annyira sikeresek ebben az évadban, mert mindig a soron következő feladatra összpontosítottunk. A Hamburg hozzánk nagyon hasonló stílusú csapat, magas tempót diktál mind támadásban, mind védekezésben, agresszív, gyors és dinamikus kosárlabdát játszik, de törekszünk arra, hogy megnyerjük az első két hazai mérkőzésünket, és úgy menjünk Hamburgba.

A magyar szurkolóknak külön ok az örömre, hogy a Jakab Mátét foglalkoztató Brose Bamberg a vasárnapi győzelmével szintén készülhet a playoffra. A Nemzeti Sport ezen felül kitér rá, hogy Kovács Adrián jövőre is marad Németországban, ugyanis a Tuomas Iisalo vezette Bonn meghosszabbította a szerződését.

Tuomas a továbbiakban is számít a munkámra, elmondta, hogy elégedett velem, ami nagy elismerés és lehetőség, mert jól érzem magam, és rendkívül sokat tanultam Bonnban – taglalta az NSO-nak Kovács Adrián.  – Az idő előrehaladtával megtapasztaltam, hogy a német bajnokság nagyon sok mindenben különbözik a magyartól. Itt egyből megbüntetik a hibákat a csapatok, ezért precíznek kell lenni, a feladatokat maximális koncentrációval kell elvégeznie edzőnek és játékosnak egyaránt. A találkozók dinamikája, a játék fizikai része, a védekezés agresszivitása ugyancsak más Németországban, és mi, edzők, megpróbáljuk a lehető legalaposabban és kellő változatossággal felkészíteni a csapatot az előttünk álló erőpróbákra. Az idény során nagyon sokat erősödtünk, a játékosok technikai és taktikai tudásban is nagy lépést tettek előre, vagyis képesnek látom a keretünket arra, hogy még a mostani évadban szintet lépjen.

A teljes cikket ide kattintva lehet elolvasni.

Fotó: kosarlabda.deac.hu

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
VadkakasDobey Recent comment authors
Vadkakas
Olvasó

Bravó coach Adrián, csak így tovább!

Dobey
Olvasó

Úgy kellett volna zárni az interjút: “Ahogy Moody megmondta!”

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés