Bajnokság
Kovács Adrián: Vicces, hogy mindenhol az életkorom a téma
Jó csapatot építettek, bátor tervekkel vágnak neki a szezonnak Debrecenben.
:
:
A bajnoki rajt előtt a szakosztály évadnyitó sajtótájékoztatót tartott, melyen Bács Zoltán egyetemi kancellár, Széles Diána alpolgármester, Lóczi Lászlóné Kovács Marianna DEAC ügyvezető, Becsky István szakosztályvezető, Kovács Adrián vezetőedző és Milos Borisov játékos vettek részt. A sajtótájékoztató végén Makray Réka cégvezető és HR igazgató a Continental képviseletéven jelentett be szponzori megállapodást az együttessel – tudósít a DEAC hivatalos honlapja.
Elégedett, de előrelépést vár
Bács Zoltán kancellár kiemelte, hogy nagyon várja már a Kaposvár elleni szezonkezdést.
– Minden évben azt várjuk, hogy kicsit fejlődjön a csapat és a szakosztály, és amióta a DEAC kötelékébe tartozik a kosárlabda, ez mindig megvalósul. A tavalyi év a Magyar Kupa bronzéremmel magasra tette a lécet, de remélem, hogy ebben a szezonban sikerül a bajnokságban vagy akár a kupában is előrelépni.
Örülök, hogy Berényi Sándor maradt a klub kötelékein belül, és ezúton is gratulálok neki az U16-os válogatott élére való kinevezéséhez. Boldogsággal tölt el, hogy a DEAC-ot belülről is jól ismerő, nemzetközi képzettséggel rendelkező Kovács Adrián lett a vezetőedző, hiszen egy egyetemi csapathoz igazán illik, hogy fiatal szakemberek irányítsák
– vélekedett a csapat előtt álló szezonról a Debreceni Egyetem kancellára.
“Követendő példa áll előttünk”
Széles Diána debreceni alpolgármester szerint nincs még egy ilyen város az országban, ahol ennyi első osztályú sportcsapat van, mely az elmúlt húsz év infrastrukturális fejlesztéseinek is köszönhető.
Azt gondolom, hogy a fejlesztéseket sikerült megtöltenünk tartalommal. A Debreceni Egyetem és a város kapcsolata továbbra is példaértékű, nem is csoda hogy ilyen komoly sportélet van Debrecenben. Ha a választók bizalmat szavaznak nekünk, akkor az elkövetkező években is azért fogunk dolgozni, hogy továbbra is prioritás maradjon a sport. Nagyon büszke vagyok, hogy közel nyolcszáz gyerek kosarazik versenyszerűen az akadémia kötelékében, és a felnőtt csapat révén egy követendő példa áll előttük
–monda a politikus.
– Nagyon sok minden történ a DEAC fennállásának száz éve alatt, de úgy érzem, hogy az elmúlt 10-15 évben is rengeteg mindenben sikerült előrelépnie a klubnak. –tette hozzá a DEAC ügyvezetője, Lóczy Lászlóné Kovács Marianna. – A kosárlabda világszerte központi szerepet játszik az egyetemi sportban, és ez szerencsére nálunk is így van. Az Oláh Gábor utcán szinte mindig teltház előtt játszik a csapat, bízom benne, hogy a lépésről-lépésre való építkezés tovább folytatódik.
Egyet lépni előre
Becsky István szakosztályvezető kiemelte, hogy szeretnének idén még egyet előre lépni, és tovább folytatni a szisztematikus építkezést.
A Magyar Kupa szereplést nehéz lesz túlszárnyalni, hiszen ahhoz döntőt kéne játszanunk, de mindenképp célunk, hogy bejussunk a nyolc közé, és ott legyünk az elején. A bajnokságban is szeretnénk a rájátszásba jutni, de nyilván érezzük, hogy idén is nagy lesz a versenyfutás. Nagy érvágás volt Berényi Sándor visszalépése, de azt gondolom, hogy Kovács Adrián kinevezésével is nagyon jó kezekben van a gárda
– mondta Becsky.
Na de hány éves az új vezetőedző?
Vicces, hogy az elmúlt hónapokban mindenhol az életkorom az első dolog velem kapcsolatban, de már kezdem megszokni. Nagyon várom már a kezdést, teljes erőbedobással készülünk, mind a szakmai stáb mind a csapat. Szerintem jól sikerült a felkészülésünk, az új érkezők már beépültek a csapatba. Remek hangulatban telnek az edzések, és bízom benne, hogy már most szombaton a Kaposvár ellen is visszaköszön a befektetett munka, és győzelemmel indítjuk a bajnokságot
– nyilatkozta a sajtótájékoztatón Kovács Adrián.
Az előző szezonhoz képest mindenképpen előre kell lépnünk védekezésben, és idegenben is sokkal kiegyensúlyozottabbnak kell lennünk. A csapat kémiája szerintem megfelelő, jó csapatot sikerült építeni, remélem, hogy mindkét fronton sikerül négybe kerülnünk a végén
– ezt már Milos Borisov csapatkapitány tette hozzá.
Új szponzor a fedélzeten
A sajtótájékoztató végén Makray Réka, a debreceni Continental cégvezetője révén egy szponzori támogatás is bejelentésre került.
– Amikor a Continental elkezdte a működését Debrecenben, akkor a vezetőség abban hozott döntést, hogy ne csak úgy gondoljanak ránk, mint egy újonnan betelepülő cégre, vagy egy profitot termelő nagyvállalatra, hanem úgy is, hogy Debrecen közösségi életének aktív részesei leszünk. A kosárlabdára támogatásának két alapvető oka van, egyrészről a cégünk alapértéke a csapatmunka, másrészről a DEAC-cal való együttműködésünket szerettük volna még szorosabbá kötni – árulta el az üzletasszony.
Az edzo meg addig oruljon amig a kora a téma…
Egyetemi csapat??? Hahaha…
Kik lennenek azok? Epp ok mentek el a csapattol ha jol tudom /Kósa, Velkey , Kozak testverek/
Mindannyian saját akaratukból távoztak.
Kozákék Miskolcra, Kósa Tomi Nyíregyháza NB II, Pityke csapat nélkül edz Nagykőrösön.
Hahaha…
Az edző megnyerte az első felnőtt férfi A-csoportos mérkőzését. További problem?
Erdekes…