Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Kovács Adrián: sokat segítenek a tapasztaltabb játékosok

Moody személyében megtalálta a vezéregyéniségét a DEAC.



:

:

Kilenc forduló után – öt győzelemmel és négy vereséggel – a nyolcadik helyet foglalja el a DEAC a magyar bajnokság férfi élvonalában. A csapat vezetőedzője, Kovács Adrián úgy érzi, hogy jó úton halad az együttese, valamint a BB1.hu-nak adott interjújában arra is kitért, hogy miért kellett új irányító után néznie.

– Pozitív vagyok, nem teljes mértékben elégedett, de pozitív. A szezon első hazai találkozóján sikerült egy végletekig izgalmas mérkőzést megnyernünk egy erős és tapasztalt Kaposvár ellen. Ezután úgy gondolom, hogy egy értékes győzelmet zsebeltünk be annak az Oroszlánynak az otthonában, amely az utóbbi évek egyik legerősebb feljutó csapata. Meg tudtuk tartani veretlenségünket hazai pályán a Sopron ellen, ahol a fordulás után csapatom képes volt váltani energiában, intenzitásban és karakterben.

Ezután három mérkőzést veszítettünk, Szolnokon rengeteg labdát adtunk el, dekoncentráltan kosárlabdáztunk, nem tudtuk véghez vinni azokat a dolgokat, amiket előzetesen begyakoroltunk. A Paks ellen – ami az idei szezon legfájóbb veresége volt – nagyon “összeszűkült a gyűrű” és kulcsmomentumokban sok üres kísérletet hibáztunk. Pécsre két kezdőjátékosunk nélkül utaztunk, ahol egy gyenge első félidő után az együttesemnek sikerült megújulnia és jó kosárlabdát játszania, ami végül nem volt elég a győzelemhez.

Szegeden többször is a kezünkben volt a meccs, de az apró hibáknak köszönhetően újra és újra közel engedtük magunkhoz az ellenfelünket, viszont a végjátékban sikerült nyugodtnak maradnunk és megszerezni negyedik győzelmünket. A Kecskemét ellen kiváló hozzáállással, jó csapatjátékkal, tartással és karakterrel kosárlabdáztunk. Majd utolsó mérkőzésünkön, az Alba Fehérvár otthonában rengeteg olyan hibát követtünk el, amikkel lehetetlen idegenben meccset nyerni.

Összességében úgy gondolom, hogy jó úton haladunk, a csapat keményen dolgozik annak érdekében, hogy napról napra jobb legyen.

– Tavaly másodedző volt Debrecenben, ezért az idei év önnek is nagy előrelépés. Hogyan birkózik meg az új feladatkörrel?

– Nekem is célom, hogy napról napra jobb legyek. Sokat foglalkozok a kosárlabdával, próbálok a lehető legnaprakészebb lenni. Mindig egyeztetek mentoraimmal és igyekszem a lehető leglelkiismeretesebben felkészíteni a játékosaimat a soron következő megmérettetésre. Szerencsére jó emberek alkotják az idei DEAC-ot, gördülékenyen tudunk dolgozni, a tapasztaltabb játékosok, Tóth Ádi, Milos Borisov, Jay Manigat vagy Isaiah Armwood is sokat segítenek, de az égész csapatra jellemző a jó munkamorál és pozitív hozzáállás. Természetesen, mint minden csapatban itt is megvannak a hangulatfelelősök, akik bármelyik pillanatban képesek egy mosolyt csalni a többiek arcára.

– Somogyi Ádám kiesése mennyire nehezíti a csapat dolgát, mikor térhet vissza?

– Ádám a Kecskemét elleni utolsó edzésnek végső pillanataiban sérült meg. Nagyon sajnáltuk, hiszen neki az edzésmunkája is példaértékű, rengeteg fiatalos energiát képes belevinni minden egyes feladatba és természetesen egyre nagyobb és fontosabb szerep hárul rá a mérkőzéseken is. Ma már mankó nélkül sétált, a napokban megkezdődik a rehabilitációja, reméljük minél előbb láthatjuk újra a kosárlabda pályán.

Moody személyében megtalálta a csapat vezéregyéniségét Kovács Adrián. Fotó: deac.hu

– Miért volt szükség irányítócserére?

– Olyan játékosra volt szükségünk, aki jobban magára hívja a védők figyelmét, egy karakterre, egy vezér egyéniségre, aki azon kívül, hogy kiszolgálja a többieket, folyamatos veszélyforrást jelent az ellenfél számára.

– Hogy sikerült megszerezni Moody-t? Meddig tarthatja ezt a jó formáját az új igazolás?

– Moody egy tehetséges, egyedi fizikai adottságokkal megáldott játékos. Szerencsére elérhető volt és a telefonos beszélgetéseink, valamint az edzői referenciák alapján úgy döntöttünk, hogy ő a legjobb opció a csapat számára.

– Hogy halad Armwood felépülése?

– Isaiahra ugyanúgy, mint Ádámra nagy szüksége van a csapatnak. Szerencsére az ő felépülése jól halad, a héten már a csapattal készül.

– Hogyan tovább a szezon hátralevő részében? Lassan elérkezünk az alapszakasz feléhez…

– A célok változatlanok, szeretnénk napról napra fejlődni és jobb csapat lenni. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a Magyar Kupában megismételjük, esetleg jobb eredményt érjünk el, mint tavaly, valamint ott legyünk a rájátszásban.

Kiemelt fotó: deac.hu

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Vadkakas Recent comment authors
Vadkakas
Olvasó

A próféta beszéljen belőled!
(Már csak a szakáll miatt is ?)
Hajrá DEAC!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés