Kovács Adrián: Rendkívüli négy évet tudhatok magam mögött

Negyedik helyen zárta a 2020-21-es bajnokságot a DEAC kosárlabdacsapata, de a balul sikerült bronzcsata mellett az utolsó találkozó előtti edzőváltás miatt is “emlékezetes” marad a szezon utolsó hete. Kovács Adrián helyét ideiglenesen addigi segítője, Andjelko Mandics vette át, de az új impulzusok sem segítettek a csapaton, s végül a Szeged szerezte meg a harmadik helyet, s az ezzel járó nemzetközi kupaindulást. A még Debrecenben tartózkodó fiatal szakember a kosarlabda.deac.hu-nak adott interjút.

Hogyan fogadtad a hírt, hogy nem veled fejezi be a csapat a bajnokságot?

– Természetesen az ember nem számít az ilyesmire. Nyilván nem volt egyszerű feldolgoznom, hiszen rendkívüli négy évet tudhatok magam mögött, nem csupán szakmailag, egyébként is jól éreztem magam Debrecenben. Mind a város, mind a kosárlabda közösség befogadott. Szinte otthonomként tekintek Debrecenre, úgyhogy rendkívül jó élményeket viszek magammal a következő állomásra. Sajnáltam, hogy ez így alakult, hiszen mindent összevetve, véleményem szerint sikeres szezont tudhatunk a hátunk mögött. Nem csak a DEAC-ra, hanem az egész kosárlabda társadalomra igaz, hogy nehéz időket éltünk meg. Ennek ellenére a csapat mindig képes volt felállni, fejlődni, és hétről hétre a jobbik arcát mutatni. Amikor az utolsó periódusban “élesnek” kellett volna lennünk, akkor mentálisan és fizikálisan már fáradtabbak voltunk, ez kihatott a teljesítményünkre is, és a klub úgy látta jónak, hogy ezzel a döntéssel egy új impulzust adhat a csapatnak, és meglehet a hőn áhított harmadik hely, s így a nemzetközi szereplés.

Mik a terveid a közeljövőben?

– Most a legfontosabb, hogy feltöltődjek, viszontlássam a családomat és a menyasszonyomat. A járványhelyzet miatt tavaly augusztus óta nem lehettem velük, így természetesen nagyon hiányoznak. Így most a legfontosabb, hogy értékes időt tölthessünk együtt a szeretteimmel. Emellett készülök a június végén esedékes U20-as válogatott összetartásra, amelyre most teljes erőbedobással fókuszálhatok. Habár elmarad az Európa-bajnokság, de részt veszünk egy úgynevezett FIBA Challange-en, ahol öt gárda ellen mérhetjük fel a tudásunkat. Ez remek lehetőség lesz arra, hogy a korosztályból kiöregedő játékosok ne maradjanak európai szintfelmérő nélkül. Ezzel tudunk készülni a jövő évi feladatokra, most ezen lesz a fő hangsúly. Hogy mi is lesz pontosan az összetartás után, vagy jövőre, az még nem tiszta, azon dolgozom, hogy a lehető legjobban menjenek a dolgok a jövőben is, és előrébb tudjak lépni a karrieremben.

Negyedikek lettetek a bajnokságban és ezüstérmet szereztetek a Magyar Kupában. Ennek fényében milyen eredményesnek ítéled meg a szezont?

– Mivel mindannyian sportemberek vagyunk a csapatnál, ezért természetesen szerettük volna a lehető legjobb eredményt elérni. A kupában rendkívül jól szerepeltünk, nagyon együtt volt a csapat, megmutatta a tartását, a karakterét és a versenyképességét. Ezt bizonyítván a fináléban is képesek voltunk 19 pontos hátrányból felállni a kiváló Falco ellen. Ezt követően kicsit mindig hátrányból indultunk, hiszen a döntő után a bajnoki ellenfelünk, az Alba Fehérvár sokkal többet tudott készülni belőlünk. A fáradtságunk meg is látszott az első két mérkőzésünkön ellenük, de ott is volt tartásunk. A harmadik meccsen nyújtott sokkal jobb játékunk után újra hittünk benne, hogy bejutunk a legjobb négy közé, és meccsről meccsre egyre szebb arcunkat mutattuk. Megérdemelten kerültünk a négybe, de ott is volt az ellenfelünknek némi előnye, hiszen egy találkozóval hamarabb le tudta zárni a párharcát. Ekkor is fásultan kezdtünk, kijött a két csapat közti frissesség, jobban ráfókuszálhatott a mérkőzésre a Szolnok. Mi sok hibát vétettünk a második etapban, és az ellenfél nagyobb előnyre tudott szert tenni. Ezután a hazai meccsen újra erőre kaptunk, rengeteg energiát mozgósítottunk annak érdekében, hogy megnyerjük a mérkőzést, majd utána a következő összecsapáson nagyarányú vereséget szenvedtünk. Mentálisan és fizikálisan is megviselt volt már a társaság, ezért nem tudtuk hozni az igazi formánkat. Ez eredményezte, hogy a bronzmeccset rossz szájízzel vívtuk meg, hiába volt célunk, hogy kijussunk a nemzetközi porondra, sajnos, ez nem sikerült. Látszott, a srácok fejben kimerültek, közben egyik kulcsjátékosunkat is elveszítettük, ennek ellenére nincs okunk a szomorkodásra. Történelmi szezont tudhatunk a hátunk mögött, az elmúlt két idényben klubszinten elértük azt, hogy számoljanak velünk a magyar kosárlabdában. Ma már a DEAC-ról úgy beszélnek, mint egy kiemelkedő csapatról, erre az elkövetkezendő években is építeni kell, véleményem szerint szép jövő előtt áll a klub.

Fotó: deacbasket.hu