Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Kovács Adrián: Régi álmom vált valóra azzal, hogy válogatott vezetőedző lettem

Úgy látja, kiemelkedő korosztállyal dolgozhat.



:

:

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége szerdai, online ülésén a 27 éves Kovács Adriánt nevezte ki a férfi U20-as válogatott élére. Segítői között egy másik debreceni edző, Széll Gábor is helyet kapott.

– Szeretném megköszönni a bizalmat és a lehetőséget a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének és klubombak, a DEAC-nak – kezdte a szakember a debreceniek honlapjának. – Régi álmom vált valóra azzal, hogy válogatott vezetőedző lettem. Hatalmas megtiszteltetés és felelősség ez számomra, ugyanakkor sportemberként úgy gondolom, hogy ezek azok az igazán nagy kihívások, amik miatt megéri a sok áldozat és erőfeszítés, amit a hivatásom megkövetel. Ígérem, hogy tudásom legjavával és lelkiismeretes munkával fogom segíteni a nemzeti csapatot sikereink elérésében – mondta a Debreceni Egyetem gárdájának trénere, aki már a keret összetételével is megismerkedett.

Miután megtudtam, hogy az U20-as válogatott vezetőedzője leszek, természetesen felkerestem a névsort. Örömmel tapasztaltam, hogy egy tehetséges és kiemelkedő korosztályról van szó, sokan aktív kerettagok magyar NBI-es csapatoknál vagy neves külföldi utánpótlásprogramokban dolgoznak. Meggyőződésem, hogy egy izgalmas és sikeres időszak elé nézünk. Hajrá, magyar kosárlabda

– zárta szavait az újdonsült szövetségi kapitány.

5 hozzászólás

5
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
Setbackmoldi56Mivanmivanpiros710321Tonymontana Recent comment authors
moldi56
Olvasó

Ekkora géniusz lenne ez az ember?

Setback
Vendég
Setback

Nekem az a kép villan be amikor ki kell valakit választani és azt választják aki a legjobban ugrál.De miért ne,ha ennyire akarta.Sok sikert!Komolyan kívánom!

piros710321
Olvasó

Nem tudom az u20 mennyire járt jól Vele…..

Mivanmivan
Olvasó

Én sem… De azért szurkoljunk neki! Hajrá magyarok!

Tonymontana
Vendég
Tonymontana

Ivko sokáig bírta ?

Grat, sok sikert!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés