Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Kovács Adrián: mindenki nehéz ellenfél lett volna a Magyar Kupán

Egyelőre még a bajnokságra koncentrálnak, a DEAC mestere beszélt az új légiósról is.



:

:

Mint beszámoltunk róla, elkészült a férfi Magyar Kupa sorsolása, ahol a hazai közönség előtt szereplő DEAC az első találkozón a Szolnoki Olajbányász gárdáját fogadja. A hajdúságiak vezetőedzője, Kovács Adrián szerint mindenki nehéz ellenfél lett volna.

Úgy gondolom, hogy minden csapat, amely kvalifikálta magát a Magyar Kupára, megérdemelten került oda és nehéz ellenfél lett volna. A Szolnok egy kifejezetten erős együttes a bajnokságban, főleg, hogy most az utóbbi időben több változás is történt náluk. Egy erős kupa vár ránk, de addig még nagyon sok mérkőzésünk van és addig is szeretnénk csak és kizárólag a bajnoksággal foglalkozni, lesz még időnk a kupára és a Szolnokra készülni. 

A Debrecen a legutóbbi négy mérkőzésén jó formát mutat, hazai pályán verték a Jászberényt és a Zalaegerszeget, míg idegenben szoros meccsen kaptak ki a Körmendtől, de a hétvégén legyőzték a Kaposvárt.

– Abszolút pozitív, hogy elértük az első kitűzött célunkat, ami a hazai kupaszereplés volt, ezt mindenképpen szerettük volna megvalósítani. Az elmúlt négy mérkőzésen jobban játszottunk csapatként, jobban összeállt a védekezésünk és támadásban is önzetlenebbül kosárlabdázunk. Ez a jó hangulat kihat az edzésekre is, elégedett vagyok az utóbbi hetekben látottakkal, teljes erőbedobással készülünk a hazai, OSE elleni találkozóra.

Időközben a DEAC megtalálta Armwood helyettesét is, Djordje Drenovac személyében.

– Az új légiósunk már megérkezett hozzánk, ez a második hét, amit velünk tölt. Az első héten csak edzett, de most már készül az első mérkőzésére, mivel az OSE ellen már pályára léphet.

Fotó: deac.hu/Derencsényi István

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
TTVadkakas Recent comment authors
TT
Vendég
TT

Sablon duma, mint mindig.

Vadkakas
Olvasó

Ezzel a kerettel ideje lenne szintet ugrani és begyűjteni 1-2-3 visszhangot kiváltó győzelmet…
Hajrá DEAC!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés