Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Kovács Adrián Bajnokok Ligáját nyert a Telekom Bonn-nal

Szezonzáró légióskörkép



:

:

Hanga Ádám Euroligát, Kovács Adrián Bajnokok Ligáját nyert csapatával, emellett három európai topligában is akasztottak érmet magyar játékos vagy edző nyakába – sorozatunkban légiósaink 2022/23-as szezonjával foglalkozunk, a harmadik rész Kovács Adriánról szól.
Az előző részek itt olvashatók: Hanga Ádám, Maronka Zsombor.

Történelmi sikereket ért el a Telekom Baskets Bonn kispadján Kovács Adrián. A magyar másodedző együttese két fronton is remekelt: a Bajnokok Ligájában az első és a második csoportkörben is megnyerték kvartettjüket, majd a Strasbourg ellen pályaelőnyüket visszavéve biztosították helyüket a legjobb négy között; míg a bajnoki alapszakaszt 32-2-es mérleggel nyerték meg a bonniak – csak az Alba Berlin ellen elveszített kupanyolcaddöntő okozhatott némi hiányérzetet. A BL végjátékára Malagán került sor, az elődöntőben a házigazda Unicaja volt a Baskets ellenfele, kiélezett csata végén a németek örülhettek (69-67). A Hapoel Jeruzsálem elleni döntőben végig kézben tartotta a meccset (77-70), 1992 óta íródó történelme első nemzetközi trófeáját ünnepelhette a rózsaszín-fehér-fekete együttes. A duplázástól sem állt messze az egykori nyugatnémet főváros csapata, a negyeddöntőben a Chemnitzet, majd az elődöntőben a Ludwigsburgot is kisöpörték Kovács Adriánék, akik 25 mérkőzéses bajnoki veretlenséggel a hátuk mögött várhatták a finálét. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó döntőbrn azonban az alapszakasz-7., a két Euroliga-csapatot, az Alba Berlint és a Bayern Münchent kiejtő Ratiopharm Ulm volt a jobb (3-1), így a narancs-feketék iratkoztak fel a Bundesliga-győztesek közé, míg a Telekom hatodik BBL-fináléját is elbukta – ezzel együtt remek szezont zárt. A klub a napokban közleményben jelentette be, hogy két év után teljes stábjával együtt távozik a vezetőedző, Tuomas Iisalo. Nem maradt azonban sokáig csapat nélkül a 2017 és 2021 között a DEAC-ot irányító magyar szakember: immár hivatalos, hogy Iisalo a francia élvonalban szereplő Paris Basketball új vezetőedzője, Kovács pedig ezúttal is a finn sikerkovács asszisztense lesz. Immár hivatalos, hogy a párizsiak az előző idényhez hasonlóan ismét az EuroCupban szerepelhetnek a nemzetközi porondon.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés