
:
:
Mint ismert, a válogatott szünet utáni első meccsen a Sopron KC idegenben 3 ponttal győzte le a Szolnoki Olajbányász csapatát. Lássuk, hogyan értékeltek a vezetőedzők a lefújás után:
Gasper Potocnik, Szolnok: Gratulálok a Sopronnak, ma este jobbak voltak! Ahogy a mérkőzés előtt is mondtam, ez a meccs nem a legjobbkor jött nekünk. Ennek ellenére megpróbáltuk kihozni a legtöbbet. Minden erőfeszítésünk ellenére ez sajnos nem volt elég a győzelemhez. Egy nagyon jól szervezett csapat ellen egyszerűen túl sok hibát vétettünk. Támadásban, de különösen védekezésben, ami a kosárlabda alapja. Sok apró félreértés, amelyek során rosszul hajtottuk végre a feladatainkat. Nem úgy, ahogy a mi játékunkban az működik, nem a mi rendszerünkben. Nehéz három hét áll mögöttünk és ennek ez az eredménye.
Kosztasz Flevarakisz, Sopron: Jó újra itt lenni! Két éve az első meccsem itt volt és az elmúlt szezon utolsó mérkőzését is itt játszottam. Most újra itt vagyok Szolnokon, ahol nagyszerű kosárlabdát játszanak egy remek városban. Ami a meccset illeti, azt gondolom, fair eredmény született. A vezetést csak az első félidő végén vesztettük el, megérdemelten nyertük a ma esti találkozót. Megpróbáltunk változtatni néhány dolgon az elmúlt időszakhoz képest. Új elgondolást, világnézetet próbáltam meg hozni, a csapat próbál erre reagálni és csapatként játszani. Az első meccsemet Szolnokon játszani nem a legkönnyebb visszatérés. Minden nap haladunk egy kicsit, jobban és jobban megismerjük egymást. Azért jöttünk, hogy jól játszunk és minden mérkőzésen azért lépünk pályára, hogy kihozzuk magunkból a legjobbat és nyerjünk. 21 gólpasszt adtunk, csapatként játszottunk. Több lepattanót is szedtünk, mint a Szolnok. Nem könnyű a liga top csapataival játszani, szóval gratulálok a fiúknak a győzelemhez. Azon kell dolgoznunk, hogy térhetünk vissza a győzelmek útjára. Van pótolni valónk. A szurkolóknak azt üzenjük, bízunk benne, találkozunk szombaton. Harcolni, s reméljük, nyerni fogunk a Körmend ellen! A közelgő karácsonyra a legjobbakat kívánjuk!
Fotó: sakc.hu/ Wölfinger Béla

Gratulálok! Szép munka volt! További ,sok sikert nektek. Szolnokiként,,,,mondjuk jobban örültem volna ha a következő fordulóban jössz vissza…:D
Kostas, és a végtelenül szimpatikus nyilatkozatai. Jó, hogy újra itt vagy, Mester!
Hajrá Sopron!