Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Eggyel nyert a Gliwice, de gond nélkül jutott döntőbe az Egis Körmend

Matthias Zollner minden játékosának lehetőséget tudott adni.

GTK Gliwice - Egis Körmend 81-80 (22-21, 24-22, 13-23, 22-14)

Alpok Adria Kupa, elődöntő, 2. meccs
Arena Gliwice

A GTK Gliwice legjobb dobói: Radwanski 14/12, Dodd 11, Dloniak 11/9.

Egis Körmend: Bradford 3, Price 9/3, Németh Á. 6, Hammonds 12/9, Delas 10. Csere: Thames 15/3, Csorvási 7, Ferencz 8/6, Oroszi 5/3, Érsek -, Lajsz 5.

Visszafogott érdeklődés mellett vette kezdetét a GTK Gliwice – Egis Körmend Alpok Adria Kupa elődöntőjének a visszavágója. A vasiak hazai pályán 20 pontos előnyt szereztek a lengyelországi találkozóra, ám teljesen nem nyugodhattak meg, mert egy körrel korábban a ZTE-t éppen ekkora hátrányból ejtette ki a Gliwice.

Két hazai kosárral és körmendi hibákkal indult a mérkőzés. Az első vendég kosarat Hammonds szerezte büntetőből. 6-1-re is vezetett a hazai csapat, ám fokozatosan magára talált a Körmend és Price triplája már 9-8-ra hozta fel csapatát. Egyenlíteni csak a negyed felénél sikerült, ekkor Hammonds hármasa után lett 15-15. Ezután újra a Gliwicénél volt az előny, de a negyed végén a legjobbkor érkezett Csorvási duplája (22-21).

Nem kellett sokáig várni a vasi vezetésre, Delas kettesével már náluk volt az előny. Ezután nem változott sokat a játék képe, hol az egyik fél vezetett, hol a másik, ami a Körmendnek kedvezett. A padról beszálló Thames hozott lendületet a vendégek játékába, végül hárommal vezetett a félidőben a Gliwice (46-43).

A második félidőben aztán már teljesen uralta a játékot a magyar csapat. Előbb átvette a vezetést a Zollner-legénység, majd Hammonds kosarainak köszönhetően egyre jobban meglépett. Hat-hét ponttal tartott előrébb a Körmend, nyugodtak lehettek a vendég szurkolók (59-66).

A záró etapban már látszott, hogy megvan a körmendi továbbjutás, amikor folyamatosan tíz pont körül állandósult a különbség. Két perccel a vége előtt még 71-80-at mutatott az eredményjelző, de ekkor már Matthias Zollner a kispadon ülőket is bátran bevethette. A végére elfogyott a vasi előny, a 40. percben 78-80 volt az állás. Radwanski triplája még behullott, így eggyel nyert a Gliwice, de a Körmend magabiztosan jutott a döntőbe (81-80).

Fotó: Egis Körmend Facebook oldala

36 hozzászólás

36
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
10 Comment threads
26 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
20 Comment authors
Böcskey AttilaMásikVégétFújdMegbimboKendeffy Botonddonnarumma Recent comment authors
MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Jajj, Drágaszágaim, most miért csináltok mind úgy, mintha bármelyikőtöket is érdekelné a nemzetközi kupa döntőjébe bejutás, amikor szombaton végre itt az elklásszikó (Mága Zoltán nem fog hegedáni?), aztán végre játszhattok egyet a nagyFalkóval!
SZERETLEK titeket!

donnarumma
Olvasó

Gratulálok

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Jó, de NE NYALJ !!! Ne nyalj, jó?!

Emőkevagyok
Olvasó

Kinőtte a Körmend az Alpok Andika Kupát, remélem a szurkolók legalább nem hugyozták össze ezt szép csarnokot, a polgi nem mutogatott senkinek!

mte01
Olvasó

Eskü már hiányoztál 😀

mte7
Olvasó

Csak ennyi emlőke…
Igen gyenge…

Emőkevagyok
Olvasó

Ne haragudjatok fáradt voltam. De majd ma isi után (órán sajnos nem telózhatok), ha anyukámmal hazaértünk a bevásárlásból!

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Összefutunk ma este a dm-ben? Van egy pisiszínű Kálmán-mezem, meg már rég meséltél, mi van köztetek a Polgival…!

bimbo
Vendég
bimbo

A szombatot ki ne hagyd szopó roller

Böcskey Attila
Olvasó

Mi van Emőke, nincs téma a filkóval kapcsolatosan, hogy ide böfögsz? Anyukád mondta, hogy írjál be ide vagy magadtól vagy ennyire ostoba? Megtaníthatnád írni, persze ebben az esetben nem csak Emőkevagyok, hanem Emőkeanyukájavagyok néven is jönnének az emeletes baromságok!

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Ennek a baromnak köze sincs a Falcohoz! Nem szurkol ez egy csapatnak sem.
Csak a Körmenddel van neki baja,ki tudja miért…

SopronKCfan
Olvasó

Jó látni ezt a sok magyar pontot. Lehet, hogy a szurkolótáboraink ellenfelek, de ezt senki nem veheti el tőletek. Szép volt Magyarok! Grat Körmendre!

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

De akkor NE NYALJ!

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Grat Körmendre!

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Oké, de NE NYALJ! Ne nyalj!

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Hozzád ki szólt emőke?

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Emővel tegnap taliztunk a dm-ben, te is jöhettél volna igazán, Vince !

gulyasszabolcs00
Olvasó

Szép siker ez is a magyar kosárlabdának! Gratulálok a Körmendnek, és a 31 magyar pontnak!

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Meg a meccs végén is milyen szépen játszottak a magyarok, nyámi! A légiósok valszeg nem is lettek volna képesek megverettetni magukat 10 pontos előnyből, 2 perc alatt! 😉

red-black01
Olvasó

+10-nél a vége előtt 2 perccel pisszegtek át a lengyelek a kispadra, hogy esetleg nem menü lesz vacsira, hanem svédasztal és talán akad majd egy pici vodka is 😉

Beniben
Olvasó

Hogyhogy nem adták fel pedg hétvégén vasi-derby…:))))

mte7
Olvasó

Gratula a csapatnak!!!
Hajrá Körmend!!!

falco2008
Vendég
falco2008

Az első vereség a héten :))

Csapajev
Vendég
Csapajev

Sebaj… Az ezüst már biztos az Alpok-Adria kupában a Körmendnek 🙂
De még ebből lehet arany is… :)))

piros710321
Olvasó

Szerencsétlen, szted miért nyert 1 ponttal a Gliwice? Nyugi, a filco nem fog!

red-black01
Olvasó

Nem kell mínuszolni, ennyi bőven belefér és nem is volt rossz 🙂

pbask
Vendég
pbask

pirosnak toljatok xanaxot ideges szombat miatt a szentem 🙂

basketbull
Olvasó

Vicces ezt pont tőled olvasni, aki hetekig fújta a dudát minden cikknél, ahol Vojvoda neve felbukkant. 🙂

pbask
Vendég
pbask

arról írtam amit nyilatkozott.

Puntigamer
Olvasó

Hétvégén ezüstróka vadászat lesz az arénàban! Készüljetek 😉

derryl
Olvasó

A belépőjegyek között a nagyszünetben sorsolás is lesz, fődíj, a Falkó kupa aranya!

Kendeffy Botond
Olvasó

Inkább egy festmény a kupaaranyról, ugye mert fényképet nem lehet készíteni róla…

derryl
Olvasó

Ok, de ez csak egy virtuális díj, a világ legolcsóbb fődíja (“kincs, ami nincs”), én erre gondoltam! Átadja Emőke.

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Most is jöttök zalai? Mindenkinek lefekszetek… ?

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Nem, ez nem azér’ van, mert lefekszenek, kiscsillagom. Hanem azér’ van, mert mindenki annyira RÜHELLI a nagyképű Falkót meg a nagyképű “szurkolótáborát”, hogy hajlandóak bárkinek szurkolni ellenetek.
SZERETLEK 😉

falco2008
Vendég
falco2008

Meglepődnél 🙂

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés