- HIRDETÉS -spot_imgspot_img

Koronavírusos a Jászberény egyik játékosa

Mindenkin tesztet végeznek.

A Jászberényi KSE hivatalos Facebook oldalán megjelentetett közleményben tájékoztatta a közvéleményt, hogy a klub egyik játékosa pozitív koronavírus tesztet produkált.

A Jászberényi Kosárlabda Sportegyesület hivatalos közleménye:

Tisztelt Szurkolóink, Támogatóink, Sportbarátok!

A JKSE Vezetősége az alábbiakban tájékoztatja az érdeklődőket az NB I/A-s csapatunk helyzetéről és a hétvégére tervezett Streetball rendezvényről.

Az élvonalbeli csapatunk felkészülése a tervezettek szerint múlt hét hétfőn elindult, azonban az érkező játékosok között volt, akinél később kimutatták a koronavírus – fertőzést. Bár a két külföldön elvégzett és az első helyi tesztje negatív volt, a második jászberényi vizsgálat pozitív eredményt mutatott ki.

Az említett játékos, valamint a csapattársai és a felnőtt csapat körül tevékenykedő személyzet is tünetmentes, azonban a szabályok szerint, az ebben az esetben kötelezően előírt járványügyi protokollt követte egyesületünk.

Mindenkin tesztet végzünk, és a vonatkozó előírások szerint eljárva folytatódhat majd az edzésmunka, a felkészülés az előttünk álló szezonra. A legfontosabb a biztonságos munkavégzés, az emberi egészség megóvása, valamint a megbetegedés kockázatainak megszüntetése, így azokkal folytatódhat majd az edzés, akiknél a teszt eredménye negatív lesz. A héten Jászberénybe két negatív teszttel érkező külföldi játékosainkat a járványügyi intézkedések nem érintik, mivel ők nem vettek részt edzéseken.

Mivel nem csupán a játékosokat érinti a szükséges óvintézkedés, ezért a hétvégére tervezett Kosárliget Streetball 2020 rendezvényünket is elhalasztjuk, nem szeretnénk semmilyen kockázatot vállalni ebben a szituációban.

A további fejleményekről, eredményekről később tájékoztatást adunk.

JKSE Vezetősége

44 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ejj, de szeretem a „napraforgó” véleményeket, tekintve hogy sokan tavasszal még azt írták, hogy „nem mehet tovább semmi”, „a bajnokságot nem szabad befejezni, mert az egészség a legfontosabb”, most meg ugyanezen kommentelők jó része azon sír, hogy semmiképp ne legyen semmiféle korlátozás, sem zárt kapus meccsek, mert hogy „nem állhat meg az élet”, „nem szólhatnak bele az életükbe” stb. Mintha már INDOKOLT ESETBEN nem számítana ugyanaz, ami akkor…

  2. Gyerekek én nyáron voltam balatonon strandon minden hétvégèn társasàgi életet éltünk családostul lángososnál egymás pofàjába lihegtünk vírusnak nyoma sincs.Én megjósoltam ha vége a balatoni strand szezonak jön a covid.Milyen vírus ez míg ömlik a $ az érdekelteknek addig minden ok.

  3. Még egyetlen gondolat és befejezem. Amíg melózni elmehetek, addig nekem ne szabják meg, hogy a szabadidőmbe mit csináljak. Ha én kosármeccsre akarom elb@szni a pénzemet, akkor arra b@szom el. Ha 15 bérletet akarok venni, akkor annyit veszek. Majd ha megkapom a munkabéremet úgy, hogy itthon fekszek, mert nem járhatok dolgozni a covid miatt, akkor esetleg beleszólhatnak, hogy mit csináljak ill. ne csináljak. Hajrá kosárlabda, hajrá normális élet!

  4. Tavasszal ugyanezeket írtam mint itt most a többség, akkor a kommentelők java része szerint én voltam a leghülyébb a világon. Elég gyorsan változik a világ.

    Ki tudnám fejteni hosszabban is a véleményem erről az egészről, de nem akarok untatni senkit. A lényeg, mégegyszer nem lehet, meg nem is fogják lezárni a világot. Az F1-ben is elkezdik pár futam múlva beengedni a nézőket. Munkahelyre is bejár mindenki. Iskolák is nyitnak.
    Pont a kosárpályákon szabadítanánk rá a világra a vírust? Ugyan!

  5. Srácok, nem tudom, ki hogyan van vele, de nekem nagyon tele van a faxom ezzel az egésszel. Nem vagyok vírustagadó, tisztában vagyok vele, hogy létezik, minthogy azzal is, hogy vannak emberek, akiknél komoly következményei lehetnek a fertőzésnek. De hogy én emiatt addig be legyek zárva mondjuk 5 évre, amíg lesz biztonságos vakcina,na ne.Normális életet akarok, elegem van. Elegem van ebből az egész hisztihelyzetből, ami körüllengi a Covidot.Kosármeccsre akarok menni! Ha kell maszkban, ha kell negatív teszttel.A veszélyeztetett korosztály nyilván maradjon otthon, ezt is megértem. De én ezt 2,3,5 évig nem akarom és nem is tudom ezt csinálni. Meg lehet bolondulni , pedig mégcsak fél éve kezdődött. A csapból is ez folyik , mindenhonnan. Elmész melóba, hazamész. Ennyi az életed. Ha mákod van, akkor a TV-ben meg tudod nézni talán! a csapatodat. Ezen a héten olvastam, hogy Vuhanban valamilyen fesztivál rendeztek. Februárban még napalmot akartak rá dobni a szélsőséges rettegők. Tudtommal nincs még tömeges oltás Kínában. Akkor Vuhanban pikk-pakk megszűnt a járványhelyzet? Nem értem én ezt tényleg. Ősszel meccsre akarok menni ,ordítani akarok,szurkolni akarok, bírót akarok szidni, mutogatni akarok az ellenfélnek. Mint ti. Ősszel remélem találkozunk a lelátókon!

    • Én elhiszem, hogy kivan a tököd a Covid-dal, meg meccsre akarsz járni, de ha én vagyok a csapat szponzora v. tulajdonosa, aki súlyos tízmilliókat v. százmilliókat szed a játékosokra és a működésre össze, biztos hogy nem akarlak a játékosaim és a csapatom közelében látni, mert potenciális veszély vagy ránk nézve!
      Értem az álláspontod, de a negatív teszteddel kb kitörölheted a valagad. Amikor szűrtek, negatív voltál, oké. De mire a kezedben van az eredmény, eltelt 48 óra, ami alatt sok minden történhetett veled…..

    • Egyetértek. Ha egy pestis,spanyolnátha-féleségről beszélnénk,megértem,de az influenza szövödményeibe is többségében öregek halnak bele, a statisztika kb ezzel egyenlő. Jelen van,oké, de ezzel próbáljunk már együttélni,nekem is tököm ki van ezzel egésszel lassan.
      De sajnos kivitelezhetlen a bajnokság nekem,tegnap írtam saját cikkünk alá,az nyer a végén (ha lesz bajnokság),ahol legkevesebb volt koronavírus fertőzés. Ma Jászberény,de el se kezdődött a bajnokság,mi lesz utána? Két háétre kiesik egy adott csapat?

  6. Kíváncsi lennék arra, hogy az MKOSZ-nél
    van-e valamilyen protokoll a koronavírus helyzetre.
    Ha igen, akkor azt szívesen olvasnám, mindenesetre vannak kérdéseim illetve javaslataim:

    1. Milyen gyakorisággal kell a sportolókat szűrni?

    Az én javaslatom az lenne, hogy minden mérkőzés előtt legyen egy teszt,
    ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy hetente szűrni kell a játékosokat, mint ahogy a stáb összes tagját is.

    2. Ha valaki pozitív lesz, akkor mi történik azzal a játékossal, illetve a csapattagokkal?

    Nyilván a többi játékosnál is azonnal tesztelni kell,
    két negatív tesztre lesz szükség (48 óra különbséggel) ahhoz, hogy ki lehessen jelenteni, hogy a csapattársai nem kapták el a koronavírust.
    Amíg nincs meg a kèt negatív teszt, addig a csapattagok kerüljenek karanténba.

    Ha egy játékos tesztje pozitív, akkor az a játékos addig nem játszhat és addig elkülönítve lesz, amíg meg nem gyógyul.
    A gyógyulás két egymás után elvégzett negatív tesztet jelent.

    3. Ha egy csapatban valaki fertőzött lesz, akkor a csapattársak is karanténba kerülnek, mérkőzéseket kell halasztani.

    Mikor lesznek ezek pótolva?

    Ezért lett volna jobb ugye egy augusztusi kezdés,
    mert több idő lett volna pótolni az elmaradó meccseket…

    4. Ha egy játékos pozitív lesz és karanténba kerül
    hosszabb időre, akkor az a csapat kérhet-e halasztást a mérkőzéseire?
    Vagy csak akkor, ha több játékosa is lebetegszik?
    Ha kettő, vagy három? Vagy több?

    Na erre mondjatok valamit…

    Szóval ezek mind olyan kérdések, amiket a bajnokság indulása előtt tisztázni kellene,
    mert ezek alapvetően befolyásolhatják az egész szezon lebonyolítását…

    • Amint lehet, „hermetikusan” el kell zárni a játékosokat a külvilágtól. Profik, akik egy zsák pénzt keresnek, úgyhogy ezt most viseljék el. Úgy, mint ahogyan a buborék ki lett találva. Mozgás kizárólag a lakás és a csarnok között, kocsiba be, kocsiból ki, a lehető legkisebbre minimalizálni a másokkal való találkozás lehetőségét. Érkezés edzésfelszerelésben, edzés/meccs után irány haza, nem pedig az öltözőbe.
      Rendszeres tesztelés.
      Igaz ez a komplett stábra is.
      Közvetítés: online és tv-ben.

      Így talán, de csak talán, lemehetne a bajnokság. Úgy viszont biztosan nem fog, ha mindenki vásárolgat, bulizgat, nézők jönnek és mennek kontrollálatlanul. Ez most egy ilyen helyzet, ami nem arról szól, hogy ki van beszarva, és ki nincs, hanem arról, hogy ha a játékos elkapja a vírust, még ha tünetmentes is, több mérkőzésből és a meccsritmusból ki fog esni. Ezt pedig egyik csapat/játékos sem engedheti meg magának. Magyarázd már el a szponzornak, hogy a drága lóvén idehozott játékosod nem mutat tünetet, de mivel vírusos, ezért otthon ül a pontfosás helyett…

  7. Hagyjuk már ezt a sírást, mit kéne tenni? Megint álljon le minden, és mindenki szopjon, csak mert pár amugy is beteg ember elhunyt? Igen, óvatosan kell kezelni ezt az egész helyzetet, mindenkinek meg kell érteni, hogy vigyáznunk kell egymásra, az idősebbekre stb, óvintezkedéseket betartani, de muszáj mindennek tovább mennie, különben össze omlik a világ megint, egy olyan dologtól, ami sokkal kevésbé szedi az áldozatait, mint sok más dolog.
    Ezek életerős sportolók, ha nem lenne a teszt, észre sem vennék, hogy koronások. Még ha sok más mindenben nem is lehet egyetérteni sem az MKOSZ-el, sem a kormánnyal, de ezt a helyzetet jól kezelik, akár szimpatikusak, akár nem (inkább nem 🤭)

    • Ne így beszélnél, ha te vagy a hozzátartozód lélegeztetőgépre lenne kapcsolva. Ezek az „életerős sportolók” nem léteznek kiszolgáló személyzet és egy komplett stáb nélkül. Egy csapat körül rengeteg ember dolgozik a marketingestől kezdve a masszőrön át a takarítónőig. Oké, hogy XY játékos nem hal bele, de ZZs takarítónő, aki a koronavírusos feka izzadt mezét mossa, vagy a csarnok padlóját, az igen. Hiányzik a kosárlabda, de az lenne a minimum, ha a lehető legkevesebb emberrel érintkeznének a csapatok, akkor is, ha ez a szurkolók kizárásával jár! Közvetítsenek online, de egy szurkoló vagy egy fotós vagy riporter élete sem ér annyit, hogy elbagatellizáljuk a dolgot.

      „Megint álljon le minden, és mindenki szopjon, csak mert pár amugy is beteg ember elhunyt?” Ezt a mondatodat nem is minősítem. Lehet, hogy nem tudod, de te magad is beteg vagy. Makkegészséges ember csak nagyon kevés van. Egy kis érszükület, egy kis magas vérnyomás, egy picike szívritmuszavar, és már érted sem lesz kár, mert beteg vagy. Igaz, hogy a vírus nélkül lett volna még 60 éved, pusztuljon a férgese, nemde?

      • Tudod aki veszélyeztetett, az fogja fel, hogy vigyázzon magára. Nagymamám 92 éves, messziröl beszélgetünk, nem ölelkezünk, és nem megy sehova. Szüleim 60 fölöttiek, ugyanez a szitu. Az, hogy 70pluszos mama verekszik a piacon, cukrosan, más egyéb betegséggel, majd meghal, amiatt nem kéne megállni a világnak. Az, hogy valakinek immunbetegsége van, de szarik rá, dettó. Mutass nekem egészséges embert, aki meghalt. Ismétlem, vigyázni kell, mert lehetsz hordozó, és fertőzhetsz, de ennyi erővel ne vezess, mert karambolózhatsz és meghalsz. Ebben a helyzetben igenis a legjobb döntés, hogy óvatosan, figyelve mindenre, de elindul minden.

        • Mutass nekem olyan játékost, aki tünetmentesen, mert ugye egészséges, ám vírussal fertőzötten pályára lesz küldve!
          Nem lesz ilyen. Nem csak a szélsőségeket kell nézni, meg a 92 éves, a kosárlabdához nem konyító nagymamád, hanem a valóságot.
          Meccsek fognak elmenni, vagy meg sem lesznek rendezve, ha felüti a bajnokság során a fejét a covid. Ha a csapatok nem lesznek mielőbb elzárva a másokkal való érintekéstől, megrendezhetetlenné válik majd a bajnokság. Halasztgatnak majd össze-vissza? Vagy lejátsszák a meccseket az embereik nélkül? Ugyan már…

          • Rendkívül életszerű, hogy a játékosokat elzárják a családjaiktól, barátaiktól stb 1 évre.. nem szeretnél esetleg minden embernek magán zárkát a földön? Nézd, én értem, hogy van aki jobban, van aki kevésbé fél, de nem lehet mindent, mindenkit elzárni. Aki koronás lesz, 2 hét karantén, mintha sérült lenne, ennyi. Ha egy egész csapat, akkor halasztás 2 hétig. Ez van most, ezt kell megpróbálni, Rúzs kolléga szavaival egyetértek, talán előbb el kellett volna kezdeni a bajnokságot, belwgondolva ebben valószínűleg tévedett az MKOSZ. De elzárni mindenkit nem lehet. Lehetetlenség.

  8. Tisztelt MKOSZ!
    Mikor fogják végre komolyan venni a járványt? Mikor számít majd a játékosok, szurkolók, hozzátartozók egészsége, netalántán élete?
    Ezt a k..va vírust egyikünk sem ismeri, viszont a két szemünkkel láthatjuk, mit művel a világban. Attól, hogy a kormányunk nem tájékoztat hitelesen, attól a vírus még közöttünk van, és emberéleteket szed. Most még csak 1-1 játékos fertőzött (Sopron, Jászberény…), de későb lesznek többen is. Van, aki lábon kihordja, de lesznek, akik rosszabbul is járnak. Miért kell megvárni, hogy berobbanjon a vírus?

    Pedig a MEGELŐZÉS mennyivel egyszerűbb lenne……

  9. Na, megkezdődött. Már júniusban megmondták, hogy szeptemberben megnő a fertőzöttek száma. Így is lett, szinte napra pontosan.Megnyugtató, hogy ebben az országban mindent előre lehet tudni, úgyhogy nincs miért aggódni.Kíváncsi leszek erre az őszre, mit hoz még.

AJÁNLÓ

NÉPSZERŰ CIKKEK