Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Körmendről érkezik a Kecskemét új edzője

A szakmai igazgató Sztojan Ivkovics lesz.



:

:

Mint ahogyan a klub már nyilvánosságra hozta, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét augusztus 1-én kezdi meg a felkészülést a 2024-25-ös bajnoki szezonra. Bár a játékoskeret kialakítása még zajlik, az egyeztetések már ezt a dátumot tartalmazzák – írja közleményében a klub.

Az ugyanakkor véglegesnek tekinthető, hogy lesz változás a szakmai stábban. A szakmai igazgató Sztojan Ivkovics lesz, mint ahogyan eddig, ebben a szezonban is a csapattal kapcsolatos teljes felelősség az övé. Mellette három edző dolgozik majd a csapat felkészítésében. Hegedűs Gergely az erőnléti munka levezénylése mellett a keret magas poszton bevethető játékosainak egyéni felkészítésével foglalkozik majd. Dusan Markovic feladata a mezőnyjátékosok egyéni felkészítése lesz.

A stáb legújabb tagja, Németh Levente Körmendről érkezik, az előző szezonokban ő volt a körmendi csapat másodedzője, Kecskeméten scouting edző lesz.

A stáb két gyógytornász szakemberrel, Váczi Tamással és Horváth Dáviddal lesz teljes. A klub az elmúlt években komoly egészségügyi eszközparkot fejlesztett, de ennek haszna csak akkor válhat napi szinten érzékelhetővé, ha a csapat mellett megfelelően képzett, tapasztalt szakemberek dolgoznak. Váczi Tamás öt éve tagja a kecskeméti szakmai stábnak, Horváth Dávid egy éve csatlakozott a klubhoz – az elmúlt időszak tapasztalatai azt igazolják, hogy Kecskeméten jó kezekben vannak a csapat tagjai.

A játékoskeret kapcsán Sztojan Ivkovics elmondta, hogy továbbra is Wittmann Krisztián lesz a csapatkapitány, neki élő szerződése van a klubbal.

Biztosan nem marad Kecskeméten Kucsera Dániel, Tóth Balázs, Marko Lukovic, Rastko Dramicanin és Shannon Bogues.

Az új szezonra a magyar játékosokkal (már a 2025-26-os szabályra gondolva, amikortól két magyarnak kell pályán lennie) hosszabb távú megállapodásra törekednek, a külföldiek kapcsán pedig azt tartották szem előtt, hogy minél jobban beilleszthetők legyenek a tervezett játékrendszerbe. A játékosokkal az utolsó egyeztetések zajlanak, amelyek után a játékoskeret várhatóan napokon belül összeáll.

25 hozzászólás

25
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
14 Comment threads
11 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
23 Comment authors
Born2BallLaposvárHajraKaposDobeyEddiee Irwine Recent comment authors
Born2Ball
Olvasó

Azt inkább hagyom, hogy szakmailag milyen szintet képvisel ez a srác, mert túl sok jót nem tudnék írni. Az mindent elmond a körmendi és kecskeméti vezetőségről hogy milyen pozíciókban alkalmazzák. Sem utánpótlás, sem felnőtt szinten nem mutatott semmit, ami miatt kiérdemelt volna egy felnőtt csapatos munkát. És akkor ezek után csodálkozunk, hogy a hazai kosárlabda, a válogatottak úgy teljesítenek ahogy. Két szemünk előtt a probléma! Uram-bátyám módra osztogatott játékpercek, pozíciók, a szakmaiság abszolút mellőzése. Ha nem tudott volna ez a faszi angolul, akkor a leghasznosabb tevékenysége a tapsikolás és a kiabálás lett volna! Ja meg, hogy betolta a széket az… Olvass tovább »

Laposvár
Olvasó

Akkor a kaposvár után jövőre a Körmend lesz a “feláldozható”?

Eddiee Irwine
Olvasó

Egyszerűbb lenne ha Milánka lenne az edző, és ez a pénz is a családba kötne ki…

zterulez
Olvasó

A képen látható ember a meccsek közben rendszeresen azt hitte magáról, hogy ő a vezetőedző.

Redbid
Olvasó

Lehet azért mert sokkal jobban az is volt, mint azt veled együtt sokan gondolnák!
Volt olyan része a bajnokságnak amikor jól látható módon a légiósok a mérkőzés közben hozzá mentek egyeztetni, és nem az oldalvonal mellett mozgó edzőhöz!

zterulez
Olvasó

Fun fact: Tudomásom szerint Tatu nem beszél jól angolul, így máshoz nem is tudtak menni a játékosok, csak Leventéhez. Én is láttam, amit írtál, de láttam olyat is, amikor a játékosok összenéztek és kinevették a háta mögött. A korából és a kinézetéből fakadó hátrányát próbálta kompenzálni a nagy szájával és a teátrális mozdulataival. Sok sikert kívánok neki az új helyen és az új szerepkörében!

Kendeffy Botond
Olvasó

Ivkovics soha nem volt kedvencem. De ekkora lenne a hatalma? Miatta esett ki a Kaposvár?!

És nem vagyok naív.

Dobey
Olvasó

Én akkor bírtam amikor nálunk játszott, mert a csapatért mindent megtett. Bár ez már nagyon régen volt.

HajraKapos
Olvasó

A békesség jegyében kérlek, hogy ilyet ne is kérdezz itt a fórumon. 🙂
Annyi biztos, hogyha a kiesésünk hozzájárult ahhoz, hogy végleg eltakarodott a város és a kaposvári kosárlabda életéből, akkor csak jól jártunk vele, tartson bármeddig is ez az időszak. (A két bajnoki + egy magyar kupa címért köszönet neki, csak emiatt nem írom le a valós véleményemet róla.)

MTE1975
Olvasó

A Körmendi szurkolók örömünnepet tartanak, hogy sikerült megszabadulni egy Bohóctól.Nulla szakmaiság mindenki tudja miért lehetett ott ahol volt.

Redbid
Olvasó

Ha nem tudsz valamit, akkor csak a magad és a “nagy hozzáértők”, nevében beszélj így, de ne a körmendi szurkolók nevében!

garcia
Olvasó

Én rövid leszek, buta és tudatlan vagy. Semmit nem tudsz a háttérről.

Parus major
Olvasó

Játékos is jön, vagy a stábra elköltötték az összes pénzt?

Ball don't lie
Olvasó

Megy tovább a családi vállalkozás.
Aki kíváncsi erre a bohózatra, annak sok erőt és kitartást kívánok jövőre.

WestChampi
Olvasó

Hát elkezdődött..egy ujabb csapat a listán

Bandy
Olvasó

Vigyétek vissza Fofót, ő megcsinálja az összes edző munkáját ????

Csippa
Olvasó

Most ezt nem értem. Összerakott egy edzői stábot, akik elvégzik a melót, ő meg levezényli a meccseket?

Hmafino1
Olvasó

Igen. Mint a válogatottnál is. Bohóc!

voldemort
Olvasó

Hát nem csalódtunk, elkezdődött a Körmend-Kecskemét Sztojan-tengely építése…

Dennis
Olvasó

Plusz Kaposvár, Pécs, Paks.

YoWassupFam
Olvasó

Na jól van alakulunk, alakulunk 😀

Hagyadmár...
Olvasó

Tőlünk szerencsére eltakarították a pincsi kutyáival együtt, igaz ez kiesésbe került. Köv szezonban pár csapat izgulhat, melyiket rajta a Kecskemét után és ki esik ki….

peszama
Olvasó

Üdv Kecskeméten, hajrá KTE

Redbleck88
Olvasó

Szóval akkor továbbra is a Maestro lesz a vezér! ????

Kaposkosár KKK
Olvasó

Akkor Kecsonak kiesési gondjai nem lesznek arra ott lesznek újra az alattvalók ugyebár!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés