Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Körmendi fiatallal erősít a Veszprém

Kozma Gergő kölcsönbe érkezik.



:

:

Kozma Gergő, az Egis Körmend 21 éves játékosa az idény végéig kölcsönbe a Veszprémhez kerül – adta hírül a piros-feketék hivatalos Facebook oldala. A klub a tájékoztatásban leírja, hogy az idei szezonban az élvonalban három mérkőzésen pályára lépő játékos sokat volt sérült, ezért meccshiánya van, így a fejlődése szempontjából hozták meg ezt a döntést:

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy csapatunk játékosa, Kozma Gergő kölcsönjátékosként május végéig az NB I B piros-csoportjában szereplő HOYA-Pannon Egyetem Veszprém együttesében fog játszani. Gergő a korábbi sérülése miatt sokat hagyott ki, komoly meccshiánya van. A szakmai vezetés az ügyvezetővel közösen úgy látja, hogy Gergőnek a fejlődése szempontjából nagyon jó tenne, ha folyamatosan játéklehetőséghez jutna, ha rendszeresen mérkőzéseken tudna szerepelni. Ennek okán klubunk felvette a kapcsolatot a veszprémi csapat vezetőivel, akik partnernek bizonyultak ebben. Gergő holnap délután már velük edz és a csapat következő mérkőzésén akár már pályára is léphet. A játékos a kölcsönbeadás után visszatér hozzánk és továbbra is a mi csapatunkkal fog dolgozni.

fotó: hungarysport.hu

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
DennisderrylNagy Ivó Recent comment authors
derryl
Olvasó

A kőbaltás kitúrta

Nagy Ivó
Olvasó

Az MKOSZ honlapja szerint 1998-as születésű, vagyis már “fiatal” játékosként nem játszhat a B-ben, legalábbis úgy emlékszem. Ezzel Füzinek még mindig nincs cseréje. Akkor viszont egyértelmű, hogy az irányító légiós megy, hoznak helyette egy külföldi centert, és még hoznak egy 1999-es vagy annál fiatalabb játékost. Azért ez nagy rizikó egy feljutni akaró együttestől! Úgy látom kapkodás van.

Dennis
Olvasó

Pénzük van bőven csak eszetlenül költik, teljesen átgondolatlan a játékospolitikájuk. Pedig ahogy mwgtudtuk, cca. 200 millából gazdálkodhatnak.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés