- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

Komoly erőként tekintenek a férfi válogatottra, Japánban játszik a magyar nemzeti csapat

Sikeres évad, a Covid nem írta felül a bajnokságokat. Elnökségi ülést tartott az MKOSZ.

A bajnoki évad utáni első elnökségi ülését tartotta a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége. Az elnökség kifejezte elismerését a szövetség versenyirodájának azért, hogy a koronavírus-járvány ellenére sikerült rendben, elmaradt mérkőzések nélkül lebonyolítani a bajnokságokat.

– Az őszi megbetegedések után sportágunk gyakorlatilag probléma- és betegségmentesen tudta bonyolítani bajnokságait, ami hatalmas dolog, főleg a zárt térben lebonyolított sportágakat nézve – értékelte a szezont Szalay Ferenc elnök. – Ebben meghatározó szerepe volt annak a szigorú, pontosan lefektetett, s következetesen betartott szabályrendszernek, amit a védekezés kapcsán fölállítottunk. Természetesen a legjobb terv és elképzelés is hamvába holt volna, ha a csapatok nem lettek volna partnerek maximálisan. A versenyirodánk november közepétől-végétől elképesztő szervezőmunkát végzett azért, hogy a bajnokságaink utolérjék magukat, amiért csak az elismerésemet tudom kifejezni! Külön kiemelném ismét a klubok szerepét, hiszen a legnehezebb időszakban is azt keresték, miként tudják pótolni a mérkőzéseket.

Bodnár Péter főtitkár is ennek a jelentőségét hangsúlyozta az elnökségnek, mint mondta, minden mérkőzést meg tudtak rendezni, a bajnokságokat le tudták bonyolítani, ráadásul a szezon végére még a nézők is visszatérhettek a csarnokokba.

Így már a sportág utolsó szezonbéli eseményét, az U20-as Morgen Ferdinánd bajnokság nyolcasdöntőjét is megtekinthetik a szurkolók, persze a járványügyi szabályokat ezúttal is be kell majd tartani a helyszínen.

– Annak ellenére, hogy a szurkolók csak a képernyőkön keresztül tudták követni kedvenc csapatuk mérkőzéseit, színvonalas és izgalmas bajnokság áll mögöttünk a férfi és a női mezőnyben egyaránt – mondta Szalay Ferenc. – Külön szeretném kiemelni, hogy válogatott játékosaink meghatározó szerepet töltöttek be csapataik szereplésében, a férfi döntőben egyenesen a főszerep volt az övék, ami rendkívül jó a magyar kosárlabdának.

Nemzetközi porond, elmaradó Eb-k

Bodnár Péter főtitkár arról tájékoztatta az elnökséget, hogy a nyáron az utánpótlás korosztályok Európa-bajnokságai elmaradnak a járványhelyzet miatt, ugyanakkor tornák megrendezését támogatja a nemzetközi szövetség.

– Mi valamennyi korosztályos válogatottunkat beneveztük ezekre a tornákra, így nem maradnak idén nyáron mérkőzés nélkül a nemzeti csapataink – mondta Bodnár Péter. – A legjobban alighanem valamennyien a női és a férfi 3×3-as válogatottjaink debreceni olimpiai selejtezőjét várjuk június 4. és 6. között. Csapataink elszántak, bízunk benne, hogy a nagyszerű debreceni közönség segítségével lesz magyar kosárlabdázó a tokiói olimpián.

Ha már szóba került Tokió, a férfi kosárlabda válogatottat az olimpia házigazdája meghívta egy felkészülési tornára július elején, ez a meghívás is azt igazolja, hogy komoly erőként tekintenek Sztojan Ivkovics válogatottjára. A torna kiváló lehetőség az őszi világbajnoki selejtezőkre való felkészülésben.

A női nemzeti csapat már befejezte szezon utáni összetartását, Székely Norbert szövetségi kapitány értékelése szerint nagyon hasznos edzőtáboron és görögországi felkészülési meccseken vannak túl.

– Egy nagyon fiatal, mindössze 21,5 éves átlagéletkorú csapattal dolgoztunk, pontosan azért, hogy lássuk, kik azok, akikre az ősszel induló Európa-bajnoki selejtezőkön számíthatunk – számolt be az elnökségnek Székely Norbert. – Görögországban három mérkőzést játszottunk a rutinos, a hamarosan kezdődő Eb-re készülő házigazdával. Jó volt látni a fiatalokat, kipróbálhattunk olyan játékosokat, akik eddig még nem voltak a felnőtt keretnél. Folytatjuk a 2019-es kontinenstorna után elkezdett fiatalítást, a célunk az, hogy a 2023-as Európa-bajnokságra egy ütőképes, erős válogatottat építsünk. Ebbe a folyamatba remekül illeszkedett ez a pár hétnyi közös munka.

Forrás: MKOSZ

10 HOZZÁSZÓLÁS

    • Legyen nyugodtan! Én lennék a legboldogabb! Ha kicsit is tisztában lennétek az elnökség működésével, és az elnökségi szavazások menetével, ti magatok is röhögnétek, hogy mennyi befolyása van az elnöknek a bajnokság kimenetelére….

  1. És az elnökségi ülés végén az mkosz elnöke, szolnok polgármestere bejelentette hogy a tisztesség és a fair play szellemének eleget téve lemond elnöki poziciójáról hogy a továbbiakban ne legyen támadható! Ja nem ez elmaradt! Inkább a” fárasztó „idény levezetéseként elfogyasztottak egy szarvaspörköltet!

    • Rendkívül unalmas már ez. Milyen előnyünk származik abból, hogy Szalay az MKOSZ elnöke? Bírók nekünk fújnak? Úgy látszik nem eléggé. Ha nekünk fújnának megnyertük volna pályaelőnyből a bajnokságot. Az egész döntő alatt felváltva ment a hülyeségek fújása. Első meccsen Warner támadója, a második meccsen Cakarun kiállítása, a harmadik meccsen megkaptuk a hazai pályát, nem is ítéletekkel, hanem hogy engedték a fizikális kemény védekezést sokszor faulthatáron is átlépve, a negyedik meccs utolsó negyedében megsegítették a Falcot 2-3konnyű sípos fújással amivel lendületbe jöttek és megérdemelten nyertek. Eddig 2-2 a bírói „csalások” aránya. Majd jött az 5. meccs, ahol korrekt fújásnál a mi gyenge és a Falco jó játékának köszönhetően megérdemelten nyert a Falco.
      Nézzünk egy példát: Most akarták indítani fociban a szuperligát, melynek elnöke az a Florentino Perez lett volna, aki egyben a Real Madrid elnöke is és minden csapat ezzel együtt aláírta a megállapodást, nem háborgott senki. Itt Szolnokon Szalay nem tölt be a klubnál semmilyen szerepet, bár nyílván a város a tulajdonos jelenleg.
      Az elmúlt években is, akinek szeme van a kosárlabdához az látja, hogy nem a Szolnoknak fújtak éveken keresztül, vagy az Albának, Falconak, Körmendnek stb tökmindegy, hanem a bírók nagy többsége a játékosokat védi és aszerint fúj. Lásd Vojvoda rendszeres könyöklése, minden labda átvétele lépéshiba. Váradi flopjainak ritka retorziója, Perl könnyű síppal való faultkiharcolásai, Milosevic bármennyit reklamálhatott kb, Cakarun könyökösei, napestig lehetne sorolni. Egyedül egy dolog amiben előnyünk származott azzal, hogy Szalay az MKOSZ elnöke az az Adria-Ligás 3szezon, amikor kihagytuk az alapszakaszt, csak azt mindenki elfelejti, hogy 26 Abaligás és mellette minimum 14-20 Eurochallenge/BL/Eurocup meccset játszottunk. Emellé nyilván nem fért volna bele a magyar bajnokság. Lásd a szerb bajnokság is így megy a mai napig. Az 5szerb csapat kihagyja a komplett alapszakaszt és egy középszakaszban csatlakozik be az első 5helyre. Lehet amiatt szidni minket, hogy megkaptuk az alapszakasz győztessel együtt az első kiemelést a középszakaszra, de mindenki tudja aki épelméjű, hogy azokkal a csapatainkkal sétagalopp nyertük volna meg az alapszakaszt is. Mint ahogy 13/14 és 14/15ös szezonban is 9-0val zártuk a Play-Offot. Összegezve lehet háborogni, csak felesleges. Jó ubiszezont mindenkinek!

      • Faszt foglalkoztok velük.. bajnokságot nyertek ünneplés helyett másokra ugatnak… Csak két idézet egyik Szalai „Külön szeretném kiemelni, hogy válogatott játékosaink meghatározó szerepet töltöttek be csapataik szereplésében, a férfi döntőben egyenesen a főszerep volt az övék, ami rendkívül jó a magyar kosárlabdának” másik Gyuri báé”Szövetségének feladata, hogy minden körülmények között megvédje a játékosokat, azon belül is megkülönböztetett figyelemmel a magyar, illetve a magyar válogatott kosárlabdázókat”

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK