Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

Komlódi Dénes: Életem legjobb döntése volt a Rátgéber Akadémia

A hatodik szezonját kezdte meg az Akadémia edzőjeként, pedig még nem töltötte be a 25. életévét.



:

:

Tősgyökeres pécsiként a sors extra ajándékaként éli meg, hogy a Nemzeti Kosárlabda Akadémia a szülővárosában működik. Persze, ez csak egy lehetőség, amivel élni is kell – Dénes pedig nem csak edzőként, hanem korábban játékosként is maximálisan igyekezett kihasználni mindazt, amit az Akadémia nyújt.

– Annak idején évekig az Akadémia színeiben kosaraztam, majd a PVSK-val U20-as bajnok lettem – mesélte. – Elárulom, játékosként meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer edző legyek, de aztán idővel beláttam, hogy a pályán nem fogok olyan magas szintet elérni, amire vágynék, ráadásul beiratkoztam a Közgazdaságtudományi Karra, és amikor ezzel párhuzamosan Zalay Zoltán és Sértő Ádám révén kaptam egy lehetőséget, örömmel mondtam igent.

Az U14-es fiú csapat másodedzőjeként kezdte, hogy aztán az elmúlt évek során végigjárjon minden lépcsőfokot. „A hatodik évre teljesen körbeértem: az U10-esektől kezdve egészen a felnőttekig mindenhol dolgoztam” – fogalmazott Dénes.

Aki így természetesen rengeteg értékes tapasztalatot szerzett, aminek köszönhetően folyamatosan fejlődött, egyre jobb és jobb edző lett. Nem csoda, hogy most már úgy érzi, élete legjobb döntését hozta meg akkor, amikor rábólintott arra a bizonyos ajánlatra.

– “Már az első évben rengeteget tanultam az Akadémián, úgyhogy szinte rögtön teljesen beszippantott ez a közeg. Azóta minden évben csak tanulok, tanulok és tanulok. Van kiktől: itt minden nap olyan emberekkel dolgozunk együtt, akik elképesztő sikereket értek el ebben a sportágban! Itt van Rátgéber László, akinek az összes meetingjén érezzük, hogy fontos neki, hogy az edzői fejlődjenek. Olyan szaktekintélyeket hoz ide a konferenciáknak köszönhetően, mint például legutóbb Neven Spahija, vagy korábban Nick Nurse, illetve Robert McKillop, akiktől megtiszteltetés tanulni. Nehéz megfogalmazni, milyen érzés, hogy Janez Drvaric nézi az edzéseimet, és rendszeresen ellát a tanácsaival, megosztja velem a gondolatait, miként ugyanez a helyzet Zalay Zoltán és Nenad Trunic szakmai igazgatóhelyettesek esetében is. Az U16-os csapatnál pedig Bojan Salatic vezetőedző mellett dolgozhatom, aki rendkívül tapasztalt tréner. Szóval az Akadémia egy elképesztő jó iskola egy fiatal edzőnek, itt már csak rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki magunkból, mennyit fejlődünk!”

Dénes számára nagyon fontos, hogy megbecsülik a fiatal magyar edzőket, megkapják a lehetőséget a bizonyításra: ezt jelzi, hogy jelenleg is két csapatnál, az U16-osoknál másodedzőként, az U15-ösöknél pedig vezetőedzőjeként dolgozhat. Középtávon továbbra is az utánpótlásban látja a saját helyét, a nagy álma pedig ezzel kapcsolatban az, hogy egyszer egy csapattal részt vehessen a Next Generation Tournamenten, ami a legrangosabb versenysorozat, gyakorlatilag korosztályos Euroliga.

Persze a közeli és távoli célok mellett a legfontosabbak a mindennapi feladatok, például annál az U15-ös együttesnél, amely az U16-osok kiemelt bajnokságában játszhatja végig a szezont.

– “Nagyon értékes számunkra, hogy minden héten az ország legerősebb csapataival mérkőzhetünk meg, mert ennek köszönhetően rengeteget fejlődnek a fiúk. Nem mellesleg a sikerélmények sem maradnak el, hiszen nyertünk már meccseket. Ezzel a csapattal az elsődleges célunk az, hogy a játékosok elérjenek egy olyan szintet, amelynek köszönhetően zökkenőmentesen átkerülhetnek az eggyel magasabb korosztályba, és ott kamatoztatni tudják a nálunk megszerzett tudásukat” – mondta Dénes.

A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség által hétfőn megtartott, „Baranya legjobbjai 2022” díjátadó ünnepségén többek között Komlódi Dénes is emlékplakettet kapott a 2021/2022-es szezon eredményeinek elismeréseként: a serdülő fiú csapattal másodedzőként magyar bajnoki címet nyert, ugyanezzel az együttessel első helyen végzett a European Youth Basketball League nemzetközi sorozatban, valamint a Cserepka iskola csapatával aranyérmes lett a 4. korcsoportos diákolimpián.

 

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés