Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

Kocsis Tamás: Nálunk a csapategység dominál

Tízmeccses győzelmi szériában van az Egis Körmend U20-as együttese, amivel vezeti a tabellát.



:

:

Az Egis Körmend férficsapata az idén még nem szenvedett vereséget az U20-as kosárlabda-bajnokságban. A Rába-parti város korosztályos együttese sorozatban tíz mérkőzést nyert, minek nyomán vezeti a táblázatot, és már bebiztosította helyét az évad végi országos döntőben – írja az utanpotlassport.hu.

Az új naptári esztendő komoly változásokat hozott a körmendi kosarasok életében. A férfi U20-as gárda három vereséggel zárta a decembert, majd január közepén – két győzelmet követően – Patai Benjamin vezetőedző elfogadta a felnőtt NB I-es Jászberény ajánlatát, így a távozása után Kocsis Tamás vette át a társaság irányítását.

Az új tréner eddigi mérlege impozáns 8–0, így nem csoda, hogy a körmendi fiúk a bajnoki tabella élére ugrottak.

– Az év elején kerültem a csapat kispadjára, azóta más szisztémában dolgozunk. Három meghatározó játékosunkat januárban kölcsön adtuk, ezért a szakmai koncepció is átalakult – nyilatkozta az oldalnak Kocsis.

A körmendi szakvezető úgy véli, sikerük elsődleges oka nem a játékosok egyéni klasszis teljesítménye, hanem a csapategység.

– Az U20-asok teljes kezdőötöse napról napra az élvonalbeli játékosokkal együtt edzhet. A legjobbjaink közül az idén már Balogh Máté, Kiss Mátyás, Kenéz Csaba, Oroszi Bence és Takács Kristóf is pályára léphetett a felnőttbajnokságban. Érdekesség, hogy az egyéni statisztikai mutatókat böngészve – az együttes kiváló szereplése ellenére – nemigen találunk körmendi kosarast az első tízben. Ez is azt mutatja: nálunk a csapategység dominál, a fiúk erős, összetartó közösséget alkotnak.

Mostanra – négy találkozóval az alapszakasz befejezése előtt – tényként kezelhető a Vas megyeiek részvétele a nyolccsapatos országos döntőben. Adódik a kérdés: mostantól nincs is megállás a bajnoki címig?

– Természetesen szeretnénk minél jobb eredményt elérni, ám a legfőbb célunk a klubban nem a bajnoki arany, hanem hogy minél több minőségi játékost neveljünk az NB I-es gárdánkba.

A körmendi alakulat menetelésének egyik meghatározó szereplője a korosztályos válogatott Kiss Mátyás. A 19 éves irányító 28,5 percet, 14,8 pontot és négy gólpasszt átlagol a szezonban. Az új edző érkeztével ugrásszerűen javultak Kiss mutatói, a közelmúltban például négy mérkőzésen is 20 pont fölött zárt, sőt a Jászberény elleni hazai találkozón 33 pontot szerzett.

– Kiemelkedő képességű társakkal vagyok körülvéve, de a sikerünk legfőbb kulcsa emellett az összeszokottság. Nem mellékesen pedig remek edzők keze alatt fejlődhetünk. Az elmúlt két hónapban én is nagyon jó formában játszom, és abban bízom, ezt hosszú távon sikerül állandósítani. Már két éve az NB I-es csapattal készülök, ami nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy ilyen teljesítményre vagyok képes az U20-asok között – értékelte csapata és saját teljesítményét a fiatal játékos.

Fotó: SKC Facebook/Wölfinger Béla

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
Gecse J. MárióBaszketboll Recent comment authors
Gecse J. Márió
Olvasó

Sőt, ezen kívül kimaradt, hogy: “Az Egis Körmend U20-as csapata az idén még nem szenvedett vereséget a felnőtt kosárlabda-bajnokságban”!!!

Baszketboll
Olvasó

Ma is: hajrá srácok! ??❤️?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés