Bajnokság
Kmézics Zorán szegedi sikert vár
Állandó szakértőnk egy vendég győzelmet jósol a hétvégén.
:
:
Négy mérkőzést is rendeznek a kilencedik fordulóban. Kmézics Zorán, a Rátgéber Kosárlabda Akadémia junior fiú csapatának a vezetőedzője, játékosként és edzőként is magyar bajnok, a 2011-es Universiádén a magyar válogatottat vezető szakember mondta el a BB1.hu-nak, hogy mit vár a szombati játéknapon.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – PVSK-VEOLIA: A Szombathely hazai pályán abszolút favoritnak számít. Mindkét csapatnak az a hátránya, hogy nagyon kevés mérkőzést játszott eddig. Amikor Dragan Alekszics kollégámmal beszéltem azt mondta, hogy még azt is nagyon nehéz tudni, hogy ők milyen játékerőt képviselnek, de az ellenfelet sem könnyű feltérképezni. A sárga-feketéknek nem volt egyszerű az elmúlt két hetük, elutaztak Oroszországba, ahol nem játszhatták le a mérkőzést, mindettől függetlenül hazai pályán szombathelyi sikert várok.
Sopron KC – Atomerőmű SE: Nagyon nehéz megjósolni a győztest, azon fog múlni a találkozó végkimenetele, hogy ki, milyen csapattal tud majd kiállni. A Sopron hazai pályán megmutatta, hogy egy nagyon komoly ellenfél és mindenkivel partiban tud lenni. A Paks is egy olyan gárda, amely mindig a négybe törekszik. Ez egy 50-50%-os mérkőzés, nem tudnám megmondani a nyertes csapatot.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Egis Körmend: A Kecskemét az előző fordulóban kikapott Kaposváron, mindenképpen szeretne hazai környezetben javítani. A KTE játékán mindig lehet érezni, ha otthon játszik. A Körmend egy kemény, gyors, erőszakos kosárlabdát képvisel, míg Váradi Kornél fiai a tudatosabb játékfelépítésre törekszenek, ahol minden lépés meg van tervezve. Nehéz lesz ez a meccs is, de némi előnyt adnék a Körmendnek.
Naturtex-SZTE-Szedeák – DEAC: A Szeged nagyon jó formában van, négy győzelemmel és egy vereséggel áll a csapat. Amikor kikaptak, azt is a Falco otthonában tették hosszabbításban. A DEAC jó kerettel rendelkezik, de szerintem otthon a tapasztalt Szekulovics irányításával a Szeged behúzza ezt az összecsapást.
fotó: fiba.com
Szólj hozzá!