Connect with us
Hirdetés

Alpok Adria Kupa

KK Šenčur – Egis Körmend

Új koncepcióval vág neki a címvédő a sorozatnak.



:

:

Megkezdi szereplését a 2019/20-as szezonban az Alpok Adria Kupa C-csoportjában a címvédő Egis Körmend, amely a szlovén KK Šenčur csapatához látogat. A piros-feketék az idén más koncepcióval futnak neki a sorozatnak. Ennek köszönhetően a csapatot ezeken a találkozókon Patai Benjamin fogja irányítani. 

Patai Benjamin, az Egis Körmend vezetőedzője: A klub címvédőként fut neki a sorozatnak, de a stáb és az egész keret is teljesen más lesz, mint a tavalyi. Nyilván nem feltartott kezekkel megyünk oda, természetesen nyerni szeretnénk, de elsősorban az a célunk, hogy a fiatal játékosok nemzetközi szinten, magasabb szinten is játéklehetőséghez jussanak. Az U20-as keret fog játszani az Alpok Adria Kupában, kiegészülve Durázi Krisztoferrel, Filipovic Stefannal és Németh Ákossal. Ide tartozna még Kozma Gergő és Balogh Máté is, de ők jelenleg sérüléssel bajlódnak. Ugyanazzal a koncepcióval próbálunk nekiállni, mint a felnőtt csapatunk, bár nem játszunk ugyanannyi figurát, mint ők, de a támadások és a védekezések alapszabályai ugyanazok lesznek. A KK Šenčur egy rutinosabb csapatnak számít. A mezőny és a magasembereik is szeretnek bent játszani, pozíciót fogni. Alkatilag úgy érzem, hogy hátrányban leszünk, be fognak minket vinni a festékbe és ott próbálnak majd előnyt kialakítani. Viszont pont emiatt szerintem gyorsabbak és atletikusabbak leszünk, így megpróbáljuk majd letámadni őket egész pályán, és meglepni őket egy kicsit védekezésben, valamint kontrollálni a tempót támadásban. Ha ez sikerül 40 percig, akkor jó esélyünk van. 

Alpok Adria Kupa, 1. csoportmérkőzés, Šenčur Sports Hall, kedd, 19:00

14 hozzászólás

14
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
10 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
8 Comment authors
lddjozsi67MivanmivanÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111pbask Recent comment authors
ldd
Olvasó

Benjamin Benjamin ezt jól benézted.
De a propaganda szöveget jólnyomod.

ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111

63,5 felett Mte 1.80 simán jönni kell.És még jön lejebb ez a határ…

Mivanmivan
Olvasó

Erre kíváncsi leszek, most a beten 62,5 1,8-ért… 🙂

ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111

Már csak 60,5

ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111

Ha ez igy megy tovább estére lemegy 55 körülre…

ldd
Olvasó

Nyertetek?

Mivanmivan
Olvasó

Igen, simán jött a tipp 🙂

mte7
Olvasó

Hajrá fiúk!!!
Hajrá Körmend!!!

Emőkevagyok
Olvasó

Alpok Andika Kupa….

mte7
Olvasó

böszme…(melléknév) szó jelentése:
Értelmi fogyatékos vagy sérült,gyengeelméjű…Böszme gyermek nem képes megtanulni írni,olvasni.
Ostoba,esztelen,mafla,buta…Böszme dolgokat mondtál,beszélsz.

Downtown
Vendég
Downtown

Otthon buszkek rad? ???

pbask
Vendég
pbask

Bird még ki kicsit vasárnapig szerencsecsomag.

jozsi67
Olvasó

Nem fog ő eltűnni utána sem. Szidja tovább az ujraválasztott polgármstert. Ez élteti.

Downtown
Vendég
Downtown

Majd elfarad egyszer, vagy rajon, hogy nincs ertelme?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés