Kiválóan teljesít Amerikában a soproni sportiskolás

Első szünidejére két hétre hazatért Amerikából a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia növendéke, Nyikos Balázs, aki augusztus végén utazott ki a San Francisco melletti Portola Valley-i iskolába, hogy tanulmányait ösztöndíjasként ott folytassa. 

A tizenhat éves Balázs a kosárlabdának, szorgalmának és tehetségének köszönheti a lehetőséget, hiszen a bencés alapítású iskola a legjobbaknak kínálja fel az ösztöndíjat. A karácsonyt és az új esztendő első napjait itthon töltő ifjú kosarast tapasztalatairól faggattuk. 

Iskolád, a Woodside Priory School, amolyan nemzetközi elitiskola, ahol fontosak a tanulmányi eredmények és a sportsikerek is. Nagyon más rendszerbe kerültél, mint amit itthon megszoktál? 

Más bizony. A kosárlabdában is mások a szabályok, de az iskolai rendszerben még nagyobb a különbség. Utóbbi okozott inkább nehézséget, de csak a tanév elején. Itthon, a soproni Széchenyi-gimnáziumban kitűnő voltam, kint mégis többet kellett tanulnom, és nem csak azért, mert nem az anyanyelvemet használom. Rengeteg házi feladatot adnak fel például, sokkal időigényesebb a felkészülés, esszéket kell írni, prezentációkat összeállítani. Az elvárás is nagyobb, ötven százalék alatt már buktatnak. De sikerült megugranom a lécet: az első szemesztert vagyis félévet négy A-val és két B-vel zártam, vagyis két négyesem van, a többi ötös. A tantárgyaimat egyébként én választhattam meg, ez azért adott egy kis könnyebbséget.  

Számítottál rá, hogy nehéz lesz?

Persze, biztos voltam benne. De most már átlátom a kinti rendszert, alkalmazkodtam hozzá és a nyelvet is sokkal jobban elsajátítottam. Már csak a történelmi és irodalmi esszékhez kell elővennem néha a szótárat. 

Biztos voltak nehéz napjaid, amikor megbántad ezt a kalandot…

Annyira azért nem. Voltak ugyan kemény napok az elején, de összességében jól éreztem magam az első perctől kezdve, úgyhogy egy pillanatra sem bántam meg a döntést. Barátsággal fogadtak a csapatban, az iskolában és a kollégumban is, nagyon sokat kosarazok és magas szinten. Nekem pedig ez a legfontosabb. 

Mesélj a csapatodról!

Elméletileg két csapatban is játszom. Az edzőmnek, David Moseley-nek ugyanis az iskolai mellett van egy klubcsapata is, ezek két különböző ligában játszanak. Egy kaliforniai szabály miatt, ami nem engedi, hogy az oktatási intézmények egymás elől leigazolják a jobb játékosokat, az iskolaiban eddig nem játszhattam mérkőzést, de az edzéseken részt vettem. A klubcsapatnál viszont, a Mavericks-ben, bőven kaptam feladatokat, jól is megy a játék, nagyon élvezem. Nyáron Las Vegasban részt veszünk majd egy tornán is. Az iskolában egyébként a kosárlabda téli sportnak számít, novembertől márciusig van szezonja és mivel lejárt a szabály időkorlátja, januárban már pályára léphetek ott is. Alig várom.

Nyikos az alsó sor jobb szélén

Semmi nehézség? Befogadtak azonnal? 

Nem volt gond. Látták, mit tudok, és mivel a sportiskolában megkaptam mindent, ami felkészített erre a kalandra, azonnal befogadtak. Sőt, kifejezetten sokat foglalkoznam velem. Eddig is tudtam, hogy sokat köszönhetek a soproni akadémiának, de ezt most a gyakorlatban is megtapasztaltam. Nem vallottam szégyent és ezt a nevelőimnek köszönhetem. Tartom is a kapcsolatot a volt soproni edzőimmel, bármilyen kérdéssel fordulhatok hozzájuk most is. 

Van, amiben más az amerikai játék? 

Igen, vannak különbségek. Az iskolai ligában például az itthoni huszonnégy másodpercessel szemben ott harmincöt másodperc a támadóidő. Ez alapvetően megváltoztatja a stratégiát. Sokkal több zónát is játszanak az amerikaiak, mint mi. De én kifejezetten örülök ezeknek az eltérő szabályoknak, mert úgy gondolom, ezek által is jobb lehetek a pályán. Minél több helyzetben és felállásban megtanulok teljesíteni, annál több és jobb leszek. Én pedig elsősorban tanulni és fejlődni mentem Amerikába.  

Azért lettek új barátaid is? Nem lehet könnyű ilyen fiatalon és ennyire messze a családtól.

A csapatban és a kollégiumban viszonylag gyorsan társakra találtam és most már iskolai haverokban sem szűkölködöm. Sok közös programunk van, igazán nincs miért panaszkodnom. Például az egy hetes őszi szünetet és a hálaadást is egy amerikai barátom családjával tölthettem. Amikor most visszamegyek, akkor is egy iskolatársammal és a szüleivel leszek még néhány napot. 

Mikor repülsz vissza?

Január elején megyek haza.

Ez most nyelvbotlás? 

Ó, igen! Persze, hogy az! Az otthon itt van! Szóval negyedikén megyek vissza, de a suli csak nyolcadikán kezdődik, még lesz néhány napom a pihenésre. 

És mi lesz, ha véget ér a tanév? 

Ezt még nem tudom. A hosszabbítás lehetősége adott, de gondolnom kell az érettségire és a továbbtanulásra is. Nem lesz könnyű döntés, de a szüleimmel alaposan átbeszéljük majd, mi lenne a legjobb. A nehézség esetleg abból adódhat, hogy két jó közül kell választani.

Nagy Márta