Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Kiütéssel hangolt az Alba elleni rangadóra a Szolnok

Az első negyed végéig tudta tartani magát a Jászberény.

Szolnoki Olajbányász - Jászberényi KSE 110-62 (27-18, 23-12, 36-17, 24-15)

Bajnokság, 9. forduló
Szolnok, Tiszaligeti Városi Sportcsarnok
V.: Tözsér D., Csabai-Kaskötő B., Kovács N.

Szolnok: Warner 15/6, Kovács 7, Pallai 9/3, Subotic 9/3, Cakarun 9. Cserék: Pongó 8, Nyerges 1, Rudner 9/9, Badzim 20/12, Juhos 2, Zsiros 13/9, Taiwo 8.

JKSE: Donaldson 8, Ruják 6, Katona 14/6, Brbaklics 16, Rékasi 7. Cserék: Kovács A. 3/3, Füzi 6, Kaszás 2, Kovács V. -, Tóth -.

A 9. fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlásán fogadta a Szolnoki Olajbányász csapata a Jászberényi KSE együttesét.

Nem mondhatni, hogy elkapták volna a ritmust a felek az elején, két és fél perc elteltével 4-2 állt az eredményjelzőn. A szervezetten támadó és agresszívan védekező Szolnok fokozatosan lépett el ellenfelétől, míg a vendégek inkább egyéni villanások után tudtak pontokat szerezni (13-6). Bár a hazaiaknak többször is megvolt a lehetőségük arra, hogy magabiztos előnyt építsenek ki már az első negyedben, a harcosan kosárlabdázó Jászberény végig öt ponton belül tartotta magát és ez csak az utolsó másodpercekben változott. 27-18.

Megtörni látszott a jég a második felvonásban, a Warner-Badzim kettős ponterős játékának köszönhetően átlépte a tízet a különbség, sőt, már a húszhoz közelített (37-20). Egy időkérés után szépen visszajött a JKSE, de arra azért figyeltek a hazaiak, hogy túl közel ne jöjjenek Brbaklicsék. Kezdett elfogyni a vendég lendület a nagyszünetre, a nagyobb rotációval dolgozó Olajbányász fokozatosan őrölte fel a Jászberényt. 50-30.

A fordulás után is próbálkozott becsülettel a JKSE, ahol több jó egyéni teljesítmény is akadt – Brbaklics és Katona is tíz pont fölé jutott -, de egyre jobban kezdett megmutatkozni a két csapat közti különbség (61-38). Tovább nyomott a Szolnok, amely szinte akkor dobott kosarat, amikor akart, a harmadik negyed végére már harminckilenc volt közte. 86-47.

Mivel a záró etapra a lényegi kérdések már eldőltek, ezért mindkét vezetőedző felküldte a fiatalokat is a pályára. A Szolnoki Olajbányász végül negyvennyolc pontos győzelmet aratva készült a hétvégi, Alba Fehérvár elleni rangadóra. 110-62.

Fotó: Szolnoki Olajbányász Facebook

 

19 hozzászólás

19
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
14 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
11 Comment authors
GodemperorredmillerbpEwingjolly joker Recent comment authors
jolly joker
Olvasó

Minek kell még történnie hogy a vezetőség felálljon???? Mehettek nyugodtan a mézes köcsög már régen kiürült pénzt Ti már sehonnan nem fogtok kapni!!

delyvaldez
Olvasó

Azért ök még szeretnének egy kis lovét kivenni ebből !!! Sok kicsi sokra megy !!

gulyasszabolcs00
Olvasó

Amit pár napja is írtam :
Fel. Kell. Állni. De még idén, ha kérhetem.

delyvaldez
Olvasó

Ők soha nem fognak felállni ! Ha úgy lesz a B csoportban is lehet majd csipegetni!!

redmiller
Olvasó

Polgármester nem ad pénzt? Mondjuk tavalyi hírek szerint se nagyon akart….
Jó választás volt!
Kár, hogy ezzel Jászberény sportja megy a levesbe…. Sajnálom, mert szép város és szerettem oda járni! Mást tészta, hogy a csapatoddal mennyire voltam kritikus

gulyasszabolcs00
Olvasó

…… Ha nem szólalsz meg, ismét bölcsebb lettél volna. Szerinted a város 5 milliója számít bármit is? Fogalmad sincs a helyzetről, minek írsz ilyen baromságot? Semmi köze a polgármesternek a kosárlabdához. Itt volt pénz még ősszel is. Kérdés, hogy hova tűnt. 30 millió, 20 millió, 15 millió. Csak három összeg, amiről konkrétan tudok a tervezett költségvetésen felül. Hol vannak ezek a pénzek? Amúgy is miért adna erre még 5 milliót bárki is? Minek? Vagy kinek? Egyáltalán mi történne abból az 5 millióból? Új autóra vagy medencére is kevés lenne… (a berényiek értik) Milyen alapon mondod te meg egyébként nulla aggyal,… Olvass tovább »

delyvaldez
Olvasó

Ja ilyenkor már a haver Lórinak már nincs köze hozzá , amig az előző polgi volt addig Te sem ezt mondtad! Ezt meg hogy mkit kioktatsz 20 évesen sztem hagyd abba sürgőssen!!!!!

gulyasszabolcs00
Olvasó

Mi köze a kialakult helyzethez a polgármesternek, mondd el!? Hallgatlak! Mikor írtam az előző polgármesterről, hogy köze van a csapat eredményességéhez? Hallgatlak! Kit oktattam ki? Hallgatlak! Szerinted ki a felelős az eltűnt pénzekért? Hallgatlak! Ne csak rágalmazz, támaszd is alá! ?

redmiller
Olvasó

Mesélj még!??

1,8 másodperc
Vendég
1,8 másodperc

Red, szerintem maradj csak Forray szónoka! Azért aki Jászberényi kötődésű és kicsit is ismeri Lórit, tudja jól hogy neki ehhez semmi köze sincs nagyjából. De nyilván te onnan Kecskemétről tudsz mindent…

jaszberenyikse
Olvasó

Nyilván egy légióssal és négy felnőtt játékossal hasonló eredmények születnek, ezzel nincs is gond. VISZONT 2019. április 20-a óta eltelt HÚSZ HÓNAPBAN a JKSE KETTŐ, AZAZ KETTŐ meccset nyert meg.
Tisztelt vezetőség! Lehet itt ujjal mutogatni vezetőedzőkre és elhibázott döntéseikre, viszont színtiszta, hogy összességében ez az önök hibája. Olyan nagy dolgot kért önöktől a névadó szponzor anno könyörgök?!
Most, hogy már a báb sincs, akit ide hoztak irányítgatni mi lesz?! Tessék már végre felállni és nem több kárt okozni !!!!

Pbask
Olvasó

Mit kértek,amit ezek a sutyerákok nem tudtak elfogadni?
Külső szemmel is nézve kurva vérlázító,amit veletek művelnek és a szurkolókkal. Remélem legalább valami következménye lesz,aki felelős a jelenlegi helyzetért.

delyvaldez
Olvasó

Csak tudni szerették volna, hogy a pénz amit adnak pontosan mire is lesz felhasználva !!! Persze a két nagy ember akik luxusban tengetik a kis életüket ebbe nem ment bele! Röviden ennyi……

jaszberenyikse
Olvasó

Minden számlát látni szeretett volna a névadó szponzor és pontos elszámolást a támogatásokkal. De hát ez teljesíthetetlen kérés volt egy könyvelő felé. 🙂 🙂 🙂

Ewing
Olvasó

Zsarolni kellett volna egy vétóval…

Olajheart2
Olvasó

Na ebből a meccsből nem sokat láttunk!! Tényleg érthetetlen hogy miért nem lehet normális színvonalon a 21. Században megoldani a közvetítést! Gratulálok a csapatnak! Hajrá OLAJ ?

1,8 másodperc
Vendég
1,8 másodperc

Nem lehetne valami petíciót vagy hasonlót indítani a Mindigo (mindigfos) ellen? Amit leművelnek ez már ultra gáz. Pénzt kérnek el, de nem kap cserébe az ember semmi szolgáltatást. Ez lopásnak minősül…
Mindigo out

bp
Olvasó

Mióta megjelent a mindigo ez megy. Mégis sokan továbbra is előfizetnek rá majd csodálkoznak, hogy szar. Pedig ilyen esetekben a legegyértelműbb jelzés egy szolgáltató felé ha nem fizetnek elő és nem használják. Ha nem lenne rá előfizető talán észrevennék, hogy valamit nem jól csinálnak..

Godemperor
Olvasó

Normál esetben ez így van. Viszont itt monopolhelyzetben van a szolgáltató és ez a legrosszabb az egészben. Ha nézni szeretnéd a csapatod, kénytelen vagy ezeknek fizetni, a szar szolgáltatás ellenére is.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés