Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Kikaptak a Piros-csoport éllovasai

A BKG a Nyíregyházát, a Baja a MAFC-ot lepte meg a másodosztályban.



:

:

A felsőházban egy, az alsóházban két fordulóval folytatódott az alapszakasz a B-csoportban.

A Piros-csoport két éllovasa egyszerre torpant meg: a MAFC szombati, Baja elleni vereségét nem tudta kihasználni a Nyíregyháza, amely a BKG otthonában kapott ki kettő ponttal. A MEAFC legyőzte a PVSK tartalékait, a Budafok vendégeként nyert a Salgótarján, míg a Veszprém a TF elleni rangadón folytatta győzelmi sorozatát. A Nagykőrös is nyert, a Vasast győzte le.

Hét közben rendezték a 25. fordulót a Zöld-csoportban. A Pápa az Óbuda ellen tudott nyerni, Egerben ünnepelt győzelmet a Békés, és az Újpest is idegenben, Bonyhádon győzött, míg a KTE II. Hódmezővásárhelyt vette be. A DEAC, a Győr és a Pécs otthon tartotta a két bajnoki pontot – a Tiszaújváros, a Szolnok U23 és a SMAFC maradt alul. A hétvégi fordulóban már összejött a győzelem a Vásárhelynek, a Bonyhádnak ez a heti második hazai vereséget jelentette. A Győr duplázott, így a Békés begyűjtött egy vereséget is, az Újpest pedig az Egerrel karöltve ismételte meg hétközi teljesítményüket – előbbi ismét nyert, utóbbi újfent kikapott. A Cegléd magabiztosan húzta be a Pécs elleni rangadót, a Szolnok a Tiszaújvárost, a DEAC a SMAFC-ot, a KTE pedig a Pápát verte.

NB I/B

Piros-csoport

23. forduló

Az utolsó negyedben döntött a MEAFC

Bíztató kezdéssel indított a MEAFC (9-2), ám a fiatal vendégek hamar rendezték soraikat. Kozák M. magához ragadta a pontfelelősi tisztséget, ám a túloldalon Dragasevic és Bíró is megmutatta, hogy miért húzóemberei a pécsieknek (18-21) – írja a MEAFC honlapja.

A folytatásban sem állt meg támadásban a hazai csapat. Béres és Lippai is látványosan aktívan kosarazott, ám a Pécs kiválóan célzott távolról. Ebben a tíz percben 4/6 triplát is elsüllyesztettek, amit további faultos kosarakkal „spékeltek meg”. A miskolci védekezés hiányosságait és Homoki harmadik személyi hibájának tényét kihasználva a pécsiek 39-33-ról a félidőig végül egy hármasnyi előnyre tettek szert (41-44).

A félidőben még hátrányban volt a MEAFC. Fotó: hunbasket.hu

Béres vezetésével igyekezett formásabban védekezni a MEAFC, ám Dragasevic újabb kosarakkal jelentkezett. Tóth révén azonban nem csak védekezésben, de támadásban is plusz energia érkezett a borsodiaknál, így – pár odaajándékozott pont ellenére is – fordított a Miskolc (61-59).

Hat kivédekezett támadással indított a MEAFC, amit ugyanennyi sikertelen befejezés követett. A folytatásban a pécsiek zónavédekezése ellen helyenként szemre is tetszetősen és eredményesen muzsikált a házigazda. Takács és Tóth távolról, míg Lippai és Béres a palánk környékéről jegyzett újabb kosarakat. Homoki kissé rutintalan kipontozódását is elbírta a Miskolc, amely – a szezon eddig legjobb játékát nyújtó – Béres záró tempójával végül megérdemelten győzött (78-69).

Drahos Gábor, a MEAFC edzője: Gratulálok a csapatnak, igazán értékes csapatmunka volt a mai győzelem. Örömteli Béres és Tóth erőtől duzzadó játéka, amelyre égetően nagy szükségünk lesz a folytatásban is. Mindent megteszünk a hátralévő mérkőzéseken a lehető legjobb szereplésért.

Rab Gyula, a PVSK edzője: Sajnálom a vereséget, mert győzni szerettünk volna. Az első félidőben okosan és eredményesen kosárlabdáztunk, a második félidőben az egyik kulcsjátékosunk kiválása után megtorpantunk. Ezt a Miskolc jól használta ki, több rossz helyzetet választottunk támadásban, ezért többet hibáztunk és így a végjátékot sajnos elvesztettük. Gratulálok a Miskolcnak!

MEAFC-Miskolc – Pécsi VSK-Cargate 78-69 (18-21, 23-23, 20-15, 17-10)

MEAFC: Béres 18, Lippai 16, Kozák M. 14/6, Takács D. 11/9, Tóth B. 11/3, Homoki 5, Orliczki M. 2, Kozák B. 1, Szőke Gá. -, Thornton -.

PVSK: Kocsis Z. 16/6, Dragasevic 16/6, Erdei Á. 13/6, Bíró L. 12/3, Carev 4, Mándity M. 3/3, Riskó 3, Futó B. 2.


Gyakorlatilag végig vezetve nyert a Salgótarján

Két-két vereséggel a háta mögött és Lados Erik, illetve Berkics Bence személyében egy-egy fontos „láncszeme” nélkül várta a két gárda a péntek esti, fővárosi rangadót, melynek megnyerése az üldözői által egyre komolyabban szorongatott SKSE szempontjából mondhatni élet-halál kérdése volt – vezette fel a csapat budafoki vendégjátékát a Salgótarján honlapja.

Mindez pedig a kezdésre némileg azért rányomta a bélyegét, igaz a legutóbbi összecsapásukkal ellentétben ezúttal jóval hamarabb levetkőzték idegességüket a tarjáni piros-feketék. Akik az első percekben összeszedett néhány pontos hátrányukat a nyitó negyed derekára nem csak, hogy eltüntették, de a palánk alól és távolról egyaránt eredményes Sömenek révén a vezetést is átvették. Igaz 7-10 után vendégoldalon megint egy kisebb megtorpanás következett, melyet a jó néhány „próbalövést” követően a meccsbe egy méretes triplával beköszönő Kovács Soma, illetve az övéi első tizenöt pontjából tízet magára vállaló Puszta révén a hazai csapat egy 8-0-ás sorozattal büntetett. Csakhogy az ismét roppant agilisan kosárlabdázó Karanfilovskinak még a kisszünet előtt sikerült újra riadót fújnia, aminek köszönhetően a második felvonás elejére nemcsak visszaragadta az előnyt, de a kispadról remekül beszálló Hajdu, Piukovics, Csabák trió találataival 23-18-ra el is lépett Szabó Zoltán alakulata.

Az első félidő hajrája is jó tempójú, s a mindkét oldalon be-becsúszó hibák dacára kimondottan élvezetes játékot hozott, a vendéglátók elsősorban távoli kosarakkal próbáltak zárkózni, de a némileg változatosabb támadójátékot bemutató tarjániak Sömenek, Nshimba és Karanfilovski révén sikerrel vertek vissza minden budafoki rohamot (33-39).

Nagy lépést tett a rájátszásért a Salgótarján. Fotó: hunbasket.hu

A fordulást követően ugyancsak nagy iramban kezdtek a csapatok, ám helyenként bizony már kicsit túl is pörögtek a játékosok. A mindkét oldalra jellemző kapkodás miatt a harmadik periódus első öt perce egy meglehetősen karcsú, 6-3-as részeredményt hozott, amivel mindenesetre a Károly-legénység valamelyest azért közelebb lopakodott. Mindazonáltal úgy tűnt, Sömeneknek még épp idejében sikerült megtörnie a hosszúra nyúlt tarjáni gólcsendet, mert bár Fehér Csaba tripláival egy ideig még tartani tudták az egydobásnyi távolságot a Károly-legények, a játékrész végén ismét az SKSE pillanatai következtek. A vendégek Sömenek és Karanfilovski dupláira, illetve Piukovics két remekbe szabott hármasára egy 12-4-es negyedzáró futást alapoztak, s az utolsó rövid pihenőre 56-46-ra elhúztak.

A záró tíz perc eleje ellenben a játék menetében vendégszempontból igencsak kellemetlen fordulatot hozott: miközben a hazai háló jó két percig érintetlen maradt, a budafoki csapatból gyors egymásutánban Fehér, Kovács és Puszta is triplát dobott, s a különbség egyik pillanatról a másikra máris egyetlen pontra zsugorodott (59-60). Ezzel azonban, mint kiderült, a hazaiak minden maradék puskaporukat ellőtték, így a védekezésén ismét szigorító, s a megszerzett labdákból egyre lassabban visszarendeződő riválisát rendre leindító tarjáni gárda a hátralévő időben nem csak bebiztosította kulcsfontosságú sikerét, de a legvégére a remeklő Nshimba, Sömenek, Karanfilovski, Piukovics négyes találatai a különbséget újra szépen ki is kerekítették. A találkozó összképe alapján a néhány kulcsemberének gyengélkedése dacára is szinte végig előnyben játszó SKSE kétségtelenül teljes mértékben rászolgált a győzelemre, ami új lendületet adhat a társaságnak az utolsó három, felettébb húzósnak ígérkező alapszakasz-meccsre.

Károly Máté, a Budafok edzője: Gratulálok a Salgótarjánnak, teljesen megérdemelten nyert! A saját játékunkat illetően javulnunk kell – hiába gondoltam azt, hogy az előző meccsen javulás történt, de nem. Továbbra is mélyponton vagyunk, igyekszem olyan változtatásokat eszközölni a közeljövőben, amik – főleg támadásban – javítják majd a csapatteljesítményt. Erik továbbra is nagyon hiányzik, de ki fogjuk találni, hogyan pótoljuk. Továbbra is bízom a csapatban, remélhetőleg a playoffba úgy fogunk tudni bemenni, hogy újra az a gárda leszünk, amely a szezon korábbi szakaszában voltunk.

Szabó Zoltán, a Salgótarján edzője: Gratulálok a csapatomnak! Nem játszottunk jól, viszont amit kértem a srácoktól, hogy ne legyen elveszett labda, és kússzunk-másszunk negyven percen keresztül, azt teljes mértékben megvalósították. Sok sikert a Budafoknak a playoffban, remélem ezzel a győzelemmel már mi is biztosítottuk a helyünket a legjobb nyolcban. Dolgozunk tovább, próbálunk még feljebb kerülni a tabellán!

Budafok – Salgótarjáni KSE 63-74 (15-16, 18-23, 13-17, 17-18)

Budafok: Kovács S. 22/9, Puszta D. 19/6, Fehér Cs. 9/9, Kiss M. B. 6/3, Horváth M. 4, Dormán 3/3, Mészáros B. -, Siklós -, Varga D. G. -, Jilling -.

Salgótarján: Sömenek 16/6, Karanfilovski 16, Piukovics B. 14/9, Nshimba 13/3, Csabák 6/3, Hajdu 6, Szanyi 2, Herendic 1, Kovács M. -, Boinitzer -.


A TF-et is legyőzte a Veszprém

A feldobást sikeresen hozta el a Veszprém, majd egy Madár-tripla meg is nyitotta a mérkőzést. A válasz gyorsan érkezett a túloldalon, egy palánkalatti kosár formájában. Egy gyors, sikeres veszprémi akció után Ivosev dobott egy hármast, míg a túloldalon Sipolins értékesítette a neki megítélt két büntetőt. A fővárosi gárdától ezúttal nem érkezett válasz, Völgyi labdaszerzésének köszönhetően. Több támadást elrontottak a hazaiak, amit a TF meg is bosszult, átvette a vezetést (5. perc, 7-9). A veszprémi védekezés felkeményedett, majd a több percig tartó pontcsendet Völgyi törte meg. Ezt követően mindkét csapat rendre sikerrel fejezte be a támadását, így a különbség nem változott. A negyed utolsó másodperceiben Medve dobott egy triplát, amivel átvették a vezetést, és hárompontos előnnyel várhatták a második etapot (10. perc, 21-18) – tudósított a VeszprémKosár.hu.

A második negyedet a vendég csapat kezdte jobban, de a kemény védekezésének köszönhetően gyorsan egyenlített is a Veszprém. Szabó hármasával és Madár szerzett labdájával majd duplájával átvették a vezetést, amit egy újabb Szabó-tripla növelt tovább (14. perc, 32-27). Egy rövid pontcsend következett, amit ezúttal Czura tört meg. Sipolinstól érkezett erre a válasz. A negyed közepén Czirbus váltotta a lett légióst centerposzton. Czura betörése és gólpassza után már csak három ponttal vezetett a HOYA, így Lazics mester időt kért (16. perc, 36-33). Ezután újabb triplák következtek, ezúttal Verasztótól majd Medvétől. Ekkor a TF edzője időt kért. A fővárosi gárda nem tudott válaszolni, ellenben Medvével, aki a két megítélt büntetőből egyet dobott be. A negyed végén még Somogyfoki tört be sikerrel, így kilencpontos előnnyel vonulhattak a szünetre (20. perc, 45-36).

Újabb fontos veszprémi siker. Fotó: veszpremkosar.hu

A mérkőzés második fele egy Czura-leindítással kezdődött, majd Sipolins válaszolt erre. A túloldalon ismét a fővárosiak irányítója villant meg, ezúttal egy duplával. Egy elveszített labda után leindították a Veszprémet, majd Sipolins lepattanója után juttatta a labdát a gyűrűbe. A védekezése határozottságából továbbra sem engedett a házigazda, Völgyi blokkolt majd tört be sikerrel. Támadásban dekoncentrálttá váltak a hazaiak, így a fővárosiak öt pontra zárkóztak fel (25. perc, 55-50). Madár triplája hozta vissza újra a tüzet a hazai csapatba, és két gyors akció után megduplázta az előnyét. Völgyi faultolta Ivosevet kosárszerzés közben, aki az így megítélt büntetőt is bedobta, ezzel három pontra csökentette csapata hátrányát. Ekkor Nikola Lazics időt kért. Az ezutáni akciót nem tudták ponttal zárni a hazaiak, ellenben a TF-fel. Egy másodperccel a negyed vége előtt Czura az alapvonali betörése közben megsérült, és már nem tudta folytatni a találkozót. A megítélt büntetőkből egyet tudtak értékesíteni a fővárosiak (30. perc 65-61).

Az utolsó játékrészt a vendégek nyitották meg, majd egy leindítás után ismét eredményesek voltak. Több támadást elrontottak a veszprémiek, így a fővárosi csapat egy pontra jött fel. Sipolins két értékesített büntetővel növelte az előnyüket (35. perc 71-68). A túloldalon Timkó ellen ítéltek támadófaultot. Újabb büntetők következtek, ismét Sipolinstól, aki ezúttal egyet tudott bedobni. Védekezésben visszatért a Veszprém a meccs eleji formájához, ismét megszerezte a labdát, ami után Szabó szerzett újabb két pontot. Madár tört be majd szerzett labdát. Ötpontos hazai vezetésnél a TF időt kért. Ismét jól védekeztek a vendéglátók majd Medve próbálkozott a hárompontos vonalon kívülről, ezúttal sikertelenül. Ivosev törte meg a percekig tartó pontnélküliségüket. Erre Sipolins eredményes betörése volt a válasz. Egy perccel a mérkőzés vége előtt Szabó triplája jelentett hatpontos vezetést a hazai drukkerek legnagyobb örömére. Az utolsó másodpercekben még Madár blokkolt egyet, ezzel bebiztosítva a győzelmet (40. perc, 83-77).

Nikola Lazics, a Veszprém edzője a klub honlapjának: Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, hogy a támadásunk nem volt a helyén, nagyon sok hibával játszottunk. A védekezésünk jó volt, és ez az, ami végül döntött. Megyünk tovább.

Vladimir Vlasko, a TF edzője a VeszprémKosár.hu-n: Gratulálok a Veszprémnek! Nehéz mérkőzést játszottunk ma, de úgy gondolom, hogy jó játékot képviseltünk. A hazai csapat jobban védekezett, és emiatt tudott ma győzni. Még egyszer gratulálok, Czurának pedig mielőbbi felépülést kívánok!

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém – TF-BP 83-77 (21-18, 24-18, 20-25, 18-16)

Veszprém: Sipolins 24, Madár A. 19/9, Szabó P. 15/6, Medve M. 13/6, Völgyi 5, Füzi 4, Verasztó 3/3, Czirbus -, Kozma G. -.

TF: Czura 27/3, Ivosev 24/6, Somogyfoki P. G. 10, Beák G. 6/6, Kutrovich 4, Karosi 3/3, Kovács B. 2, Kerkai 1, Timkó -.


Minden negyedet behúzott a Baja a MAFC ellen

Cservék Csaba, a Baja edzője: Úgy gondolom, hogy egy rangadót tudtunk megnyerni egy nagyon jó csapat ellen. A mérkőzésen volt két-három hullámvölgyünk, amiből egy időkéréssel vagy egy cserével nagyon jól ki tudtunk jönni. Az elmúlt meccsek jó dobóformáját ma is tudtuk produkálni. Ha a palánk alatti játékunk egy kicsit hatékonyabb, még simább lett volna a mérkőzés, de nem vagyok telhetetlen. Nagyon örülök annak is, hogy a majdnem teltházas csarnokban ki tudtuk szolgálni szurkolóinkat egy ilyen szép győzelemmel.

Hencsey Tamás, a MAFC edzője: Először is gratulálok a hazai csapatnak, abszolút megérdemelten nyerte meg a mérkőzést! Nagyon jól játszottak, jó ritmusban kosárlabdáztak. Ugyanakkor el kell mondjam, nem szoktam a játékvezetőkkel foglalkozni, de ma meg kell tegyem. Ez a játékvezetői hármas, különösen az első félidőben nagyon magas lóról nézett a csapatomra, talán ezt így nem lehet. Ettől függetlenül a bajai csapat magabiztosan nyert. Nagyon rosszul dobtunk a hárompontosvonalon túlról. Nekünk dolgozni kell tovább, vannak problémáink és vannak sérültjeink. A munkában hiszek, dolgozni kell napról-napra és óráról-órára. Nagyon keményen és fókuszáltan, ennek meg lesz az eredménye.

Bajai Bácska FKE – MAFC 97-83 (22-20, 23-20, 22-17, 30-26)

Baja: Pongó 29/12, Goldring J. B. 21/15, Jakab P. 21/6, Vukicevic 13/3, Nagy D. 7/3, Goldring G. 3/3, Kővágó-Laska 3, Fehér Á. -.

MAFC: Tóth P. 28/15, Richmond 24/3, Bordács 12, Lakits 8, Misek 5, Harazin 4, Csapai 2, Bartha -, Polgárdy -, Katona -.


BKG-Príma SE – HÜBNER-Nyíregyháza BS 80-78 (21-20, 18-22, 23-23, 18-13)

BKG: Nagy Bo. Á. 21/18, A. J. Park 16/3, Nagy Be. Á. 15/9, Armaghani 11/3, Nagy S. 7/3, Meleg K. R. 6, Reizer 2, Hegedűs A. 2, Szeleczki -.

Nyíregyháza: Hobbs 30/6, Tóth G. 15, Dancsecs 14/12, Bazsó 7/3, Szobi 7, Mokánszki 5, Czinger -.


Nagykőrösi Sólymok KE – Vasas Akadémia 83-71 (19-18, 25-13, 21-19, 18-21)

Nagykőrös: Dobos L. 17, Viqueira 16/12, Fehér P. J. 16/6, Molnár M. 13/9, Lakosa Á. 9, Mácsai 6/3, Bartos 4, Csukás 2, Lakatos -, Jókai -, Tóth M. -.

Vasas: Boros 19/15, Andrássy 16/3, Kelenföldi 10, Radics 8, Moravcsik 7, Sólyom Bo. 3/3, Barócsi 3, Debreceni 3, Kozma 2.

Az alapszakasz állása:

H. Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1 MAFC 23 18 5 41 2057 1857 0,891
2 HÜBNER-Nyíregyháza BS 23 18 5 41 2058 1745 0,891
3 HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 23 15 8 38 2037 1937 0,826
4 Bajai Bácska FKE 23 14 9 37 1881 1797 0,804
5 Budafok 23 14 9 37 1969 1932 0,804
6 Salgótarjáni KSE 23 13 10 36 1754 1707 0,783
7 Budapesti Honvéd SE 23 13 10 36 1924 1939 0,783
8 TF-BP 23 11 12 34 1840 1837 0,739
9 BKG-Príma SE 23 11 12 34 2001 1916 0,739
10 Vasas Akadémia 23 10 13 33 1838 1872 0,717
11 MEAFC-Miskolc 23 9 14 32 1836 1921 0,696
12 MTK-Elite Basket 23 8 15 31 1812 1958 0,674
13 Nagykőrösi Sólymok KE 23 4 19 27 1689 1954 0,587
14 Pécsi VSK-Cargate 23 3 20 26 1866 2190 0,565

Zöld-csoport

25. forduló

Óbudát vert a Pápa

Kálmán László, a Pápa edzője: Azt gondolom, hogy egy fizikálisan nagyon jó mérkőzést játszottunk. Lehet, hogy nem volt látványos, de küzdelem, harc volt a pályán. Nekünk nagyon nem fekszik a Kaszások játéka, ezért örülök annak, hogy végig kontrolláltuk a mérkőzést, és az első negyedtől eltekintve tetemes előnyt harcoltunk ki, azt okosan tudtuk őrizni. Én azt gondolom, hogy elégedett lehetek, sorozatban játsszuk a mérkőzéseket, és volt tartásunk, tudtunk lelkesedni mikor kellett. Gratulálok a csapatnak, a kaszásoknak pedig további sok sikert kívánok!

Saeed Armaghani, az Óbuda edzője: Nem tudtunk rendesen felkészülni a mai mérkőzésre. A védekezésünk viszonylag jó volt, vissza tudtuk szorítani a Pápát, viszont a támadásainak nem voltak jók, ezért veszítettünk. További sok sikert Pápának!

Concordia Motax KC Pápa – Óbudai Kaszások 65-56 (14-13, 20-13, 19-12, 12-18)

Pápa: Murai 16/3, Sonyák 15/6, Keller 13, Hódi 9/6, Balla 7, Burai R. 3, Márton Á. 2, Kocsis T. Z. -, Bakos D. -, Márton L. -, Horváth A. -.

Óbuda: Vámos 18/9, Rosemond 16/6, Vígh 7/3, Bea G. 7, Bencsik 6, Reiter 2, Kovács M. -, Hegedűs O. -, Jenei -, Ondima -.


Csak megszorítani tudta az Újpestet a Bonyhád

Morgen Frigyes, a Bonyhád edzője: Azt kaptuk a mérkőzéstől, amit vártunk, nagyon fizikális meccs volt. Jól játszottunk – sajnos pocsék dobóformával, ezért nem tudtunk a mai napon nyerni. Ezzel ma nem foglalkozok, fókuszálunk a pénteki napra!

Dejan Mladenovics, az Újpest edzője: Számítottunk rá, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk Bonyhádon, már többször is láttuk, hogy nehéz itt meccset nyerni. Rövid idő volt készülni, mert most minden második-harmadik napon mérkőzés volt. Büszke vagyok a csapatomra, és gratulálok neki, a Bonyhádnak további sok sikert kívánok! Mi már fordulunk tovább, szombaton vár ránk egy hazai meccs, reméljük, kicsit lazább lesz az Eger ellen!

Knipl Kft. Bonyhádi KSE – Újpest-MT 62-70 (16-20, 15-19, 19-16, 12-15)

Bonyhád: Baki S. 17, Tömösváry 13, Somogyfoki Sz. 10, Gébert 6, Dorogi 6, Rutkai 4, Pupp 2, Jakab M. 2, Maskaljevic 2, Pajor -.

Újpest: Bán T. 19/12, dr. Franczva 13, Mucza 11/6, Nagy K. A. 11/3, Rackley 11, Komma 5, Pollák Á. -, Joó -.


EKE Eger KOK – OMNIA Pub & Food Békés 63-90 (18-27, 18-25, 9-14, 18-24)

Eger: Szabó M. 15/9, Szicsák 12, Pomázi 8/6, Szigedi 7, Illés B. 6, Szatmári R. 4, Horváth R. 4, Máté B. 4, Ungi 3/3, Mohamed -, Frey -.

Békés: Krisztics 19/15, Vass 17/12, Szabó N. 16/12, Koma 15, Lógár 10, Osiyemi 7/3, Balog G. 4, Kertész 2, Nógrádi -.


Sok sérült, Vásárhely-vereség

Tóth Tamás, a Vásárhely edzője: Molnár Bence mellé a Kaszások ellen Kelemen és Hargitai is lesérült, így igen tartalékosan álltunk ki. Az első félidőben Ságodi is lesérült, ennek ellenére sem adtuk fel. A védekezésünk túl puha volt, így a támadásunk is olykor ritmustalan. Sok időnk nincs szomorkodni, mert két nap múlva már Bonyhádon vár ránk fontos bajnoki. Gratulálok a Kecskemétnek, parádésan dobtak ma!

Váradi Kornél, a KTE edzője: Férfias, jó mérkőzést játszottunk. Gratulálok mindkét csapatnak, és különösen saját csapatomnak a győzelemhez! A második negyedtől végig kontrolláltuk a mérkőzést. Nehéz sorozat előtt állunk, dolgozunk tovább.

Vásárhelyi Kosársuli – KTE-Duna Aszfalt II. 85-97 (25-22, 16-27, 18-22, 26-26)

Vásárhely: Varga Z. 29/15, Varga Á. 18/6, Rostás 13, Perák 8, Bálint E. 6, Pavlovic 5, Acsimovics 4, Bodócsi 2, Ságodi -, Balogh L. -.

KTE: Vukcevic 27/12, Plézer 15/6, Kucsera 15/3, Molnár D. 15, Varga B. P. 11, Orgona G. 7/3, Lukács D. 6/6, Fülöp B. 1.


Száz DEAC-pont kilencven tiszaújvárosi ellen

Kádár Tamás, a DEAC edzője: Harmincöt percig nagyon jól játszottunk, jól járt a labda és keményen védekeztünk, de azért annyira nem, hogy a negyvennégy dobott büntető reális legyen. Majd jött az utolsó öt perc, ahol már azt hittük, hogy megvan a meccs, húsz pontról látótávolságon belülre engedtük az ellenfelet. Gratulálok a játékosaimnak, megérdemelten győztünk!

Szendrey Zsombor, a Tiszaújváros edzője: Tudtuk, hogy a Debrecen gyors és agresszív kosárlabdát játszik, de sajnos hiába készültünk belőle, nem volt rá ellenszerünk. Ellenfelünk jól dobott kintről, míg nekünk olykor a büntetőzés is gondot jelentett. Sajnos az elején bealudtunk, így hiába jöttünk fel a végére, ez nagyon sokat kivett belőlünk, s már nem tudtunk fordítani. Gratulálok a hazaiaknak, megérdemelten nyertek!

DEAC U23 – Tiszaújvárosi Phoenix KK 100-90 (25-18, 26-20, 27-21, 22-31)

DEAC: Pollák B. 33/12, Asszú Á. 19/9, Csomor 15/12, Várbíró 10/3, Opre 10, Fábián Sz. 6, Gáspár M. 4/3, Szekeres 3/3, Sólyom Be. -, Zsuga T. -, Csikai -.

Tiszaújváros: J. Martin 26/6, Molnár B. 16/12, Tóth V. 12/3, Kiss B. 10, Pöstényi 8, Kovács Z. 7/3, Szilasi 6, Lajsz 5, Eremiás K. -, Orliczki B. B. -.


A második negyedben ráijesztett a Szolnok a Győrre

Rátvay Tamás, a Győr edzője: Nagyon örülök a győzelemnek, szó szerint, mert úgy érzem, hogy ezzel nem fél lábbal, hanem két lábbal ott vagyunk a legjobb nyolcban. Együtt van a társaság, nagyon szép, látványos kosárlabdát játszottak a fiúk. Gratulálok nekik, és gratulálok az ellenfélnek is, nagyon ügyes srácok vannak a szolnokiaknál!

Jakab Máté, a Szolnok edzője: Sajnos nem sikerült megnehezítenünk a Győr dolgát. Annak örülök, hogy a játékosok tényleg negyven percig küzdöttek. Nagyon sok hibával játszottunk a mai mérkőzésen, tudtuk, hogy idegenben, a mindig domináns Győrt csak egy stabil védekezéssel tudjuk megállítani, de az előre eltervezett dolgaink sajnos nem működtek. Gratulálok a Győrnek, és sok sikert kívánok nekik a bajnokság további részében!

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – Szolnoki Olajbányász KK U23 92-81 (25-12, 19-27, 26-17, 22-25)

Győr: Rátvay T. 28/15, Berneczei 20/3, Csaba Gy. 18, Kámán 10/6, Geiger 6, Horváth Á. 4, Nagy T. 4, Domsitz 2, Gáll -, Hágen -, Földesi -.

Szolnok: Taiwo 21, Csák B. I. 17/9, Pallai 12/6, Kókai 11/6, Frikker 11/3, Orbán B. 8/6, Arnóth 1, Gilszki -, Frank Á. -.


Az első negyedben döntött a Pécs

Ivica Mavrenski, a Pécs edzője: Gratulálok a játékosaimnak! Számunkra minden mérkőzés nagyon fontos, ez is az volt, természetesen örülök a győzelemnek. A találkozó egyes periódusaival nem voltam elégedett, túl korán úgy éreztük, hogy megvan a meccs, lelassult a játékunk, nem hoztunk jó döntéseket. Sok sikert kívánok a soproniaknak a folytatásra!

Csaplár-Nagy Arnold, a SMAFC edzője: Az első negyedben a pécsiek fizikálisan fölénk nőttek, s ennek köszönhetően jelentős előnyt harcoltak ki. A másodikban felébredtünk, mind védekezésben, mind támadásban jobb teljesítményt nyújtottunk, s ennek köszönhetően már kiegyenlítettebb volt a mérkőzés. Sajnos az elején összeszedett hátrány mindent eldöntött.

Pécsi NKA – SMAFC 74-47 (28-8, 16-18, 18-7, 12-14)

Pécs: Dobrijevics 12, Rátvay B. 10, Rosic 9/3, Vukasz 9/3, Meleg G. Z. 9, Benke 6, Fekete D. 5/3, Fülöp Zs. 5/3, Váits 5, Mezei 2, Horváth Cs. 2, Herger -.

SMAFC: Kovács B. 13, Czukor 9, Soós 6/6, Szegedi 5/3, Papp B. 5/3, Németh M. 4, Heiszenberger 3/3, Tukovits 2, Horváth M. -, Karsai A. -, Panta -, Hencz -.


25. forduló

Bonyhádon is az első negyed különbsége döntött

Morgen Frigyes, a Bonyhád edzője: Gratulálok a Vásárhelynek! Ezt a lehetőséget sem tudtuk meglovagolni, attól függetlenül, hogy két hiányzónk volt, nyernünk kellett volna. Nem gondolom, hogy a játékvezetésen múlott, az elmúlt két fordulóban rendre katasztrofálisan szervezzük a támadójátékunkat. Esetleges kosaraink vannak, a dobóformánk pedig elveszett valahol három-négy héttel ezelőtt. Nincs mit ezen gondolkodni, van feladatunk még ebben a hónapban jó pár, azokra igyekszünk fókuszálni, de nem vagyunk könnyű helyzetben.

Tóth Tamás, a Vásárhely edzője: Két tartalékos csapat csatájából minimális különbséggel mi jöttünk ki jobban. Fizikális, férfias küzdelem volt, éppen ebből túl sok lepattanót szerzett a Bonyhád. A végjátékban higgadtabbak voltunk és úgy érzem, éppen ennyivel mi érdemeltük meg jobban ezt a győzelmet. Csalóka a Bonyhád helyezése, kiválóan felkészített társaság!

Knipl Kft. Bonyhádi KSE – Vásárhelyi Kosársuli 77-81 (19-23, 21-20, 15-15, 22-23)

Bonyhád: Somogyfoki Sz. 29, Pupp 16/6, Maskaljevic 11/6, Baki S. 10, Tömösváry 9, Gébert 2, Rutkai -, Jakab M. -.

Vásárhely: Varga Á. 24/12, Varga Z. 19/9, Bálint E. 12, Pavlovic 9, Rostás 8/3, Perák 7, Bodócsi 2, Acsimovics -, Balogh L. -.


OMNIA Pub & Food Békés – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 95-105 (25-29, 20-33, 29-22, 21-21)

Békés: Koma 25, Krisztics 23/15, Lógár 18/3, Kertész 10/6, Szabó N. 9/3, Vass 5/3, Balog G. 5, Osiyemi -.

Győr: Csaba Gy. 29/3, Berneczei 19/3, Geiger 18/12, Kámán 11/6, Domsitz 10, Rátvay T. 7/3, Horváth Á. 6, Gáll 3/3, Földesi 2, Nagy T. -.


Újpest-MT – EKE Eger KOK 84-60 (22-14, 30-13, 12-29, 20-4)

Újpest: Mucza 20/3, Rackley 18/9, Bán T. 16/3, dr. Franczva 15, Joó 4, Nagy K. A. 4, Komma 4, Széphelyi 2, Pollák Á. 1, Nagy R. I. -, Surmann P. -, Ipacs -.

Eger: Máté B. 21/15, Szatmári R. 11/9, Illés B. 11, Szicsák 9, Szabó M. 4, Szigedi 2, Ungi 2, Bíró Botond -, Horváth R. -, Mohamed -, Kátai -, Pomázi -.


Egész héten készült, behúzta a rangadót a Cegléd

Vavra András, a Cegléd edzője: Egész héten tudtunk készülni erre a mérkőzésre. A Hepp Kupa óta kicsit ritmust vesztettünk, de végre a sérültjeink is visszatértek, a csapattal tudtunk készülni szinte egész héten. Azt hiszem, maximálisan sikerült a Pécs erősségeit levennünk, és nagyon fegyelmezett volt a csapat a mérkőzés kilencven százalékában, az elejétől maximálisan kontrolláltuk a meccset, és nem volt kétséges a győzelmünk. Most már nem lehet hiba, sűrű lesz még a március, de gyakorlatilag playoff-ritmusban kell innentől továbbmennünk, úgyhogy azt hiszem, pont arra fog felkészíteni ez a rengeteg meccs a hónapban. Reméljük, hogy pozitív irányban! Büszke vagyok a csapatomra és nagyon köszönjük a buzdítást a szurkolóinknak!

Ivica Mavrenski, a Pécs edzője: Először is gratulálok a Ceglédnek a győzelemhez! Teljesen kizökkentettek minket a ritmusunkból, fizikálisan fölénk kerekedtek, erre nem tudtunk megfelelő választ adni, ennek tudható be a vereségünk.

Ceglédi KE – Pécsi NKA 90-69 (26-16, 23-18, 24-21, 17-14)

Cegléd: Miller 27/9, Tóth Z. 19/9, Kovács B. B. 12, Nárai 12, Fekete V. N. 9/3, Csákvári 4, Gonda 3, Hegedűs G. 2, Tökölyi Kornél 2, Piukovics P. M. -, Molnár L. -.

Pécs: Meleg G. Z. 32/9, Vukasz 12/3, Dobrijevics 8, Váits 6, Benke 6, Rátvay B. 4, Fülöp Zs. 1, Rosic -, Horváth Cs. -, Fekete D. -, Mezei -.


Szolnoki Olajbányász KK U23 – Tiszaújvárosi Phoenix KK 76-60 (18-20, 23-10, 13-12, 22-18)

Szolnok: Taiwo 21, Csák B. 20/15, Frank Á. 9, Pallai 7/3, Arnóth 6, Kókai 5/3, Gilszki 5, Nagy D. 3/3, Frikker -, Rékasi -.

Tiszaújváros: J. Martin 21/6, Lajsz 12, Kiss B. 8, Pöstényi 7/3, Szilasi 6/6, Kovács Z. 3, Molnár B. 3, Lenke -, Taskó -.


A Pápa ellen is ünnepelhetett a KTE

Váradi Kornél, a KTE edzője: Nem szép, de küzdelmes meccsen sikerült nyernünk. A rutin hiánya miatt pontatlanok voltunk, ebben kell még javulni. Gratulálok a fiúknak! Sok sikert a Pápának!

Kálmán László, a Pápa edzője: Gratulálok a Kecskemétnek! Ez egy olyan meccs volt, ahol nem a dobás, hanem inkább a taktika volt főszerepben. Sajnos mi rossz megoldásokat választottunk, és a Kecskemét kihasználta ezt. De attól függetlenül, hogy harminchárom százalékos dobóteljesítménnyel egylabdás meccset sikerült játszanunk, jól mutatja a csapat összetartását. Próbáljuk javítani a hibáinkat és megyünk tovább.

KTE-Duna Aszfalt II. – Concordia Motax KC Pápa 57-50 (15-14, 16-8, 10-12, 16-16)

KTE: Vukcevic 14/9, Plézer 10/6, Molnár D. 10, Kucsera 6, Varga B. P. 5, Lewis 4, Orgona G. 3/3, Fülöp B. 3, Lukács D. 2.

Pápa: Hódi 20/18, Sonyák 11/6, Burai R. 6, Márton L. 5/3, Keller 4, Murai 4, Bakos D. -, Balla -, Horváth A. -, Márton Á. -, Kocsis T. Z. -.


Hetven alatt idegenben, de nyert a DEAC

Csaplár-Nagy Arnold, a SMAFC edzője: Gratulálok a Debrecen csapatának!

Kádár Tamás, a DEAC edzője: Gratulálok a srácoknak! Egy nagyon jó csapat a SMAFC, mivel nagyon rutinos játékosállománnyal rendelkezik, de a mai napon sikerült velük felvenni a fizikalitást, főleg a palánk alatt. A siker kulcsa, hogy a harmadik negyedben nagyon jól lepattanóztunk, nem engedtünk második esélyt, amiből tudtunk futni és könnyebb kosarakat dobni.

SMAFC – DEAC U23 61-66 (16-19, 17-17, 16-14, 12-16)

SMAFC: Czukor 20/3, Kovács B. 13, Papp B. 9/9, Márkus 7/3, Panta 5/3, Bakk 4, Soós 3/3, Szegedi -, Krajisznik -, Németh M. -.

DEAC: Asszú Á. 17/6, Várbíró 11, Opre 10, Kalassai 8/6, Fábián Sz. 6, Csikai 6, Kiss K. 5/3, Sólyom Be. 3, Orosz D. -, Nemes D. -.

Az alapszakasz állása:

H. Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1 Pécsi NKA 24 19 5 43 1956 1651 0,896
2 Ceglédi KE 23 18 5 41 1906 1651 0,891
3 Újpest-MT 23 17 6 40 1789 1578 0,870
4 Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 25 15 10 40 2077 1971 0,800
5 Concordia Motax KC Pápa 24 14 10 38 1823 1760 0,792
6 Vásárhelyi Kosársuli 23 13 10 36 1825 1846 0,783
7 KTE-Duna Aszfalt II. 25 14 11 39 1874 1792 0,780
8 Óbudai Kaszások 23 11 12 34 1662 1687 0,739
9 Szolnoki Olajbányász KK U23 24 11 13 35 1716 1742 0,729
10 DEAC U23 24 11 13 35 1612 1800 0,729
11 SMAFC 24 9 15 33 1762 1852 0,688
12 Knipl Kft. Bonyhádi KSE 25 9 16 34 1965 2061 0,680
13 OMNIA Pub & Food Békés 24 8 16 32 1994 2077 0,667
14 Tiszaújvárosi Phoenix KK 24 7 17 31 1776 1922 0,646
15 EKE Eger KOK 25 4 21 29 1684 2031 0,580

Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés