Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Kiélezett mérkőzésen tudott egyenlíteni a BKG

Kockáztatott a Nyíregyháza, de nem sikerült megnyernie a találkozót.

BKG Príma Akadémia - HÜBNER-Nyíregyháza BS 74-72(19-15, 25-23, 17-19, 13-15)

Piros-csoport, rájátszás, döntő, 2. mérkőzés
Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok
V.: Benczur T., Tóth C., Szilágyi B. (Bognár T.)

BKG: Nagy Bo. 22/6, Nagy Be. 11/3, Armaghani 10, Búzás 12/3, Reizer 4, Csere: Szeleczki 2, Cooper 13, Nagy S. -, Halász -, Opre -,

Nyíregyháza: Ubilla 10/6, Bus 8, Mokánszki 6, Bazsó 5/3, Tóth 17/3, Csere: Kiss 6/3, Mohácsi 17/12, Szobi -, Czinger -, Vaskó 3/3,

A találkozón elején nem született sok kosár, három perc elteltével Bazsó triplája után három ponttal vezettek a vendégek. (2-5) Armaghani közelijével egy pontra zárkózott a BKG (6-7), majd innentől fej-fej mellett haladtak a csapatok, mindaddig, amíg Nagy Botond be nem talált a hármasól és ezzel átvették a vezetést a hazaiak. Nagy Benedek kosara után pedig időt kért Borisz Maljkovics, hiszen egy négypontos hazai vezetés alakult ki. (15-11) Tóth törte meg a szigetszentmiklósiak menetelését, majd pár támadás után már csak két pont volt a különbség a két együttes között. (17-15) Az első tíz perc végéig még Nagy Benedek talált be, így négypontos hazai vezetéssel fordulhattak a csapatok a második negyedre. 19-15

Kosár kosarat követett, így az állás nem változott mindaddig, míg Ubilla ne ben talált a hárompontosról. (23-21) Jó periódus következett a Nyíregyháza számára; előbb Vaskó, majd Mohácsi triplázott, így újra a vendégeknél volt az előny. (25-27) Coopertől egy szép zsákolást láthattunk, majd a plusz egy büntetőjét is érvényesíteni tudta, ezzel megint a hazaiak vezettek. (30-29) Nagy Botond többször is jól mozdult meg, míg a vendégek nem tudták kihasználni a lehetőségeiket, így öt ponttal lépett el a BKG, ekkor időt kértek a nyíregyháziak. (36-31) Ubilla feljebb kapcsolt és teljesítményének köszönhetően nemcsak felzárkóztak a vendégek, hanem a vezetést is át tudták venni. (36-38) A Nagy testvérek megint jól helyezkedtek és használták ki a lehetőségeket, így visszavette a BKG a vezetést, ekkor időt kért a Nyíregyháza. (40-38) Kétszer még betaláltak a hazaiak, míg a vendégek nem szereztek kosarat, így a mérkőzésen az eddigi legnagyobb különbség alakult ki az első félidő végéig. 44-38

Jól kezdték a harmadik felvonást a vendégek és egy 0-6-os futást követően ki is tudtak egyenlíteni, majd át is tudták venni a vezetést, de aztán egy 9-0-ás roham következett a hazaiaktól, így újra ők jártak előrébb hat ponttal, ekkor időt kért Borisz Maljkovics. (53-47) Mohácsi törte meg a szigetszentmiklósiak menetelését és kosarával felére csökkent a különbség. (53-50) Kosár kosarat követett, így nem történt jelentős változás a pontok terén, egyszer csak úgy látszott, hogy megléphet a hazai együttes, de Mohácsi egy triplával négy pontra redukálta a különbséget a harmadik felvonás végére. 61-57

Búzásnak köszönhetően jobban kezdte a BKG az utolsó etapot, így tovább tudta növelni előnyét a csapat. (66-59) Újabb jó időszakot fogott ki a Nyíregyháza és Kiss hármasával már ki is egyenlítettek a vendégek, ekkor időt kért Dr. Nagy Ágoston. (66-66) Reizer két kosarával magához vette a vezetést újra a hazai együttes. (70-66) Kiss büntetőjét követően időt kértek a szigetszentmiklósiak. (70-67) Bus kosarával egy pontra zárkózott a vendégcsapat, majd Tóth büntetőivel átvették a vezetést. (70-71) Fej-fej mellett haladtak a csapatok, Tóth pedig csak az egyik büntetőt dobta be, majd Nagy Botond szerzett a mások oldalon kosarat. (74-72) Többször is volt lehetősége egyenlíteni a vendégeknek és ezzel a hosszabbítást kiharcolni, de inkább kockáztattak és végül Tóth emelt egy triplát, mely rövidnek bizonyult, így nyert a BKG és kiegyenlítette a párharcot. 74-72

A BKG Príma Akadémia – HÜBNER-Nyíregyháza BS döntő párharc állása: 1-1.

Fotó: 24eskörzetTV

19 hozzászólás

19
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
13 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
9 Comment authors
harrow12CsippaCosmoOroszlanyi Banyaszbakiba Recent comment authors
Cosmo
Olvasó

A meccs videós összefoglalója: https://youtu.be/hlc3B0g84o0

harrow12
Olvasó

Nice work Tacskólábúak !

Csippa
Olvasó

Nem értem, Nyíregyháza miért nem diktált nagyobb iramot, sokkal többen vannak minőségben is, de nekem úgy tűnik, Maljkovic nyugdíjas tempót játszat. Előtte egy rohamos csapat volt, most cammognak…

bakiba
Olvasó

A cikk a BKG-Nyíregy meccsről szól. Nem furcsa, hogy az a kevés komment is, ami jött, az nem erről a meccsről szól? Nagyjából be is árazza azt a két csapatot. A Cápáknál furcsállom, mert ott vannak szurkoló. A BKG-nál nem, mert ott nincsenek szurkolók. Ami a Vasas-MAFC párharcot illeti. Tegnap jobb volt a vasas és megérdemelten nyert. Feltűnően gyenge a dobóformája a MAFC-nak az egész bajnokság alatt. különösen a büntetők. Esélytelen a MAFC a folytatásban. Már a szombati győzelem is véletlen és Tóth Peti extrája volt. A most szombatin sima vasas győzelem lesz. Jobb is a Vasas, jobban is motivált,… Olvass tovább »

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Persze. Az áraz be bármely csapatot is, hogy hány komment érkezik velük kapcsolatban. Jól van. 😀 😀 😀

bakiba
Olvasó

Hát azért valamit mutat. Tudod: van, amit nem lehet megvenni. A többire ott a M..card. Híreket vehetsz, szurkolókat nem.

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Vagy mint a bentmaradást. Ja, de azt meg lehet oldani. Segíts kérlek, melyik csapat volt az, amit vagy háromszor tartottak bent az A csoportban a kiesésük ellenére?
Na de vissza a beárazáshoz: A nyíregyi első meccsen több szurkoló volt, mint nálatok az első osztályú szezonjaitokban. Értem én, hogy fáj, hogy nem tudtátok kiharcolni a feljutást, de ezért még nem kellene lenézően minősítened azokat, akik jobb eredményt értek el a csaptodnál.

MAFCdrukker
Olvasó

Valóban nem volt elegáns ez a komment, a beárazással nem is értek egyet, de ez szerintem nagyon elfogult és több sebből vérző reakció volt. Egyrészt: 2 az a 3. Másrészt: tudtommal az egy kieső, egy feljutó elv szerint működik a bajnokság, így a Vasas visszalépésével egyértelműen mi kerültünk bennmaradó pozícióba, a másik esetre már annyira nem emlékszem, de ha jól tudom, nem vállalta senki az indulást az akkori másodosztályból. Tehát egyszerűen jókor voltunk jó helyen, még ha ez joggal is lehet bosszantó egyeseknek. Harmadrészt: ha esetleg tényleg komolyam gondolod (nagyon remélem, hogy nem, mert egy gondolkodó, normális fórumozónak tartalak), akkor… Olvass tovább »

Cosmo
Olvasó

Ha megnézed a kommentek nagy része a bírókról szól, ami nem meglepő, ha véleményes események történtek a meccsen. A BKG és Nyíregy kapcsán is szokott viszonylag sok komment születni, csak pl a tegnapi meccs okán szerencsére nem volt incidens, csak egy “sima” izgalmas, és szoros meccs. Azért szurkoló nálunk is akad (BKG) (irony intended). Tegnap 520-an nézték a streamet, a csarnokban kb 250-300-an voltak, ami tekintve a lezárásokat, azt, hogy a közönség sajnos leszokott a meccsrejárásról, plusz eleve az igazolvány miatt sokkal kisebb maga a jogosultak száma, nagyon szép eredmény, és büszkék vagyunk rá. Egyébként 10 éve létező egyesületként (amely… Olvass tovább »

bakiba
Olvasó

Minden igaz, amit leírtál, és gratulálok is a sikerekhez. Mindezek egyértelműen eredmények. Nyilván nem lehettek még ott, mint egy Vasas, vagy MAFC. (Azért az akadémiai kimeléseteket máig nem értem, de z mindegy is). Én pusztán azt jegyeztem meg, hogy bár ez a döntő, erről senki nem ír. Pedig lehetne elemezni, hogy a végén miért 3asra ment a vendég csapat, stb.

MAFCdrukker
Olvasó

Itt most sok dologban nem értek egyet, abban viszont igen, hogy nálunk jobban kialakult már a szurkolói kultúra (ez nem p*csméregetés, szimplán múlt és eredmények kérdése, ugyanígy állhatna pl. Szolnok-MAFC viszonylatban is, fordítva). Ezt kell kihasználni és szombaton egy olyan atmoszférát teremteni, ahol csak egyféle eredmény születhet. Gyertek és hívjatok még embereket!

Kendeffy Botond
Olvasó

A Vasas jobb volt, de 45 büntető,37 fault és 5(!) kipontozódás a MAFC ellen. Ritkán látni ilyen gyagya bíráskodást.

sóskeksz
Olvasó

Ebből 3 direkt pontozta ki magát.

thinkaboutit
Olvasó

3 fault különbségnél elkezdenek szándékosan “negatív-kozmetikázni” a személyi hibákkal, hogy a végén úgy tűnjön, hogy a fújáson múlt 🙂 klasszikus garai performansz. Edzőként viselkedni nehéz, de ha már az nem megy, dolgozik azzal amiben jó: vetít. Egyszerűbb lett volna megpróbálni megnyerni a meccset, de a Vasas büntetők után elképzelés nélküli hajigálást mutattak be MAFC részről, ami egyértelműen azt mutatta, hogy a látványos fault különbség a cél, nem a győzelem. Nem láttam az első BKG elleni meccsét a MAFCnak, de a 36-22 (vagy vmi ilyesmi) gondolom ott is így jött össze. Remélem, hogy jövőre a MAFC egy igazi edzővel kezdi meg… Olvass tovább »

MAFCdrukker
Olvasó

Ez a csúnya, rossz Garai! Elnök létére az edzősködéshez is ért, és 1-5-ös kezdés után négybe juttatja a csapatát. Rádásul alacsony költségvetéssel és még saját nevelésűeket is van pofája játszatni! Minden játékosát kifizeti, a saját pénzét teszi bele a klubba és még a szurkolókkal is jó viszonyra törekszik, felháborító! Tény, hogy nem a leghiggadtabb edző, ahogy minden bizonnyal taktikailag is van hova fejlődnie. Ugyanakkor a mai meccsen szerintem ilyen kapitális bírói hibák után megbocsátható, de legalábbis nem egyedi eset a viselkedése. Ne menjünk messzire, Faragó sem volt fikarcnyival sem nyugodtabb. Lehet kisbetűvel írni, utálni, az én szememben viszont a klub… Olvass tovább »

MAFCdrukker
Olvasó

A bronzcsatában pedig döntő meccs következik… Gyengén dobtunk, a Vasasnak pedig több extra beesett, így jó eséllyel mindenféleképpen kikapunk. De amit a játékvezetők műveltek, az valami egészen szürreális. Tóth pl. úgy ütötte be az 5. faltját, hogy alsó hangon 5 méterre volt a hozzá legközelebbi vendégjátékosról (természetesen nem rá fújták, csak a számok ismerete nem ment a gyakorlatban). A Vasas-tábor nem volt rossz, bár én azért nem szólogatnék be úgy, hogy három rigmusuk volt egész meccsen, és szombaton kb. 10 fővel voltak a Gabányiban… Meg egyáltalán semmilyen esetben nem szólogatnék be egy megnyert meccsen, ha nem volt semmi előzmény. Szurkolótársaimnak… Olvass tovább »

sóskeksz
Olvasó

Alig volt undorító amit a Mafc az utolsó 4 percben művelt..

MAFCdrukker
Olvasó

Erre a játékvezetésre ilyen a válasz Garaitól. Nem volt szép gesztus? Valóban. De kinek tartozunk mi ilyennel? Faragónak, aki nagyképűen leírta a BKG-t és minket? Esetleg a játékvezetői triónak? Gyakorolhatta egy kicsit a büntetődobást az ellenfél, a szurkolóik meg tovább ünnepelhettek.

Kendeffy Botond
Olvasó

Az lehet. De amit a bírók műveltek 40 percig, az több volt mint undorító. Sok hülyeséget látni szürkéktől, meg ez persze második liga, de én ilyet még nem láttam, pedig 35 éve elég sok meccset láttam/játszottam.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés