Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Kezdődik a rájátszás a Piros csoportban

Hencsey Tamást és a vezetőedzőket kérdeztük.



:

:

Az élvonalnál három nappal korábban, szerdán veszi kezdetét az egyenes kieséses szakasz a másodosztályban, a negyeddöntőkben és az osztályozó elkerüléséért zajló párharc is nagy izgalmak várhatók. Fontos változás az előző idényhez képest, hogy ezúttal már a negyed- és az elődöntők is az egyik fél harmadik sikeréig tartanak a finálé mellett, az alsóházi rájátszás  1. fordulójában változatlanul elég két győzelem a “megmeneküléshez”.

Az érintett csapatok szakvezetői mellett Hencsey Tamás is megosztotta velünk várakozásait, aki játékosként bajnok és kupagyőztes volt a Körmend színeiben, másodedzőként szintén megnyerte a Magyar Kupát a klubbal, a második vonalban pedig a MAFC-ot irányította, 2019-ben bronzérmet szerzett a műegyetemistákkal.

“A Piros csoportban a rájátszás nemcsak presztízs, hanem konkrét célt is jelent: a legjobbak az NB I. A felé kacsingatnak, míg a playout a kiesés elkerüléséről szól. Ez extra nyomást helyez a játékosokra és szakvezetőkre. Az edzők tudatosan keresik az ellenfél gyenge pontjait. Megfigyelik, ki gyengébb védő, melyik figura hatékonyabb. Az alapszakaszban több az “általános” taktika – a playoffban viszont speciális dolgokat lehet alkalmazni az azonos ellenfél miatt. A fiatalabb vagy kevesebb tapasztalattal rendelkező játékosok kevesebb játékidőt kapnak. A kulcsemberek több időt töltenek a pályán. Több a faulthatáron történő játék, a test-test elleni kontaktus, és a játékvezetők sem mindig fújnak olyan szigorúan. A csapatok tudják: itt nem lehet könnyű kosarakat engedni. Egy jól megtöltött csarnokban a hazai szurkolás nagyon komoly előny lehet. Idegenben nyerni mindig nagy fegyvertény és nagyon értékes. Az első mérkőzésnek különösen nagy a jelentősége. A meccsek közötti regeneráció, felkészülés és a vereségek feldolgozása is fontosabbá válik. Aki fejben nem bírja, az vereséget szenved és végül elveszti a párharcot.”

NB I. B Piros csoport, negyeddöntők

Kometa Kaposvári KK (1., 20-4) – MEAFC-Peka Bau (8., 10-14)

A kaposvári vezetőség egyértelmű célul tűzte ki az azonnali visszajutást az első osztályba, miután tavaly 27 év után kiesett onnan a klub, az alapszakasz-elsőség, a saját közönség előtt megnyert Hepp Kupa és a hazai veretlenség azt mutatja, hogy jó úton járnak efelé a somogyiak, ám a szezon lényegi kérdései a következő másfél hónapban dőlnek el. A MEAFC számára ellenben már sikeresnek mondható az idény a nyolc közé jutással, amely 2018 után jött össze újra, ráadásul a lehető legdrámaibb módon: az utolsó fordulóban szabadnapos borsodiak leendő ellenfelük légiósa, Darrion Trammell utolsó másodperces, meccsnyerő kosarának köszönhetően őrizték meg 8. pozíciójukat a KKKK-t vendégül látó Salgótarjánnal szemben. A felek októberi, miskolci mérkőzésén nem volt esélyük Dr. Váczi Péter tanítványainak (75-128), idegenben viszont sokáig jól tartották magukat, bár végül kinyílt az olló (110-75).

Braniszlav Dzunics (Kaposvár): Azt gondolom, hogy a játékban tudunk fejlődni, mint mindegyik csapat. Ezzel együtt teljesen elégedett vagyok az eddigi teljesítményünkkel. Az eredmények szempontjából sem tudok kifogásolhatót találni, hiszen megnyertük a Hepp Kupát, megszereztük az első kiemelést a rájátszásra, hazai pályán pedig továbbra is veretlenek vagyunk.

A playoff-hoz méltó mérkőzésekre számítok a MEAFC elleni negyeddöntőben. A lehető legnagyobb energiával és precizitással kell lejátszanunk hazai pályán az első meccset. 

Dr. Váczi Péter (MEAFC): Az alapszakasz végkifejletével, a nyolc közé jutással természetesen elégedett vagyok, de azt gondolom, ha nem lett volna ennyi problémánk egész évben, már korábban is biztosíthattuk volna a negyeddöntős szereplést. A rengeteg sérülés, betegség mellett egy szerkezetváltásba is belekényszerültünk, mivel nem tudtuk úgy pótolni a távozókat, ahogy szerettük volna, szerintem bennünk maradt egy-két győzelem, de a lényeg, hogy végül elértük a célt. Bár egy hajszálon múlt, úgy gondolom, hogy az egész évben elvégzett munka alapján ott a helyünk a legjobb nyolc csapat között.

Azt beszéltük a srácokkal, hogy szeretnénk jó meccseket játszani a Kaposvárral, aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Nem volt ideális a múlt hetünk, MEFOB mérkőzések és a sokadik betegséghullám is nehezítette a felkészülésünket, többször csak kilenc-tíz emberrel tudtunk edzeni, de hasonló volt a helyzet a kulcsfontosságú Kaszások elleni hazai bajnoki előtt is, amelyen aztán sikerült jó teljesítményt nyújtani, így ez nem lehet kifogás. Nagyon fontosnak tartom, hogy mindenféle teher és elvárás nélkül játszhatunk – ellentétben a Kaposvárral. Januárban 32 percig teljesen egyenrangú partnerek voltunk idegenben, ha egy mód van rá, ezt szeretnénk kitolni a meccs végéig, annak ellenére, hogy tudjuk, az ellenfél jobb csapat nálunk.

Hencsey Tamás: A Kometa Kaposvár az alapszakasz első helyezettjeként toronymagas esélyes. Trammell játéka nagyban meghatározza az eredményességüket. Ha őt limitálni tudja az ellenfél, akkor döcögősebb a játékuk. Élőben néztem a Vasas elleni meccsüket Budapesten, és ott bizony gyengén szerepeltek. Azonban hazai pályán bombaerősek. Talán center poszton van némi hiányérzetem, de ez ebben a párharcban még nem lesz számottevő. 20 győzelmük mellett mindössze 4 vereséget szenvedtek el, és hazai pályán veretlenek maradtak (12–0). A MEAFC-Peka Bau 10 győzelemmel és 14 vereséggel zárta az alapszakaszt és szép sikernek gondolom, hogy rájátszást érő helyen végeztek. Velkey vezetésével és egy jó dobóformával hazai pályán, én úgy hiszem, nyerhetnek meccset, de a Kaposvár továbbjutása valószínű. 

A párharc menetrendje:

  • április 16., szerda 18:00, Kaposvár, Kaposvár Aréna
  • április 20., vasárnap 17:00, Miskolc, Egyetemi Körcsarnok
  • április 22., kedd 18:00, Kaposvár, Kaposvár Aréna

Ha szükséges:

  • április 25., péntek 17:30, Miskolc, Egyetemi Körcsarnok
  • április 27., vasárnap 18:00, Kaposvár, Kaposvár Aréna

Phoenix-MT Fót (2., 17-7) – BKG PRIMA Akadémia (7., 12-12)

Történetük harmadik piros csoportos szezonjában egy klubtörténelmi részsikert már elértek a Megyeri Tigrisek az alapszakaszban nyújtott teljesítményükkel, ami a helyezést és a győzelmek számát tekintve is eddigi legjobbjuknak számít. A Kosok számára már kevésbé alakult jól a reguláris szezon, sokáig kétségesnek látszott a helyük a negyeddöntőben, a második körre aztán feljavultak és hatból hatodszor is bejutottak a legjobb nyolc közé. Ősszel a fótiak (91-76), tavasszal a szigetszentmiklósiak (88-77) tudták felőrölni ellenfelüket hazai pályán a második félidőben, a két együttes eddigi legfontosabb összecsapása viszont vendégsikert hozott: tavaly is összecsaptak a bajnokság negyeddöntőjében, akkor a sárga-kékeknél volt a pályaelőny, az első két összecsapást az aktuális házigazda nyerte, a harmadikat viszont behúzták a lila-fehérek idegenben. Egyik oldalon sincs hiány kiemelkedő egyéniségekben, a Surmann-tanítványok közül Dancsecs András és Juhos Levente, a Nagy-legénység soraiból Nagy Botond Ágoston és Terry Winn szerepelt gyakran a forduló csapatában az előző hónapokban, döntő lehet, ki tudja jobban megoldani az ellenfél vezéreinek semlegesítését.

Surmann Gábor (Fót): Az alapszakaszban elért teljesítményünkre vélhetően nem sokan számítottak a közvéleményben. Ahogy már én is nyilatkoztam ezzel kapcsolatban, az, hogy második kiemeltként zártunk, azt gondolom, picit túlteljesítés is részünkről. Ám gyorsan hozzáteszem, abszolút megérdemelt. Mert megdolgoztunk érte, kőkeményen. Hiába a kisebb edzésszám riválisainkkal szemben, talán pont a kemény és minőségi edzésmunka az, ami segített elérni ezt. No meg a rendkívül jó közösségi erő, ami nálunk jelen van. A nehéz időszakunkat is ennek köszönhetően vészeltük át s tudtunk visszatérni onnan a normál kerékvágásba. Az elért részeredményre igazán büszkék lehetünk. S azt gondolom, nem csak mi, hanem a szponzoraink, a város, valamint a szurkolóink is. De ez itt ennyi volt és ne tovább.

Eljött ugyanis a szezon azon része, amit már régóta vártunk. Jön a playoff. Ezért dolgoztunk egész évben, hogy itt lehessünk és bizonyítsunk. Mostantól a fókusz csak a mérkőzésekre, illetve ezzel párhuzamosan majd a pihenésre összpontosul. A célunk egzakt. Idén is túl szeretnénk jutni a BKG-n és be szeretnénk jutni a legjobb négy közé. Tavaly ez pont ellenük sikerült, mindezt pályahátrányból, ami akkor hatalmas bravúr volt. Idén már kétszer találkoztunk velük bajnoki mérkőzésen. Fóton magabiztosan sikerült nyernünk, idegenben pedig alulmaradtunk nagyrészt saját magunknak, valamint Nagy Botond akkor mutatott extrájának köszönhetően. De ez már mind-mind csak történelem. Újat, azt gondolom, nem fogok tudni mondani az ellenfelünkről, hiszen aki követi a bajnokságot, annak nem hiszem, hogy be kellene mutatni a BKG gárdáját. Továbbra is a liga egyik legszervezettebb csapatáról, egy tűpontos “gépezetről” beszélünk, amely már hosszú évek óta meghatározó résztvevője a honi másodosztálynak. Nagy Botond és a légiós, Winn alapjában véve határozzák meg csapatuk eredményességét. Előbbi idén is “pontkirályként” végzett az alapszakaszban, utóbbi pedig pontjai mellett VAL-ban és lepattanózásban is top szintet hozott. Az ő limitálásuk az egész párharcot nézve döntő lehet. Ennek megfelelően készültünk is becsülettel rájuk. Jó hír, hogy az ő őrzésükre minimum eggyel több opcióm lesz jelen állás szerint a legutóbbi találkozásunkhoz képest. Mellettük egyébként továbbra is hasznos kiegészítő játékosok szerepelnek. Szóval szó mi szó, nehéz találkozó elé nézünk. Ahol nagy taktikai csata is várható. Csapatomat elszántnak érzem, és a hangulat is nagyon jó a zsinórban szerzett négy győzelmet követően. Játékosaim megmutatták ebben a periódusban is, hogy jó karakterek, hiszen amikor nagyon kellett, mindig győzni tudtunk. Ennek köszönhetően tudtuk elérni ezt az előkelő második helyezést. Ha fegyelmezetten követjük a megbeszélteket, és kemények leszünk védekezésben, akkor azt gondolom, jó esélyünk lesz győzelemmel nyitni a párharcot. Ami biztos, hogy szurkolóinkra nagy szükségünk lesz. Együtt kell megvédenünk a hazai pályánkat. Így kérem aki teheti, jöjjön ki a csarnokba és buzdítson bennünket a helyszínen. Keretünket illetően akad sérültünk, lábadozónk, és sajnálatos módon a szezon hátralevő részére kiesőnk is. De ezekhez kötelezően alkalmazkodnunk kell, hogy a céljainkat teljesíteni tudjuk…

Dr. Nagy Ágoston (BKG): Ahogy haladt előre a szezon, egyre stabilabbak lettünk, ez mind a játék képén, mind az eredményeken látszott. Többen is jó formába kerültek, és a fiataljaink is kezdtek belenőni a szerepükbe. A szezon elején még sok mindenben kerestük az egyensúlyt, mostanra több szempontból is előreléptünk. A 7. hely reális, de a fejlődés üteme alapján bizakodó vagyok a folytatást illetően, hiszen több csapatot is  megvertünk a tabella elejéből.

Szoros, kemény párharcra számítok. A Fót jól szervezett csapat, stabil kerettel, rutinos játékosokkal. Nálunk az lesz a kulcs, hogy javítsunk a lepattanózásunkon, kontrolláljuk a gyorsindításaikat, és minimalizáljuk a hárompontos kísérleteik hatékonyságát. Emellett törekednünk kell arra, hogy sok kiharcolt faultból büntetőkhöz jussunk, és ezt jó százalékkal ki is használjuk. Bízom benne, hogy a saját hárompontos dobószázalékunk átlag fölé kerül, és ezzel is előnyt tudunk kovácsolni. A felkészülés során igyekeztünk ezekre fókuszálni – ha ezeket sikerül a gyakorlatban is megvalósítani, akkor lehet esélyünk a továbbjutásra.

Hencsey Tamás: A fóti székhelyű Megyeri Tigrisek tudatosan építkeztek az elmúlt években és az idén már a bajnokság meghatározó csapatává nőtték ki magukat. A Phoenix-MT Fót jó formában van, az alapszakaszban 17 győzelmet arattak. A BKG Príma Akadémia 12 győzelemmel zárta az alapszakaszt, és játékosaik, mint Nagy Botond Ágoston és Terry Winn, kiemelkedő egyéni teljesítményeket nyújtottak. A Fót azonban hazai pályán erősebb, így ők számítanak esélyesebbnek.

A párharc menetrendje:

  • április 16., szerda 19:15, Fót, PHOENIX Sportcsarnok
  • április 19., szombat 16:00, Szigetszentmiklós, Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
  • április 22., kedd 19:15, Fót, PHOENIX Sportcsarnok

Ha szükséges:

  • április 25., péntek 19:30, Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
  • április 27., vasárnap 18:30, Fót, PHOENIX Sportcsarnok

Újbuda MAFC (3., 17-7) – HÜBNER Nyíregyháza BS (6., 14-10)

Egy másik emlékezetes párharc is megismétlődik: a 2016-os négyszeri hosszabbításba torkolló A csoportos alapszakaszmeccs, az élvonalbeli playout, a piros csoportos bronzcsata és a tavalyi negyeddöntő után ismét a négy közé jutásért küzd meg egymással a MAFC és a Nyíregyháza. A feljutást megcélzó újbudai együttes sokáig nem tudta tartósan elkapni a fonalat, az elmúlt két hónapban, avagy a legutóbbi hét bajnokin viszont már nem talált legyőzőre, így a legjobb formában lévő csapatként kezdheti a rájátszást. A nyáron megfiatalított nyíregyháziak január végén hosszú időre elveszítették csapatkapitányukat, Bonifert Bendegúzt, ennek ellenére szereztek egy Hepp Kupa-ezüstérmet és nyolc közé jutottak a bajnokságban. A pontvadászat során Újbudán (95-90) és Szabolcsban (66-68) is nüanszok döntöttek a piros-feketék javára, egy évvel ezelőtt elvették ellenfelük pályaelőnyét a Kék Cápák a nyitányon, ám ez végül nem volt elég a továbbjutáshoz – ezúttal is nehéz megjósolni, mit hoz a párosítás.

Lakits András (MAFC): Elég hullámzó alapszakaszon vagyunk túl, sok olyan vereség becsúszott, amire nem számítottunk. Előzetesen nem a 3. helyet céloztuk meg a bajnokság első szakaszára, de ahhoz képest, ahol a szezon bizonyos pontjain voltunk, ez nem egy rossz eredmény. Sok problémával küzdöttünk, de ez nem lehet kifogás, hiszen a riválisoknál is hasonló volt a helyzet. Összességében nem lehetünk elégedetlenek, de igazán elégedettek nem a 3. kiemeléssel lettünk volna. Nagy probléma nincs, úgy érzem, hogy az alapszakasz végére összeállt a csapat, ha nem is abból a pozícióból, de olyan formában kezdhetjük a rájátszást, ahogy szerettük volna. Örülök, hogy sikerült megnyerni az előző hét meccsünket, fontos volt, hogy jó hangulatban várhassunk a playoffot. Sok oka volt a hullámzásnak év közben, de ezeket mostanra sikerült kiküszöbölni, ténylegesen teljes kerettel készülünk az előttünk álló kihívásra. Ha nehezen is, de mindkétszer legyőztük a Nyíregyházát az alapszakaszban, úgy érzem, hogy egyik meccsen sem játszottunk igazán jól. Az ellenfél legnagyobb fegyvere a kinti dobás, erre és más dolgokra is készülünk, de elsősorban arra kell figyelnünk, hogy a saját játékunkat tudjuk játszani, akkor tudunk jobb csapat lenni, ha a mi sebességünk, ritmusunk, akaratunk érvényesül a pályán. Hazai pályán természetesen szeretnénk egy győzelemmel megadni a párharc alaphangját, nyilván nem lesz könnyű, ha egy kicsit szűkebb rotációval is dolgozik Merim Mehmedovics, az csak jó játékosokból áll, nekünk erre kell készülni, kiemelve az amerikai légiósukat. Büszkék vagyunk rá, hogy továbbra is csak magyarok alkotják mind a stábunkat, mind a játékoskeretünket, hiszem, hogy így is sikeresek lehetünk.

Merim Mehmedovics (Nyíregyháza): Reálisnak tartom, hogy a 6. helyen végeztünk az alapszakaszban, az volt a célunk, hogy ebben a megfiatalított összeállításban is bejussunk a legjobb nyolc közé. Voltak jó és rossz periódusaink, képesek voltunk legyőzni a legjobbat és kikapni a leggyengébbtől, ami jellemző olyankor, amikor viszonylag rutintalan játékosok alkotják a csapatot, hiába dolgoznak nagyon jól egész héten, nem lehet előre tudni, mire lesznek képesek a következő mérkőzésen. Számomra az a fő cél, hogy ezek a tehetségek minél többet fejlődhessenek, az eredmény másodlagos. Az utolsó fordulóban egy nagyon jó Fóttal játszottunk, az első félidő jó volt, a második kevésbé, de az eredménytől függetlenül a 6. helyen végeztünk volna. A másodosztályban szűkebbek a rotációk, mint az élvonalban, a legjobb játékosok 30 perc felett átlagolnak, sokat fog számítani a végén, hogy melyik csapat hány meccset játszik a párharcok során.

A MAFC-Nyíregyháza egy klasszikus párosítás, már a ’90-es években is az volt, amikor először Magyarországra jöttem és másodedzőként dolgoztam Újbudán, örülök, sok barátommal találkozhatok majd a Gabányiban. Ha számíthatnánk Bonifert Bendegúz játékára, azt mondanám, nem számít, hogy pályahátrányból kezdünk, nélküle nehezebb dolgunk lesz. Úgy érzem, egész évben jól dolgoztunk, elégedett vagyok a fiúkkal, de az ellenfél kulcsjátékosai rutinosabbak a mieinknél, Boljos Mateja személyében 2005-ös születésű a kezdőirányítónk, a légiósunk, Tyreke Locure is csak 24 éves, Komma Laci sokat fejlődött idén, de korábbi csapattársai, Bordács Soma és Pápai Máté tapasztaltabbak nála, Tarján Izsák most tanulja, hogyan kell 4-es poszton játszani, ezért a MAFC-ot tartom esélyesebbnek. Úgy gondolom, mindkét csapat alaposan felkészült és egy jó párharc elébe nézünk.

Hencsey Tamás: Az Újbuda MAFC-nak voltak hullámvölgyei, de ez természetes egy hosszú szezonban. Remek formában zárták az alapszakaszt, utolsó hét mérkőzésüket megnyerték. Polgárdy Ádi “A” csoportos szintű játékossá nőtte ki magát. És tetszik az a stílus, amiben Lakits András játszatja a csapatávat. Lóránt Peti lehet az X faktor. Ő nagyon komoly segítség a pályán és az öltözőben egyaránt. A HÜBNER Nyíregyháza 14 győzelemmel és 10 vereséggel zárta az alapszakaszt. A csapat edzője, Merim Mehmedovics tapasztalt, sok csatát megélt edző, aki biztosan megfelelő hőfokon tartja majd csapatát. Locure személyében van egy sokoldal,ú akár egyedül is mérkőzést nyerni tudó külföldi játékosuk. Bár a MAFC hazai pályán erősebb, a Nyíregyháza is képes lehet meglepetést okozni saját közönsége előtt. Azonban hadd beszéljek kicsit haza: azt várom, hogy a párharc végül a MAFC sikerével zárul.

A párharc menetrendje:

  • április 16., szerda 19:00, Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
  • április 19., szombat 18:00, Nyíregyháza, Continental Aréna
  • április 22., kedd 19:00, Budapest, Gabányi László Sportcsarnok

Ha szükséges:

  • április 24., csütörtök 19:30, Nyíregyháza, Continental Aréna
  • április 27., vasárnap 17:30, Budapest, Gabányi László Sportcsarnok

DEAC U23 (4., 16-8) – Vasas Akadémia (5., 16-8)

Azonos mérleggel végzett a 4-5. pozícióban a mezőny két legjobban védekező alakulata, nagy küzdelmet ígér összecsapásuk. A debreceni akadémisták egy helyet javítottak két évvel ezelőtti szereplésükhöz képest, akkor az 5. helyre jöttek be az alapszakasz végén, miután több nagy bravúrt bemutattak – abban az évben is a Vasas volt az ellenfelük a legjobb nyolc között, akkor söpréssel nyertek pályaelőnyből a rutinosabb piros-kékek. Most a reguláris szezonban a fiókcsapat mérkőzésein erődként funkcionáló Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban kezdik a negyeddöntőt a korábban rapszódikus, ám hat bajnoki óta veretlen fővárosiak. A Nagyerdőn idáig csak a Kaposvár tudott – hosszabbításban – diadalmaskodni, a pasarétiek sem álltak ettől távol, 73-68-ra kaptak ki itt márciusban, míg a Sport11-ben egyetlen pont döntött a javukra (72-71), ez lehet az a párosítás, ahol a legtöbbet ér minden egyes kosár.

Kovács Imre (DEAC): Természetesen örülünk, hogy jól szerepeltünk az alapszakaszban, nüanszokon múlt, hogy esetleg előkelőbb helyen végezzünk, de alapvetően elégedettek vagyunk a negyedik hellyel. Az előző idény 11. helye kicsit csalóka, bár a csapat gerince idén is ugyan az, mint tavaly, Kovács Ákos és Flasár Botond játéka nagy segítség idén, illetve a feltörekvő fiatalok is sokat tettek hozzá az idei eredményhez.

A párharcunkat a Vasassal nagyban fogja befolyásolni az, hogy a felnőttcsapat rájátszásában mekkora szerepet fognak kapni a fiatal játékosok. Minden mérkőzésen szeretnénk a maximumot nyújtani, hiszen nem csak a B csoportos rájátszásra készülünk, hanem az U21-es döntőre is.

Stephen Arigbabu (Vasas): Véget ért az alapszakasz, most pedig 0-0-ról indul a rájátszás. Amit az elmúlt hetekben elértünk, az nagyszerű volt, de most már nem számít. Át kell kapcsolnunk rájátszás-üzemmódba, és mindenhez ilyen mentalitással kell hozzáállnunk.

Tudjuk, hogy a DEAC jó csapat – tehetségesek, jól edzettek és egész szezonban csak egyszer kaptak ki hazai pályán. De ahogy egész évben is, most is az a legfontosabb, hogy magunkra koncentráljunk, és a saját erősségeinkre építsünk. Tiszteljük a DEAC-ot, de sokkal fontosabb számunkra a saját játékunk és annak végrehajtása. Kemény, magas színvonalú playoff-párharcra számítok.

Hencsey Tamás: Ez a párharc ígérkezik a legkiegyenlítettebbnek. Mindkét csapat 16 győzelemmel és 8 vereséggel zárta az alapszakaszt. A Vasas Akadémia hat mérkőzéses győzelmi sorozattal érkezik a rájátszásba, míg a DEAC U23 elveszítette az utolsó meccsét. A DEAC A csoportos gárdája is bejutott a felsőházi rájátszásba, így a fiatalok összeállítása mindig kérdéses. Ha mindenki játszik, akkor nagyon veszélyesek tudnak lenni. E tényező és a jobb forma miatt a Vasas tűnik esélyesebbnek. 

A párharc menetrendje:

  • április 16., szerda 18:00, Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
  • április 18., péntek 15:30, Budapest, Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont
  • április 21., hétfő 18:00, Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok

Ha szükséges:

  • április 24., csütörtök 16:30, Budapest, Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont
  • április 27., vasárnap 20:00, Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok

NB I. B Piros csoport, 9-13. helyért, 1. forduló

Dávid Kornél KA (12., 5-17) – TF-BP (13., 5-17)

Más-más utat jártak be, de április elejére ugyanott tartanak a fehérváriak és a Tehetséges Fiatalok: öt-öt sikernél és egy igen fontos egymás elleni párharcnál. Az újonc DKKA két forduló után két, hatot követően három győzelemnél járt, viszont hét mérkőzés óta nyeretlen, a TF ellenben az első 17 találkozójából bukott el 15-öt a bajnokságban, a következő hétből hármat megnyert, egyértelmű a kapcsolat formajavulásuk és Ivosev Tamás januári érkezése között. Február elején a rutinos magasember sem tudta győzelemhez segíteni a budapestieket az MKOSZ Edzőközpontban, bár 50 VAL-lal zárt, a 100-95-ös sikert különösen értékessé tette Szabó Zsolték számára, hogy korábban 75-72-re, vagyis három pontos különbséggel kaptak ki a Ludovika Arénában. A TF-BP legjobbját kiállították Pleesz Ádám földre viteléért a Vasas elleni alapszakasz-zárón, így az első mérkőzésen nem léphet pályára.

Vladimir Krstic (DKKA): Természetesen nem lehetünk elégedettek, hiszen hátulról a második helyen fejeztük be az alapszakaszt. Két győzelemmel kezdtünk, ami után magasabb célt, a rájátszásba jutást tűztük ki. Aztán hirtelen elkezdtük elveszíteni a mérkőzéseket és lejjebb adtunk ebből. A teljesítményünk sokszor volt jó, megmutattuk, hogy bárkivel felvehetjük a versenyt. Három csapattal szemben nem tudtunk egyenrangú partner lenni: a Fót, a MAFC és a Salgótarján együttese mindkét meccsen sokkal jobb volt nálunk. Az előbb említett jó teljesítmények viszont nem párosultak győzelmekkel. Volt, hogy hosszabbítás után, utolsó másodperces kosárral vagy 2-3 ponttal veszítettük el a mérkőzéseket. A sorozatos vereségek elvették a csapat magabiztosságát; egy idő után már nem hittünk abban, amit csináltunk. Ez normális, hiszen a győzelmekkel minden jobb lesz: magabiztosságot és önbizalmat adnak, jobb lesz a mentalitás.

A TF ellen a védekezés dönthet. Hogy ki védekezik jobban, ki szedi jobban a védőlepattanókat. Fontos lesz, hogy ki koncentrál jobban, kinek lesz kevesebb eladott labdája. Ivosev Tamással teljesen más az ellenfelünk, mint nélküle. Megvan benne a pontszerzés, a lepattanózás, a gólpassz. A csapat vezére, nagyszerű döntéseket hoz a pályán. Azt mondanám, 50 százalékkal jobb minőséget képvisel vele a TF. Ha nem játszhat, az egy jó lehetőség számunkra, de erre nem szabad építenünk. Ugyanúgy kell belemennünk a mérkőzésbe, mintha ő is ott lenne a csapatban. Nem hiszem, hogy motiválni kell a srácokat. Meg kell nyernünk a párharcot. Mindannyian tudják, hogy ezek a szezon legfontosabb mérkőzései. Ennél nem hiszem, hogy létezik jobb motiváció, minthogy ezt a kettő vagy három meccset sikerrel vívjuk meg, és a szezon hátralévő részében nyomás nélkül játsszunk tovább, élvezve a következő párharc minden percét.

Beák Gábor (TF): Kimondott célunk volt elmozdulni az utolsó helyről az alapszakasz végére, ezért nyilván nem mondom azt, hogy nem vagyok csalódott. Több esélyünk is volt erre, amelyet különböző okokból nem sikerült megragadni. Ezzel együtt viszont egyáltalán nem aggódom. Ahogy a külső szemlélők is észrevették, nagy csapatokat szorongattunk meg, sokkal jobb eredményeket értünk el tavasszal, mint korábban, de ennél még inkább bizakodásra ad okot mindennek a háttere, ami az öltözőben zajlott. Összerázódott a csapat, megjött az önbizalom, elhisszük, hogy bárkire veszélyesek tudunk lenni, és ezek egyvelege megnyugtat. Kétségkívül kellett hozzá Ivosev Tamás karaktere, személyisége és nem utolsó sorban a brutális számai. Bár a bajnokság hivatalos oldalán a ranglistákban nem jegyzik őt, mert csak 9 meccsen szerepelt, talán érdemes érzékeltetni, hogy nézne ki vele a VAL-átlag alapú lista élmezőnye. 1. Ivosev Tamás 39,2 2. James Kinney 31,5 3. Terry Winn 30,4 4. Nagy Botond Ágoston 28,5.

Nem szeretném itt kommentálni, hiszen próbáltuk eddig is normális, emberi módon kezelni a legutolsó mérkőzésünk történéseit, de értelemszerűen Ivosev véleményes kiállítása nehéz és új helyzet elé állít bennünket. A DKKA elleni párharc első mérkőzésén nem számolhatunk vele, pedig szerkezetben, ritmusban mostanra értünk el játékban oda, ahova igyekeztünk.

Ettől függetlenül már az első meccsre nyerni megyünk, nem is lehet kérdés. Több hiányzónk is van, de aki lehetőséget kap, él vele – ezt láttuk az elmúlt időszakban, akár a fiatal, rutintalan játékosokat is ide sorolva. Vezérré léptek elő, akiktől ezt vártuk már korábban is. Molnár Marcell 5 pontos átlagot hozott. Aztán az alapszakasz záró 5 meccsén ezt 16-ra tornázta fel. Heimann Gergő az alapszakaszban elért 4 legjobb VAL-értékét az utolsó 4 meccsen hozta össze. Bátrak és élvezik a játékot a srácok, aminek örülök, mert rájuk fért.Szeretnénk azt folytatni, amit csináltunk, és bízom benne, hogy nem zökkenünk ki, nem remegünk meg attól, hogy nagy nem babra megy a játék. Tiszteljük a DKKA csapatát, remek játékosok alkotják, de magunkra fókuszálunk, és a saját stílusunkra. Két kiélezett találkozót hozott az alapszakasz, ezúttal is apróságok dönthetnek, de azt hiszem, sokkal okosabb, lendületesebb csapatom van, mint pár hónappal ezelőtt.

Hencsey Tamás: Érdekes lehet a piros csoportos tagság megtartásáért folytatott küzdelem. A TF csapatánál Ivosev kiemelkedő teljesítménye lehet a megmentő faktor, de ebben a szezonban erőtlennek érzem őket. A fehérváriaknál a Szabó, Duric, Tóth hármas sok csatát megélt, rutinos trió. És az ilyen párharcnál, ahol komoly nyomás nehezedik a játékosokra, ez nagy előny lehet. Így a DKKA győzelmére számítok.

A párharc menetrendje:

  • április 16., szerda 18:00, Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
  • április 19., szombat 16:00, Budapest, Ludovika Aréna

Ha szükséges:

  • április 26., szombat 18:00, Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont

Fotó: hunbasket.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés